Közzétette:
Egyiptom a Nílus országa. Amerre a Nílus folyik, pár kilométer szélességre termőföld jobbról és balról, melynek termékenysége attól függ, hogy a Nílus áradása mennyi iszapot és nedvességet hord reá. Ha a Nílus messzire kiönt, az nagyobb áldás, mint ha tavaszi áradása kisebb marad. Ezt az összefüggést a Nílus mentén lakók évezredekkel ezelőtt meglátták és hatalmas duzzasztókkal és öntözőművekkel igyekeztek befolyásolni és javukra fordítani. A közös függés és a közös érdek, a közös nagy munka ötezer évvel ezelőtt nagy birodalommá kovácsolta össze a Nílus partján lakók városait és telepeit. E birodalom kezdetei a Kr. e 3000 éven túlra nyúlnak s legősibb formáiban is a kultúrában gyökereznek. Az egyiptomiaknak Kr. e. 4241-ben 365 napos évük volt, már a Kr. e. negyedik évezredben ismerték az írás mesterségét és volt mértani tudományuk.
A legrégibb időkben Egyiptom két részre oszlik: a déli birodalomra, mely Elefantinétól Memfisig terjed s az északira, amely amely a Nílus torkolatának a vidékét foglalja magában. A két országot Menes király egyesíti jogara alatt. Tőle kezdődik Egyiptom története s vele kezdik az egymást váltogató dinasztiák számolását, melyek száma Kr. e, 280-ig 30-ra rúgott.
A gizehi piramisok és a Sphinx. A legnagyobb, Kheopsz gúlája 145 méter magas, egy-egy alapvonala 228 méter. Az óriási Sphinx, amely a sírokat őrzi, egyetlen sziklapadból van kifaragva, 50 méter hosszú és 21 méter magas.
A régi birodalom kora Kr. e. a 2800—2500. évekre terjed. Ennek a kornak a világraszóló emlékei a gizehi óriás piramisok, Cheops, Chefren és Mykerinos fáraók sírhelyei, akik a 4—6. dinasztia tagjai voltak. Utánuk a királyok hatalma elhalványodik, a birodalom széthull, míg a 12. dinasztia királyai nem kerítik megint kezükbe a hatalmat.
A középső birodalom királyai a 11—13. dinasztia tagjai, a Sesostris és Amenemhet neveket viselik, Kr. e. 2200—1800 közt uralkodtak. III. Amenemhet építi a fajumi óriási víztartót, a görögök Moeris-tavát. Uralmukat a hyksosok betörése szakítja meg, akik 200 évig ülték meg Egyiptomot.
Az új birodalomban (Kr. e. 1600—1100 18—20. dinasztiák) a felső-egyiptomi Theba lesz a főváros, a királyok hódításokat tesznek s leigázzák Palesztina és Szíria lakóit. A tell-el-amarnai „levelek” egész Babilonig és Asszíriáig terjedő diplomáciai összeköttetéseik emlékei. Ebbe a korszakba esik IV. Amenhotepnek, az egyiptomi vallás – Juliánus császárhoz hasonlítható reformátorának az uralkodása. A 19. dinasztia a hetitákkal háborúskodik. Chattusi nevű királyukkal II. Ramses köt békét. II. Ramses 67 évig uralkodott s rendkívüli áldozatokat hozott templomépítésekre. A 20. dinasztia tagjai a thebai Amonpapok befolyása alá kerülnek, míg végül Amon főpapjai, Herihor a királyi hatalomtól megfosztják őket s maga ül a helyükbe. Uralkodásával szomorú korszak kezdődik, Kr. e. 950 táján lybiai uralkodók vetik meg a lábukat Egyiptomban, akiket nubiai királyok váltanak fel (23—25. dinasztia), ezeket Asurbanipal igázza le. Az asszír igát Psammetich saisi király lerázza, vele kezdődik a saisi korszak (Kr. e. 663—525 26. dinasztia). 525-ben Egyiptomot Kambyes perzsa tartománnyá teszi, 400—345 között megint egyiptomi királyok uralkodnak, 332-ben Nagy Sándor hódítja meg. A Ptolemeuszok uralkodása után Kr. e 30-ban Augustus római provinciaként bekebelezi a római birodalomba, Kr. e. 30-tól Kr. u. 395-ig hellenizálódik, majd kereszténnyé lesz, 577-ben Justinianus bezáratja a philäi templomot, 641—1517-ig arab kalifák uralma alatt áll, 1517-ben kezdődik az egyiptomi török uralom.
