Bencze Mihály: Lenne-e ma Kittenberger Kálmán tanító Tatrangon?
Kittenberger Kálmán 1881. október 10-én született Léva városában, nyolc gyereket nevelő iparos családban. Itt végezte el a tanítóképzőt, majd a
Séta a kultúra ösvényein
Kittenberger Kálmán 1881. október 10-én született Léva városában, nyolc gyereket nevelő iparos családban. Itt végezte el a tanítóképzőt, majd a
Bárhol jársz a világon, mindenhol magyarokkal találkozol. Nincs ez másképp a bolygók, csillagok között sem. Halhatatlanság vagy örök élet a
Az Egyfejű Királyfi elment a Hétfejű Sárkányhoz, és így szólt hozzá: – Otthon a gyűlésen arról beszélgettünk, hogy miért van
1899 Szeptember 29. (110 éve történt) Megszületett Bíró László József, a golyóstoll feltalálója. Bíró László József nyughatatlan ifjúkorában szinte az
Meghalt Bujtor István színművész, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója. A népszerű művész 67 éves volt. Két hónapja súlyos fertőzéssel került
1. Mi a Szenvedés Nemes Igazsága A szenvedés “nálunk és itt” nem a depressziót jelenti, hanem azt, hogy a dolgok
1046 Szeptember 24. (963 éve történt) Meghalt Szent Gellért itáliai származású szerzetes, az első magyar vértanú, aki Szent István király
Nincs karikás ostorom, nem vagyok betyár, és nem hordok bő gatyát… Tételezzük fel, hogy én egy igen jó dolgozó vagyok,
Örömmel köszöntöm Önt, ki azzal, hogy megnyitotta ezt az oldalt, betekintést nyerhet a bukovinai székelyek sokszínű és csodálatos mesevilágába. FÁBIÁN
Az Egyesült Államok 535 tagú kongresszusa… Az öreg Kohn bácsi meghal, majd – miután kiderül, hogy ez egy égi tévedés