August Strindberg
Kilenckötetnyi önéletrajza, az „Egy lélek fejlődése”, szinte gyűjteménye a világnézeteknek, a stílusoknak, az egymásnak ellentmondó véleményeknek. Egy elemző erejű társadalomismerő, érzelmek
Séta a kultúra ösvényein
Kilenckötetnyi önéletrajza, az „Egy lélek fejlődése”, szinte gyűjteménye a világnézeteknek, a stílusoknak, az egymásnak ellentmondó véleményeknek. Egy elemző erejű társadalomismerő, érzelmek
Mándy Iván (Bp., 1918. december 23. – Bp., 1995. október 6.): író. Szüleinek válása után hírlapíró apjával maradt,
1880-ban, a budapesti Nemzeti Színházban bemutatták A proletárok című színjátékot, amely egyszerre váltott ki sokakból lelkesedést, sokakból felháborodást, vagyis: botrányos
“Aki valamely költőt legmélyében megérteni akar, annak elsősorban a nyelvét kell tanulmányoznia” – mondja Babits Ady Endre költészetéről
Tornai József Kossuth-díjas költőt, írót, műfordítót, a Nemzet Művészét, az Írószövetség egykori elnökét és örökös tagját, valamint az MMA
„Az igazság szelleme és a szabadság szelleme – ezek a társadalom támaszai”: Ibsen a 19.század legnagyobb norvég írója
Életének 87. évében Pozsonyban elhunyt Mács József író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Munkásságát a közelmúltban a Magyar Köztársasági
Amikor 1928-ban az akkor harmincéves Bertolt Brecht zenés komédiája, “A koldusopera” sikert és botrányt aratott, a polgári és a kommunista
Ha Balzacról elmondhatjuk, hogy a polgári élet felemelkedésének nagy összefoglalója, Thomas Mannról ugyanennyi joggal mondhatjuk, hogy a
Azon a magyar századfordulón, amely az irodalomban Adyék fellépését készítette elő, a legnagyobb hatású író Bródy Sándor volt.