Fekete István: Roráte
Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre
Séta a kultúra ösvényein
Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre
1944. november 4-én felrobbantották a Margit hidat Ez volt a híd első robbantása, amelyet egy második követett alig
Sánta Ferenc (1927–2008) a népi írók második nemzedékének tagjaként indult: az ő művével fémjelzett Emberavatás elnevezésű írói csoportosulást
Négyéves építőmunka után, 1913. június 16-án a Városligetben megnyílt a Széchenyi Gyógyfürdő. Első artézi kútját 1868-78 között Zsigmondy
A legnagyobb hősiesség, megmaradni munkád mellett, akármit szól is ahhoz a világ. S ennél is igazibb hősiesség, megsemmisíteni
Rott Andor (Budapest, 1897. június 14. – Antwerpen, 1981. június 25.): vegyészmérnök, feltaláló, a polaroid technológiát megelőlegező közvetlen
június 13. A Védőnői Szakmai Kollégium 2007-ben kezdeményezte a védőnők napja megrendezését. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, a Magyar
“emberszeretet,… és megértés töltötte el szívét embertársai iránt” „Hihetetlennek látszik, hogy ez a szinte a naivitásig jó ember
„Kavabata a törékeny szépség hírnöke, olyan világé, amelyben növények beszélnek a halálról, és húros hangszerek a szerelemről.” Gergely
World Handicrafts Day június 10. A nagyszerű kézműves hagyományokat ápoló ország, Irán vetette fel 2010-ben az UNESCO égisze
Sötét fényszórók: szemeim az eget lengő csóvákkal ostromolják. Föl, föl! Lent mennyi a teher, a rom! Csík, sáv:
június 8. Medárd püspök, a szegedi nép ajkán Merdád, Merdádus (†560) napjához szerte Európában időjárási regulák fűződnek, amelyek
Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása Pünkösd a húsvét után a legrégebbi, a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, amelyet az