Sinclair Lewis
1930-ban történt, hogy az irodalmi Nobel-díjat amerikai író kapta meg. Nem mintha korábban nem lettek volna olyan jelentékeny
Séta a kultúra ösvényein
1930-ban történt, hogy az irodalmi Nobel-díjat amerikai író kapta meg. Nem mintha korábban nem lettek volna olyan jelentékeny
Rövid pályája talányok és ellentmondások sorozata. A költészetet tekintette életre szóló szenvedélyének, mégis alig félszáz verset írt. Tucatszám
Eric Knight (Menston, 1897. április 10. – Holland Guyana, 1943. január 15.) angol regényíró, novellista. Leghíresebb műve a
Az 1884 és 1919 között fellépő naturalista iskola egyik legtehetségesebb, ám mindenképpen legellentmondásosabb írója. Egyszerre járt kegyében és
Piarista szerzetes volt, kezdetben verseket írt, foglalkozott matematikával, majd megírta az első a magyar regényt. Fotó: piar.hu
Ő volt az első nő, aki 1909-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Lehetséges, hogy a svéd irodalom legnagyobb
„A tea mellé anyám egy kis madeleine-nek nevezett süteményt hozatott, amelynek kicsi, dundi formája mintha csak egy rovátkás
A közép-európai államok mintegy ezeréves története rövid dicsőségek és hosszú tragikus időszakok sorozata. Az elnyomatás, hódoltság, szétszakítottság az
A szerelem motívuma műveiben sohasem a test vagy a lélek pihenőjeként jelenik meg. A nő helye nála Isten
A múlt század negyvenes éveiben élt Bécsben egy magyarországi származású, Ziegler Sándor nevű lakatosmester. Munkája nyomán már jómódú