Márai Sándor emlékezete

Márai pályája

Az elmúlt két évtized egyik legolvasottabb magyar írója, Márai Sándor (1900–1989) Kassán született szász származású polgári családban. Miután leérettségizett, tanulmányait Budapesten, majd Németországban folytatta – itt azonban felhagyott a tanulással, és a húszas években sikeres újságíróvá vált. Fiatalon bejárta Európát, miközben művei egyre nagyobb népszerűségnek és elismertségnek örvendtek, és a korszak vezető folyóirataiban – többek közt a Nyugatban – jelentek meg. A harmincas–negyvenes évek egész pályafutása legtermékenyebb időszaka volt: ekkor írta máig legjelentősebbnek tartott regényét, az Egy polgár vallomásait, de ekkor jelent meg többek közt a külföldön rendkívül népszerű A gyertyák csonkig égnek, a Vendégjáték Bolzanóban vagy a mesterének, Krúdynak emléket állító Szindbád hazamegy is.

1948-ban a kibontakozó diktatúra elől menekülve elhagyta az országot, és előbb Olaszországban, majd az Egyesült Államokban telepedett le. Ettől kezdve könyveit évtizedekig nem lehetett kiadni Magyarországon, életművéről a hazai kritika lényegében nem vett tudomást. 1989-ben a magára maradt, súlyosan beteg író öngyilkos lett, a rendszerváltással ugyanakkor lehetővé vált műveinek újrakiadása, mely a máig tartó Márai-reneszánsz nyitányát jelentette.

Rendkívül termékeny író volt: hatalmas életműve mindhárom műnemet átfogja, de korántsem egyenletes színvonalú. Verseit és drámáit inkább munkássága melléktermékeként tartják számon, bár A kassai polgárok című drámája, valamint versei közül az emigráns létállapothoz kapcsolódó Halotti beszéd és az 1956-os forradalom bukásának hatására született Mennyből az angyal egyre szélesebb körű ismertségnek örvend. Regényein kívül Márai elsősorban a napló műfajában alkotott maradandót. 1943-tól haláláig vezetett Naplóját, amelyet kezdettől művészi igénnyel, a megjelentetés szándékával írt, egyik legkiemelkedőbb alkotásaként tartjuk számon.

Ugyancsak 1943-ban jelent meg először a 202 rövid, esszészerű, bölcselkedő írást tartalmazó Füves könyv, amelynek olvasottsága az író legsikeresebb regényeiével vetekszik. A sztoikus filozófia vonzásában született, tanító hangú, az olvasót egyes szám második személyben megszólító szövegek az emberi tapasztalat legszélesebb spektrumát fogják át: életről, művészetről, szabadságról éppúgy szó esik bennük, mint a mindennapok jelentéktelennek tűnő mozzanatairól – áramtolvajokról, fejfájásról, sárgarépáról. Ez a sokrétűség az enciklopédikus műveket idézi, a néha egészen meghökkentő téma- és regiszterváltások, a létösszegző igényű és bagatell gondolatfutamok egymás mellé helyezése ugyanakkor az ironikus, az élet teljességének megragadhatóságával szembeni kételyt hangsúlyozó olvasat lehetőségét is magában hordozza.

Füves könyv

[részletek]

Arról, hogy szabadok vagyunk

Mikor hatalmasokkal állasz szemközt, gondolj mindig arra, kitől kapták ezek az emberek hatalmukat? S mit tehetnek ellened? Elvehetik javaidat, szabadságodat vagy életedet? És aztán? Parányi mikroba, fertőző baktérium is elveheti életed, mely törékeny és mulandó, mint a rovarok élete. Nem, a leghatalmasabb úrnak sincs igazi hatalma lelked fölött, s ezért tehetetlen, ha te igazságos vagy, s ő igazságtalan. Csak akkor tehet ellened valamit, ha téged bűnben talál, s ő igazságos. Ezért ne arra gondolj, mit mondasz majd a nagy úrnak, hogyan viselkedel; csak arra gondolj, hogy szabad vagy, amíg igazságos vagy, s a nagy úr tehetetlen igazságod ellen.

