TAKÁCS GYULA: MAGÁNYOSAN
1. Mint tengerből, ha jő a kék öböl, Tihany felől úgy lép felénk a tó. A tükre most opálos szürkeség,
Séta a kultúra ösvényein
elbeszélések, gondolatok, versek
1. Mint tengerből, ha jő a kék öböl, Tihany felől úgy lép felénk a tó. A tükre most opálos szürkeség,
Mikor az új erdész megérkezett Krivinára, s leugrott a kocsiról: egy pillantással mindent meglátni akaró nézéssel szemügyre vette az erdészlakot,
I. Behaj Hanna, a haldokló Behaj Marjának idősebbik leánya, részegen aludt a napsütéses mezőn, künn a határban, egy orgonabokor tövében.
1. Hogy meghaltam, az volt az álmom. Asszonytól kellett akkor válnom, Virágos kerttől, melyben éltem. Kiléptem kedvelt ajtaján, Akkor szakadt
A sugarak ugató kacagással vetették rá magukat izmos karjaira és beleharaptak éles fogaikkal. Valdemár, aki az élettelen tárgyak sajátos mozdulatlanságával
Ne vigyétek ezt a testet, Ne vigyétek, nem hagyom! Hadd zendüljön himnuszom, Hol ti gyáván térdre estek! Hadd nyugosszam csöndbe,
Át nem léphető gyorsan vert hidon Tulról hozott és tulos az életem, Olvadt csillag, zuhogó fényű, De megfagyasztom, hogyha tetszik
Szeretem a novembert mikor esőkkel hallgat a felhő: rokona a patakzó kedvű néma sebeknek Ődöngök uccahosszat a szénszagú estében hol
Tegnap délután történt. Vagy ma délután? Nem tudom. Emlékezetem mintha egy végnélküli, álmatlan éjszaka vaksötétén nyúlna át, nem érzek időt,
Kőbérc: ahol másfélezer évvel fajunk griffje székel: retteglek óh székely! Megmetszett szárnyaid törve ne hulljanak: husomból egy darab! a szivembe