Ádám Péter: Így lett a hanukából zsidó karácsony
A hanuka sokáig egyáltalán nem volt kiemelkedően fontos esemény, a 19. század végétől azonban fokozatosan az amerikai zsidóság
Séta a kultúra ösvényein
Biblia, különböző vallások
A hanuka sokáig egyáltalán nem volt kiemelkedően fontos esemény, a 19. század végétől azonban fokozatosan az amerikai zsidóság
A pásztorokkal együtt lépjünk be az igazi karácsonyba, vigyük el Jézusnak, amik vagyunk, a kirekesztettségeinket, a be nem
Hanuka ünnepe Kiszlév hó 25-én kezdődik – ez idén a polgári naptár szerint december 24-re esik -, és
Karácsony böjtje (dec. 24), másként Ádám-Éva napja, két ünnepi mozzanatot foglal magában, amelyet az Egyház liturgikus körültekintéssel kapcsolt
Az alábbiakban a karácsonyi időszak ünnepi püspöki szentmiséinek helyszínéről és időpontjáról tájékozódhatnak. Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye: Palánki Ferenc megyéspüspök ünnepi szertartásrendje:
A legtöbb nép kultúrájában megtaláljuk azt az ősi elképzelést, amely az emberiség legendás bölcsőjéhez, eredeti lakhelyéhez, a bibliai
Rövid gondolatok Advent 1. vasárnapja kapcsán (2016. november 27.) Mindenható, örök Isten, önts híveid szívébe szent elhatározást, hogy
Nem fekszem itt, nem alszom itt; Ezer fúvó szélben lakom Gyémánt vagyok fénylő havon, Érő kalászon nyári napfény,
Otóber 8. Röviddel II. János Pál pápa második lengyelországi zarándokútja előtt az egyik budapesti buszmegállóban középkorú házaspárral találkoztam,
Teréz anya relikviáinak tartója tükrözi értékrendjét – nyilatkozta Brian Kolodiejchuk, a kalkuttai nővér szenttéavatási ügyének posztulátora, aki a