Ciprusi kultúra – röviden
Ciprus viszontagságos történelme a sziget kultúrájára is rányomta bélyegét. Mindenekelőtt a bevándorolt görögök kerámiaművészete tanúskodik nagy mesterségbeli tudásról.
Séta a kultúra ösvényein
Ciprus viszontagságos történelme a sziget kultúrájára is rányomta bélyegét. Mindenekelőtt a bevándorolt görögök kerámiaművészete tanúskodik nagy mesterségbeli tudásról.
Argentína Ha az örökké pára áztatta szemközti területről nézi az ember, az a benyomása, mintha bolygónk összes vize
Mintegy negyven helyszínen több mint 150 programmal és számos világsztárral várja a közönséget 2018. március 30. és április
Somogyvámos határában, a gabonatáblák között középkori templomrom emelkedik. A helyiek büszkesége nyolcszáz éve védelmet jelentett, mára látványosság. Régészeti
A történeti tényezők és a helyi társadalmakban elfoglalt helyzetük miatt a cigányok statisztikai számbavétele sokszor csak erősen vitatható
Venezuela A rovarevő Heliamphora pulcella (a napkorsók egyik faja) mutatós piros virágai 20 centi magasra és 8 centi
A római naptár fejlődésében csillagászatilag három szakaszt különíthetünk el. Az első, az ún. lunaris, vagyis kizárólag a holdfázisokra
Sokszor halljuk egy-egy épületről, tájról, hídról, útról, hogy a világörökség része. Próbáltam utánajárni, hogy is van ez? Az
Egyesült Államok A floridai Everglades mai képe rengeteg csatornázás, lecsapolás, gátépítés nyomán alakult ki. Ezt a munkát már
1465. május 29-én II. Pál pápa egy magyar egyetem felállításával bízta meg Vitéz János esztergomi érseket és Janus