Russia early 20 th century

Az orosz regény a XX. században

Közzétette:

 

 

Bulgakov, Platonov, Paszternak, Nabokov

 fent említett négy író legjelentősebb műveit a hivatalos szovjet irodalom “határain kívül” hozta létre. Ők számítanak az adott periódus világirodalmi szinten is kiemelkedő prózaíróinak.

Mihail Afanaszjevics Bulgakov (1891-1940), író, drámaíró a 20. századi orosz próza legnépszerűbb alakja. Orvosi egyetemet végzett, egy ideig vidéken praktizált is. 1921-ben költözött Moszkvába, ahol szatirikus lapoknak írt karcolatokat és riportokat. Első jelentős regénye a Fehér gárda (1924, Белая гвардия), amely a Turbin család sorsát ábrázolja a polgárháború alatt, az ostromlott Kijevben. 1925-ben két szatirikus kisregénye jelent meg, az Ördöngösdi (Дьяволиада) és a Végzetes tojások (Роковые яйца). A harmadik szatirikus kisregényt, a Kutyaszívet (Собачье сердце) azonban betiltották, csak 1969-ben jelent meg külföldön. Az 1920-as évek második felében Bulgakov több színművet írt, közöttük a Turbinék végnapjait (1926, Дни Турбиных), a Zojka lakását (1926, Зойкина квартира) és a Menekülést (1927, Бег). 1930-ban minden művét betiltják. Ennek ellenére még ír színműveket, melyekben a művész és a hatalom konfliktusát elemzi. Ilyen például a Moliére-ről szóló Álszentek összeesküvése (1930-1936, Кабала святош). Fő művét, A Mester és Margaritát (1928-1940, Мастер и Маргарита) íróasztala fiókjának írta. Csak 1966-67-ben jelenhetett meg. Bulgakov ebben a világszerte olvasott regényében a fantasztikum és a groteszk segítségével időben és térben többdimenziós történetet hoz létre. A fantasztikus cselekmény az 1920-30-as évek Moszkvájában játszódik, ide látogat el Woland (a Sátán) kíséretével, hogy megnézze, “megváltoztak-e a moszkvaiak?”. E látogatás közben ismerkedünk meg a Mesterrel és Poncius Pilátusról szóló regényével, amely visszavezeti az olvasót az ókori Jeruzsálembe, tehát a regény két különböző történelmi teret és időt kapcsol össze. A Mester regénye, szerelme, Margarita közbenjárásának és Woland nem e világi erejének köszönhetően az időtlenségben, függetlenül a földi világtól örök életet él, hiszen “a kéziratok nem égnek el”. A Mester és Margarita műfaját a szakirodalomban többféleképp határozták meg: “mítoszregénynek” (B. Gaszparov) nevezték, összekapcsolták a “menipposzi szatíra” (M. Bahtyin) hagyományával, sőt “iniciációs regényként” (Szilárd Léna) is értelmezték.

 

Russia early 20 th century

Oroszország, a XX század elején

Andrej Platonovics Platonov (eredeti neve: Klimentov, 1899-1951), a XX. századi orosz próza leginkább egyéni hangú tehetsége. Olyan nyelvet teremtett, amelyet idegen nyelvre lefordítani jóformán lehetetlen. Gépészmérnöki diplomát szerzett, újító meliorizációs módszert dolgozott ki a sivatagok vízellátására. Pályáját költőként kezdte. Első elbeszéléskötete 1927-ben jelent meg. Fő műveit, köztük a Csevengur (1927-29, Чевенгур) és a Munkagödör (1929-30, Котлован) című regényeket a cenzúra betiltotta, csak jóval a szerző halála után adták ki őket külföldön. Hátrahagyott művei a hatvanas években jelenhettek meg. Platonov életművét állandóan visszatérő motívumok szervezik. Ilyenek az árvaság, apátlanság, a technika világátalakító erejébe vetett hit, ám ugyanakkor az ideálok megvalósíthatalanságának lehetetlensége, az ember kivetettsége, a vándorlás, az élet és a logika törvényeinek összeegyezhetetlensége. Platonov műveire hatottak Gorkij “istenépítő” eszméi, Fjodorov, Bogdanov, Ciolkovszkij filozófiai nézetei. Platonov egyik legfontosabb műve a Csevengur, amelynek első része a Mester születik (Рождение мастера) még 1929-ben megjelenhetett hazájában. Folytatását viszont csak 1972-ben adták ki Párizsban. A Csevengur látomásos antiutópia, a pikareszk regény hagyományára, valamint Gogol: Holt lelkek című regényének modelljére vezethető vissza. A regény elvont, metaforikus térben játszódik, itt vándorol Szasa Dvanov, a főhős, akit a párt elküld a megvalósult kommunizmus városába, Csevengurba. Csevengur a testet öltött jelszavak világa: tulajdon nincs, dolgozni tilos, mert az kizsákmányolást eredményez. A Nap ”dolgozik” egyedül, ő táplálja a várost. Platonov a groteszk és az abszurd segítségével mintegy egybemossa a magasztos eszményeket és az értelmetlenséget, az üres jelszavakat és a természetes naivitást. A regény nyelve egy nem létező nyelv; az ontológiai problémák fő hordozója. Egy kívülről érkező fegyveres csapat elpusztítja Csevengurt, Dvanov az egyetlen túlélő, de ő is, mint az apja egykor, belegyalogol a tóba, hogy megnézze magának az éltető vízben a halált.

