Potala palace

A Dalai Láma

Közzétette:

 

 

A Dalai Láma választása a következőképp történik:

A Dalai Lama halála után született gyermekek közül kell az utódot kikeresni. Csak azok a gyermekek jöhetnek számba, akiknek a születését valami különös jel vagy csoda kísérte, vagy akiknek a testén van valami jel, vagy akik a viselkedésükkel elárulják a méltóságra való rátermettségüket pl. keresztbe tett lábbal ülnek, ahogy Buddha elmélkedni szokott, vagy a kezükbe adott olvasót úgy fogták, mintha The child is Tenzin Gyatsomagukban imádkoztak volna. A kiválasztott gyermekeket próbának vetik alá, a meghalt dalai Láma eszközei közül elébük raknak egy Buddha-képet, egy harangot és kézi dobot, mindegyiket egy hű utánzattal, a próbát az a gyermek állja meg, aki nem az utánzat, hanem az igazi után nyúl. Ha több gyermek találta el az igazit, akkor ezek között a sors dönt. A kínai uralom alatt a kínai császárt a választás minden részletéről tudósították s minden további lépés az ő jóváhagyásától függött, a sorshúzás is a császári helytartó (amban) joga és kötelessége volt. A választott Dalai Lámát szüleivel együtt Lhasába hozták, a szülők magas rangot és élethossziglan ellátást kaptak, a Dalai Láma helyett 18 éves koráig régens uralkodott.

 

Potala palace

A Potala palota egykor a tibeti kormány székhelye és az ország vezetőjének, a Buddha reinkarnációjának tartott s ezért istenként tisztelt dalai lámának (az ember, akinek bölcsessége olyan mély mint az óceán) a rezidenciája volt.

Nevezetes reinkarnációk még rajta kívül a Tasi Lumpo kolostor apátja, a Pantchen Erdeni, az urgai nagyláma, a Dsetsun dampa, a Saskya rend apátja és a bhotáni nagyláma. Van egy női inkarnáció is, a samdingi női kolostor apátnője, akit Vadsra-varahi isten megtestesülésének mondanak és Dorje-Phagmonak neveznek. Tibetben 3000 kolostor van, van köztük olyan is, amelyben 10 000 szerzetes lakik. A dalai Láma rezidenciája az indiai Dharamszala városában található.

Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (334. oldal) Könyvértékesítő Vállalat utánnyomás-sorozata, Dante Kiadás, Háttér Kiadó. Budapest ISBN 963 7455 93 0

One comment

  1. Visszajelzés: A lámák – Lighthouse

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s