Közzétette:
(részlet)
1
Ha Amerikáról kell szólanom, magammal s íróságommal kapcsolatban, akkor meg kell mondanom, hogy nem voltam úgynevezett kivándorló. Inkább kíváncsiságból mentem ki, iskoláim elvégzése után, huszonhat éves koromban. Otthon, a faluban, s máshol is, olyan sok mindent meséltek Amerikáról, hogy tudni szerettem volna: vajon mi igaz, s mi nem igaz. Elmentem tehát, egy tízkoronás arannyal a zsebemben. Három évet töltöttem ott, különböző munkában s változatos élmények között. Ez alatt az idő alatt volt alkalmam megállapítani, hogy az emberek igazat beszéltek; de sőt úgy gondoltam, hogy 
az emberek beszédjéhez valamit még én is hozzátehetek.
Az én íróságom gyengén állott, amikor kimentem Amerikába. Csupán két-három novella volt a hátam mögött, s így könnyen megtörténhetett volna, hogy az új élet forgatagában ezzel a töredékkel maradok. Ha így történik vala, bizonyára ott is maradok Amerikában; s akkor ma, ha még élnék, nyilván gazdag ember volnék, aki csak az elmúlt idő ködén keresztül látom, derengve, az óhazát. De hát nem így történt. S hogy nem így történt, ennek fő oka éppen az, hogy az írói betegség szikrája igen makacs volt bennem. A távolságból nem az apró dolgok látszanak, hanem az élet nagy hegyei. Ezek a nagy hegyek, írósággal fertőzött fiatal embernél, inkább erkölcsi és szellemi természetűek. Így például annak a népnek az élete, amelyhez az embert a történelmi múlt, az ősök és a nyelv hozzáköti. Ezeknek a fogságában lévén, már az iskolai nevelés tudatosságával is, ott, Amerikában is folytattam az írást. Így gyűltek össze azok a novellák, amelyek aztán, két év múlva, Kolozsváron Lélekindulás címen megjelentek. Első könyvemmel a kezemben, ott, Amerikában, megkísértett a becsvágy, amely sohasem volt jó barátom. Akkor sem tudott rávenni arra, hogy ne csak író legyek, aki magyarul ír, hanem legyek angolul író. Mondom, csábított egy ideig ez a gondolat, mely kegyesen így szólt: adok neked tíz évet, azalatt jól megtanulsz angolul, s akkor angolul fogsz írni. Szerencséje volt azonban Margaret Mitchellnek, mert ezt a gondolatomat elfújta idővel a szél. S lehetséges, hogy nekem is szerencsém volt, ha ugyan a szerencse azt jelenti, hogy szép ugyan, de nem valami vigasztaló magyar írónak lenni.
Vagyis három év múltán hazajöttem, s éltem ezzel a terhes szerencsével.
Forrás: Tamási Áron – Szellemi őrség ( PIM-DIA)
Lighthouse 