A régi egyiptomi vallásnak sok emléke nem maradt ránk. Sok monumentális emléke, amely azonban nagy egyoldalúsággal csak a halotti rítusok és a túlvilági élet tekintetében tájékoztat, de semmit nem mond azoknak a hitéről, akik nem építhettek piramisokat, nem tarthattak papságot és nem véshették kőbe tetteiket az utódoknak emlékezetül. A nagyszerű emlékek a királyok, az ország és a papok hivatalos vallását tartják fenn, a népéből semmit nem ismerünk. Az emlékek írását és nyelvét sem értjük tökéletesen, úgyhogy Champollionnak a szent írás kulcsát kezünkbe adó zsenialitása dacára az egyiptomi vallás sok emlékének az igazi jelentősége még ma is rejtély. A hagyományok, emlékek és saját tudatlanságunk hiányait sejtésekkel áthidalva lehet csak e vallástól összefüggő képet nyújtani.
Ősvallása primitív volt és sokban egyezett a későbbi népies vallással.Állatok játszanak szerepet benne, az ibis és a krokodil, a bika és a bakkecske, a macska és a sakál. A nép évezredek múltán is szenteknek tartja őket s egész macskatemetők kerültek napfényre, amelyek macskamúmiákkal voltak tömve. Isteneiket is állatfejekkel ábrázolják, az eget nagy tehénnek képzelték, amely lábaival a föld négy sarkán áll, templomaikban az istenképek mellett külön vallásos tiszteletben tartják a szent állatokat.
Ápisbika, mint az isteni megtermékenyítő hatalom megtestesült jelképét tisztelték. Kimúlása után bebalzsamozták. Az Ápisnak feketének kellett lennie, homlokán háromszögletű fehér csillag, nyelve alatt skarabeus formájú kinövés volt. Ha új Ápist találtak, azt tartották, hogy az nagy szerencsét hoz Egyiptomra.
Az állatkultusz babonája fölött helyenként változó formában találjuk a természet erőinek az imádását. Elsősorban a napét. A nap világító korong, mit képzeletük hatalmas szárnyakkal ruház fel, vagy kígyó, amely tüzet okád ellenségeire. A föld is isten, a Nílus is az, mégpedig férfi és női termékenységgel megáldott isteni lény. Az élők istenei mellett a halottaknak is vannak isteneik, akik a másvilágon uralkodnak, akik itt kísértenek s az élőket elviszik a maguk országába.
Isteneik száma beláthatatlan. Nagy tömegükből mindinkább kiválik néhány nagyobb isten alakja, akik családokat képezve (atya, anya és fiú 
háromsága!) részesülnek tiszteletben. A központi hatalom kiépülésének és a látókör kiszélesülésének a következményeképp a helyi istenek alakjai összefolynak, egymással azonosítják őket. IV. Amenhotep reformációja pedig valamennyi fölé állítja a napot.
Re, a nap, Ah a hold, Nut, a menny, Qeb, a föld és Hapi, a Nílus az egész Egyiptomban imádott istenek voltak. A főhelyet köztük Re foglalta el, aki amoni szentélye révén mint Amon-Re volt egy időben a birodalom főistene.
Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (117—121. oldal) Könyvértékesítő Vállalat utánnyomás-sorozata, Dante Kiadás, Háttér Kiadó. Budapest ISBN 963 7455 93 0
Lighthouse 