Csáth Géza – Bartók Béla
A német zenei lexikonok a muzsika szecesszionistáiról beszélnek. Hibásan. Mert a zeneművészetben sohasem volt szecesszió. A képzőművészeteknél történetesen
Séta a kultúra ösvényein
klasszikus, dzsessz
A német zenei lexikonok a muzsika szecesszionistáiról beszélnek. Hibásan. Mert a zeneművészetben sohasem volt szecesszió. A képzőművészeteknél történetesen
E néhány sorban a magyar népzenekutatás terén elért eredményeket szeretném lezárni és összegezni. Mindenekelőtt azonban két alapvető kérdést
A német muzsika fénykorát három nagy oszlopember jelzi. Az elsőnek Bach, a másodiknak Beethoven, a harmadiknak Wagner a
Haydn muzsikáját gyerekkoromban nem értettem és nem szerettem. Beethovenért, Chopinért, Griegért rajongani tudtam, de bosszankodtam Haydn egyszerűségén, igénytelenségén.
I. Holnap lesz a századik évfordulója Erkel Ferenc születése napjának. Ez a távolság, amelyet az időben való előreutaztunkban
A népzene mellett leginkább a népballada műfajával foglalkozott. “Mit jelent a népdal a közösségnek: az emberiségnek, a nemzeteknek?
Sajátságos játéka a sorsnak vagy a véletlennek, hogy a nagy művészi tehetségeket gyakran párosával adja. Gondoljunk csak Goethére
A német muzsika fénykorát három nagy oszlopember jelzi. Az elsőnek Bach, a másodiknak Beethoven, a harmadiknak Wagner a
A Carmina Burana nagyon érzéki, találékony és változatos zene Carl Orff munkásságának sokszínűségében a középkori misztikus játékok, a
„… a legszebbek egyike volt az egész esztendőben.” „Bartók még 1911-ben, a Lipótvárosi Kaszinó dalműpályázatára benyújtotta művét, de