Erdélyt járva – Nagyvárad

Kőhajó a város tengerén

Behúnyt szemekkel újra látlak,
Kedves, szép hely, köszöntelek!…
Májusi szellő, virágillat
Elhozta hozzám képedet.
Görbe utcáid újra járom,
Rabjául ejt sok régi álom
S álmomban látlak tégedet.”
(Ady Endre: Üdvözlet (részlet)

Igen, ez a Debrecentől mindössze hetven kilométerre lévő, s annál alig kisebb nagyváros a legtisztább szecesszió jegyeit mutatja minden sarkán. Mintha Csipkerózsika-álmát aludná még mindig, nem ébred fel abból a század eleji hangulatból – nyilván az előző századra gondolunk itt, s nyilván csak a belvárosra –, ám természetesen ehhez hozzá kell képzelni egy nyüzsgő metropolisz velejáróit is. Villamosokkal, füstölgő gyárakkal, utcazajjal. Éjszaka viszont elnéptelenedik újra meg újra, és olyankor minimum száz évet lehet fiatalodni egyetlen pillanat alatt. Azaz ugyanannyit lépni, lapozni visszafelé az időben. Az árnyas utcákon rendre meseházak tűnnek elő – ráadásul szépen felújítva –, s amikor elérkezünk az Állami Színház elé, már majdnem olyan, mintha ébren álmodnánk. (Megjegyezzük, e falak között tündökölt évekig Blaha Lujza.) Szóval, ha ezeken az ódon utcákon elcsavargunk, egy idő múltán már azon sem lepődhetünk meg, ha szembejön velünk Ady Endre. Dülöngélve, valami éjszakába nyúló szerkesztőségi (z)ül(l)és után, de azért még bőven felismerhetően. Végül is ez a fülledtség és romlottság is hozzátartozott a szecesszióhoz. Oldalán akár Mihályi Rozáliát is láthatnánk, akinek csókjáért cserébe elkapta a szifiliszt –, sőt már Lédát is. Azaz Diósiné Brüll Adélt, a gazdag férjes asszonyt, aki addigra elszármazott innen, s csak látogatóba tért haza Párizsból. E végzetes találkozás „A könnyek asszonyával” – ahogy nevezi őt Ady Váradon megjelent második verseskötetében, a Még egyszer-ben – kilenc évnyi „héjanász” kezdete is egyben. Hol Pesten, hol Párizsban vívják, de az eredménye mégiscsak és tagadhatatlanul Ady Endre költői felemelkedése. Lezárása pedig már a Nyugatban megjelenő Elbocsátó szép üzenet… De ne rohanjunk ennyire, hiszen itt még csak a viharos szerelem elején vagyunk, illetve az írói sikerek kezdetén. Ezek is inkább újságírói sikerek, hiszen a költőt még nem fedezik fel Ady Endrében. 1901. április 22-én, a Friss Újságban közzétett cikke, az Egy kis séta viszont kiváltja igencsak a figyelmet, s a munkásosztállyal való túlzott azonosulás okán kénytelen átlépni a másik akolba, azaz a kezdetben őt alkalmazó kifejezetten kormánypárti Szabadság után immár a Nagyváradi Napló kötelékébe. A Debrecennel való fenti párhuzam különben már csak azért is helyénvaló, mert jogi tanulmányainak lezárásával onnan jött ide Ady, s szakítva az ügyvédi pályával, egész hátralévő életére az írással kötelezte el magát.

Az 1780-ban emelt katolikus székesegyház Erdély legnagyobb és legszebbnek tartott barokk temploma. Itt van kiállítva Szent László csatabárdja, a híres herma másolata, illetve a bejárat előtt egy személyét megörökítő bronz-, illetve kőszobor. Utóbbi több száz éves, és állítólag a – városnak már csak a nevében szereplő várban állt.

Ja, és hogy felébredjünk előző álmunkból, elég talán egyetlen számadatot leírni: a kétszázezres Nagyváradnak ma már csak minden negyedik lakosa magyar.

Forrás: Técsi Zoltán-Illyés Csaba – Erdély legszebb városai és főterei (12—13. oldal,Kárpáti Kincsestár, Pannon-Literatúra Kft. 2020 ISBN 978 963 237 236 5