János Arany

Arany János, a muzsikus gitáros

Közzétette:

 

 

Arany főleg balladái és költeményei révén vonult be a magyar irodalomtörténetbe, és talán csak kevesen tudják róla, hogy a zenélésben, a népdalgyűjtésben és a népdalok lejegyzésben egyaránt jártas volt. A nyelv, a dallam és a ritmus szorosan összefügg egymással – ezzel tökéletesen tisztában volt Arany, aki a népdalok lejegyzését olyan szakszerűen oldotta meg, hogy az igencsak kritikus Kodály Zoltán szerint is „Arany János szakember számba ment.” Híres költőnk nagyon jó kapcsolatot ápolt a zenével, gitározott is. Egyik kései versében a költő-zenész Arany egy ironikus hangvételű költeményben lírai önarcképet tár elénk.

Az öreg úrnak van egy tamburája,

S mikor az íhlet s unalom megszállja,

Veszi a rozzant, kopogó eszközt

S múlatja magát vele négy fala közt.

Nem figyel arra deli hallgatóság,

Nem olyan szerszám, divata is óság:

Az öreg úr, (fél-süket és fél-vak),

Maga számára és lopva zenél csak.

 

Ami dalt elnyűtt ez az emberöltő,

S mit összelopott mai zene-költő,

Öreg úrnak egyről sincs tudomása;

Neki új nem kell: amit ő ver, más a’.

 

Mind régi dalok, csuda hangmenettel:

Váltva kemény, lágy, – s magyar a némettel; –

Hegyes-éles jajja úti betyárnak,

Ki hallja szavát törvényfa-madárnak.

 

Nyers, vad riadás… mire a leglágyabb

Hangnembe a húr lebukik, lebágyad,

Ott zokog, ott csúsz kígyó-testtel…

Hol végzi, ki tudná? nincs az a mester.

 

Majd egyszerü dal, édesdeden ömlő

– Tiszta remekké magába’ szülemlő –

Pendűl, melyen a tánc tétova ringat,

Mint lombot a szél ha ütemre ingat.

 

Olykor egy-egy ének nyújt neki vígaszt;

A hitujítás kora szűlte még azt:

Benne a tört szív, bűnt-vallva, leverve,

Vagy erős hittel Istenhez emelve.

 

Mindezt öregúr, nem mintha kihozná

Kopogójábul – csak képzeli hozzá;

S ha nem sikerül kivitelben a dal:

A két öreg szerszám egymásra utal.

 

De azért nem tűri rajta meg a port;

Emlékezetes neki minden akkord;

Egy hang: s feledett régi dalra émed –

Szövege cikornyás, dallama német.

 

Az öreg úr így, dalai közt élve,

Emlékszik időre, helyre, személyre:

Kitől, mikor és hol tanulta, dalolta

Ezt is, amazt is, gyermekkora olta.

 

Néha egy új dalt terem önkint húrja,

S felejti legott, már ő le nem írja;

Később, ha megint eszébe ütődik:

Álmodta-e, vagy hallotta? – tünődik.

 

Sokra bizony már alig viszi dolgát:

Ő is „minden nap feled egy-egy nótát”;

Nem is a művész babérja hevíti,

Csak gémberedő ujját melegíti.

 

Gyakorold is, amit valaha tudtál,

Hasznát veheted, ha nyomorba jutnál;

Ha kiűlsz, öregem! vele útfélre,

Hull tán kalapodba egy-egy fillérke.

 

(1877. július 12.)

(Arany János: A tamburás öreg úr)

 

facsimile (Janos Arany)

A Tamburás öregúr [Tamburás öreg úr] kézirata a Kapcsos könyvben. Őszikék, virtuális kiállítás – Magyar Elektronikus Könyvtár

Forrás: Szabó Jánosné – Esztergom és Vidéke Irodalmi és kulturális folyóirat

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s