Áldások … (3.)
Áldások Köszönöm neked a boldogságot, Uram, amit nekünk ajándékoztál. Te vezettél bennünket egymáshoz. Segíts, hogy egymás mellett maradhassunk, és segíthessük
Séta a kultúra ösvényein
Biblia, különböző vallások
Áldások Köszönöm neked a boldogságot, Uram, amit nekünk ajándékoztál. Te vezettél bennünket egymáshoz. Segíts, hogy egymás mellett maradhassunk, és segíthessük
Mária, Jézus anyja, légy mindnyájunknak édesanyja, hogy mi is tisztaszívűek legyünk, miként te voltál, hogy szeressük Jézust, ahogyan te szeretted
A nagy világvallások sorában az iszlám keletkezett a legutolsóként, egy olyan korban, amelyről már meglehetősen megbízható történeti ismeretekkel rendelkezünk. A
Ordo Clericorum Ministrantium Infirmis; OSCam A közösség hivatása: betegek, szenvedők, fogyatékosok, mozgássérültek pasztorációja. A rendet Lellis-i Szent Kamill (1550-1614) alapította,
ALAKSZA AMBRUS: ÁLDÁS LEGYEN RAJTAD Áldás legyen szent tested vonalain, áldás legyen csípőd hízelkedő hiperboláján, derűs derekad sejtelmes ritmus-beszédén; áldás
A bibliai történetek közül számomra a tékozló fiú esete az egyik legkedvesebb (Lk 15,11-32), mert azt a logikával nem magyarázható
Az imádság élő víz, amellyel szomjúságát csillapítja a lélek. Az imádság lelki lélegzés. Amikor imádkozunk, a Szent Lelket lélegezzük be,
Mennyei Atyám! Hálát adok neked az egészséges pihenésért, amellyel megajándékoztál. Újra ébredt lelkem legyen egészen a tiéd! Ezen a napon
Erdélyi Gyopár 2007/5 Nagy Lajos EKE Kolozsvár A Szent Jakab-út – melyet gyakran spanyol neve (Camino de Santiago) után El
Buddha (i.e. 563-483) Buddha (Beérkezett) i. e. 563-ban született Kapilavastuban (a mai Terai), Dél-Nepálban, és i. e. 483-ban halt meg