Márai Sándor – A fanatikus emberről
Mindig, mindenütt, minden módon és alkalommal küzdeni a fanatizmus ellen. A habzó szájú, nyavalyatörős indulat ellen, mely kitör emberi
Séta a kultúra ösvényein
Mindig, mindenütt, minden módon és alkalommal küzdeni a fanatizmus ellen. A habzó szájú, nyavalyatörős indulat ellen, mely kitör emberi
1910. március 14-én született László Gyula „nem vagyok én „tudós”, hanem kutató, akit a „nemtudom” kérdések izgatnak” Nevét
“… dramaturgiai érzéke hihetetlenül erős volt, emellett a humora, iróniája is.” (Makk Károly) „A felszabadulás után induló legifjabb
Millner Tivadar (Pécs, 1899. március 7. – Budapest, 1988. október 27.): vegyészmérnök, az ipari méretű izzólámpa termelést lehetővé
1827. március 5-én halt meg Pierre-Simon de Laplace „Amit tudunk, az vajmi kevés, amit nem tudunk, az
Andrássy Manó (Kassa, 1821. március 3. – Görz, 1891. április 23.): vasgyáros, a kevés magyar arisztokrata iparmágnás közül
Ha nem érkezik valaki a megbeszélt időben a találkozóra – legyen az nő vagy férfi, barát vagy idegen –,
1443. február 23. Latin nyelvű uralkodói nevén Mathias Rex, születési nevén Hunyadi Mátyás (Kolozsvár, 1443. február 23. –
A kecskeméti szőlőnemesítő, számos új szőlőfajta létrehozója, Mathiász János (Ádámfölde, 1838. február 22. – Kecskemét, 1921. december 3.)
International Mother Language Day február 21. Banglades javaslatára az ENSZ 1999-ben február 21-ét Nemzetközi anyanyelvi nappá nyilvánította. 2000-ben