Karcsay Lajos – Almaszüret
Karcsay Lajos (1860, Kiskölked – 1932, Nagygeresd) Münchenben tanult s korai plein air képeivel nagy feltűnést keltett. “Kedves
Séta a kultúra ösvényein
Karcsay Lajos (1860, Kiskölked – 1932, Nagygeresd) Münchenben tanult s korai plein air képeivel nagy feltűnést keltett. “Kedves
Tizennégyen vannak Július 12-e volt a tizennégy segítő szent közös ünnepe. Általában betegség, járvány, egyéb szükség esetén hívták őket segítségül. Kápolnákat, oltárokat,
A flamand festő „a festészet Homérosza”, „a barokk királya” volt. „Az a Rubens, aki életének utolsó szakaszát a
José de Goya y Lucientes pályafutása nem Spanyolországban, hanem Itáliában vette kezdetét. Miután többszöri próbálkozást követően sem sikerült
Bársony Brueghelként vagy Virágos Brueghelként is emlegetjük. A flamand festő édesapja, id. Peter Brueghel is elismert festő volt.
Edvard Munch (1863-1944) norvég festőt úgy szokták emlegetni, mint összekötő kapcsot a 19. század vége felé a szecesszió
„Az általa festett táj szebb és harmonikusabb, mint maga a természet.” Claude Lorrain (eredeti neve Claude Gellée vagy
Juhász Gyula: Gulácsy Lajosnak Lajos, elér-e hozzád még a hangom, Mely úgy remeg, mint nyárfák estelen, Ha rajtuk
1686. szeptember 2-án visszafoglalták Budát. A főváros 1886-ban ünnepelte Buda visszafoglalásának kétszáz éves évfordulóját. Ez alkalomból rendelték meg
Áldozócsütörtök, áldozónap; Urunk mennybemenetelének ünnepe (Ascensio Domini;), húsvét után a 40. nap. Az ősegyház a IV. századig a