Borisz Paszternak Zsivago doktor című regényét húsz éven át írta. A Zsivago doktor klasszikus nagyregény, a paszternaki életmű epikus összegzése. Külföldön jelenhetett csak meg, s szerzője ellen hazájában rágalomhadjárat indult. A hősök útja a regényben a XX. századi orosz történelem kataklizmáin keresztül, az 1905-ös forradalomtól kezdve a második világháború utánig visz. Értelmezői filozófiai, alkotásflozófiai, illetve tudatregénynek tartják. A fő alak, Jurij Zsivago értelmiségi, orvos és költő. Ő csak szemlélni és átélni szeretné a történelmi fordulatokat, melyek végül a pusztulását okozzák. A regény Zsivago anyjának temetésével kezdődik és Zsivago halálával végződik. Élete vége felé Zsivago nyomorban élt, egy hozzá méltatlan nővel. Három asszony volt az életében: Tonya, moszkvai gyermekkori barátja, Lara, élete igazi nagy szerelme, vele az Uralban élt együtt és egy házmesterlány, aki gondozta. A regény utolsó fejezete Jurij Zsivago versei, melyek a halhatatlanságot biztosítják a hős számára; ebben az értelemben Zsivago halála – az evangéliumi paradigma keretében – a halhatatlanság nevében véghezvitt önkéntes áldozat.

Vlagyimir Vlagyimirovics Nabokov (1899-1977) az emigrációban alkotott. 1917 után sok orosz értelmiségi hagyta el Oroszországot: jelentős orosz kulturális központok alakultak ki Prágában, Berlinben, Belgrádban, Harbinban, Párizsban, majd a német megszállás után az Egyesült Államokban. Nabokov fiatalon emigrált, élete második felében angolul írta regényeit. Ezért inkább neves amerikai íróként tartják számon. Első regénye, a Masenka (1926, Машенька) berlini megjelenése után sorjáztak regényei, orosz nyelven 8 regényt írt. Berlinből 1937-ben Párizsba költözött, majd a német megszállás miatt az Egyesült Államokban telepedett le, ahol orosz irodalmat oktatott. 1960-tól haláláig Svájcban élt. Angolul íródott számos regénye közül a Lolita (1955) lett a legnépszerűbb. Orosz nyelven írott regényei közül a legismertebbek a Végzetes végjáték (1930, Защита Лужина), amely egy sakkozó “szenvedéstörténete”, az Adomány (1937-38, Дар), melyben az orosz irodalom dilemmáira keresett választ, valamint a Meghívás kivégzésre (1938, Приглашение на казнь), amely egy metautópikus regény. A regény tere egy feltételes tér, hőse Cincinnatus, aki olyan börtönbe kerül, ahol ő az egyetlen rab. Körülötte jelmezbe öltözött börtönőrök sertepertélnek, még hóhérja, moszjő Pierre is el akarja nyerni a jóindulatát. Cincinnatus a börtönben olvas és ír, a két részre bomló világot, az ”itt” és “ott” világát próbálja értelmezni. Undorodik a posványságtól (пошлость – Nabokov kedvenc kifejezése), és végül, kivégzése előtt kilép a festett díszletként összeomló világból. A regény tele van idézetekkel és vendégszövegekkel: Nabokov szerint a fikció világa tekinthető az egyetlen érvényes valóságnak.

 

Szőke Katalin: Az orosz irodalom története – ELTE BTK Szláv és Balti Filológiai Intézet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s