Az olvasásról

Erővel olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatózva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.

A jellem műveltségéről

Önelégülten és büszkén gondolsz arra, hogy elolvastál és megértettél néhány könyvet, gyarapítottad ismereteid, megtudtál valamit a természetről vagy az emberi szellem tűnődéseiről? Úgy érzed, „művelt” vagy, különb, mint a tudatlanok? Gondolj csak arra, milyen végtelen tömegű ismeretet zár magába a könyvek összessége, s egyetlen könyv teljes megértéséhez mit is kellene ismerni és olvasni még? Gondolj a British Museum könyvtárának körbefutó vasállványaira, milyen hosszan kellene élned, hogy valamit is megismerj a gondolkozás anyagából, melyet az ott felhalmozott könyvek magukba zárnak! De maradj csak könyves szobádban, s valld meg, mily sokféle könyvet nem olvastál azok közül, melyek könyvespolcaidon sorakoznak, s még az olvasottak között is hány akad olyan, melyet teljesen megértettél, s minden figyelemmel követtél. Nem, a „műveltség”, mikor farkasszemet néz az emberi szellem világegyetemével, meddő és hiú magatartás csak. Inkább gondolj arra, hogy egyetlen ismeretet megérteni, felfogni, átérezni már az élet erőfeszítéseinek teljességét követeli. És gondolj arra is, mennyi mindent írtak, gondoltak előtted, a gondolatoknak micsoda óceánjai pihennek a múltban, s miféle zuhanással árad minden új korban az emberi gondolatok bősége a jelenségek és tünemények összegéből. Erre gondolj, s elszégyelled magad. Agyad műveltsége véges és gyermekes. De jellemed és szíved műveltsége lehet teljes és emberhez méltó, akkor is, ha szellemi ismereteid korlátozottak.

103

A képzelőerőről

A franciák szerint igazi fantáziája annak van csak, aki látni tudja a valóságot. Ez a képesség ritka. Az emberek azt hiszik, a fantázia egyértelmű valamilyen soha nem létezett tünemény megálmodásával. De soha nem létezett tüneményeknek nincs kezük, sem lábuk, olyanok, mint a griffek, s aminek nincs köze a valósághoz, az unalmas és gyermekes.

Az igazi képzelőerő a valóságból építi fel az újat, a csodálatost, a meglepőt. Látni a valóságot sokkal meglepőbb és fantáziadúsabb vállalkozás, mint felhőkből építeni a valóság első fuvallatára szétomló álomvárakat. Tanulj meg igazán látni egy épkézláb embert, s meg kell tudnod, hogy meglepőbb és csodálatosabb, mint a mítoszok szárnyas hősei.

126

A remekműről és a tündériről

Ahhoz, hogy egy emberi alkotás remekbe sikerüljön, s időtlen ragyogással kápráztassa és gyönyörködtesse az embereket, a tehetség, a téma, a kivitel tökéletessége mellett kell valami más is. A remekműben van valamilyen tündéri elem is, mely csodálatos fényével átsugárzik az egészen, oly gyöngéden és megejtően, mint ahogyan az északi fény világít a nyári éjszakában, valószerűtlenül s mégis fényszerűen, mert látni és olvasni is lehet mellette. A remekmű legyen valóságos, pontos, okos, céltudatos, arányos, gondosan megmunkált, hűségesen kivitelezett – s legyen még valami más is. Tündéri is legyen. S minden öntudatosság mellett önfeledt is legyen. Mérnöki szabályok szerint épüljön, de káosz is legyen benne, egy kávéskanálra való az ősködből, mely a csillagképek nyomában porzik, arany szemcsékkel. Tündéri nélkül csak „nagy” vagy „tökéletes” művek vannak. Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a „csak álom” is benne van, a csillagok fénye, a tündéri. S a feladatnak ez a része, amikor a művész már nem tud művén segíteni; az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el.

(1943)

Forrás: Nemzeti Köznevelési Portál