Október 4-e: az állatok világnapja
„Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a
Séta a kultúra ösvényein
„Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a
A Katolikus Egyház augusztus 15-én, szombaton Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálát és mennybevételét ünnepli. Ferenc pápa így
Bújj, bújj zöld ág, Zöld levelecske Nyitva van az aranykapu Csak bújjatok rajta! A pünkösdi dalocskát valószínűleg mindenki ismeri,
Tél veszíti ingét, pirosodik Húsvét, hamarosan hazamegyek, boldog leszek ismét. Kötél meg nem köthet,
Szerző: Katona Tamás Ebben az országban 1867 óta nem volt kormány, nem volt politikai mozgalom, amelyik ne vallotta
1857. március 8-án New Yorkban 40 ezer textil- és konfekcióipari munkásnő sztrájkolt a béregyenlőségért és munkaidő csökkentésért. Erre
Hamvazószerdán idén, február 18-án veszi kezdetét a negyvennapos böjt, melynek során a keresztények Jézus Krisztus föltámadásának ünnepére, a
Vízkereszt, korábban Szentkereszt a latin egyház Epiphania Domini, „az Úr megjelenése” elnevezésű, január 6-án tartott ünnepének magyar neve.
Minden kedves olvasónknak kellemes békés emberi karácsonyi ünnepeket kivánunk!
Karácsonyi tűzszünet; német és brit katonák együtt állnak az optika előtt a belgiumi fronton, Plogsteert falu közelében. A