Rába György emléke
Rába György (Budapest, 1924. június 13. – Budapest, 2011. január 29.) Kossuth- és Széchenyi-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész.
Séta a kultúra ösvényein
Rába György (Budapest, 1924. június 13. – Budapest, 2011. január 29.) Kossuth- és Széchenyi-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész.
„Az élet nem más, mint a végtelen lehetőségek véletlen, s gazdag burjánzása.” “Igen, tévelygek. Keresem azt, ami új,
Babits Mihály huszonhárom éves korában mutatkozott be a főváros olvasóközönségének (Budapesti Napló, 1906), első kötetét három évvel később
Egy magyar költő a XIX. század végén, aki szilárdan és öntudatosan távol tartja magát a fővárosi élettől és
Arany főleg balladái és költeményei révén vonult be a magyar irodalomtörténetbe, és talán csak kevesen tudják róla, hogy
Sík Sándor (1889–1963) költő, műfordító, irodalomtörténész, akadémikus piarista szerzetes volt, akit Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter 1929
Bulgakov, Platonov, Paszternak, Nabokov fent említett négy író legjelentősebb műveit a hivatalos szovjet irodalom “határain kívül” hozta létre.
A vörös postakocsi Krúdyban persze többször is ébredt vágy a teljes valóság megírására. Az első Szindbád-novellák után, 1913-ban
A hieroglifa-írás kidolgozása lehetővé tette, hogy Egyiptomnak már az ókorban jelentős irodalma legyen. Kőbe vésve, cserepeken, papiruszon mindent
Az önálló útra lépett amerikai irodalom első nagy korszakát (kb. 1820—1860) a romantika jellemezi. Kiemelkedő képviselője egyebek között