Közzétette:
Ez a hosszúra nyúló és mégis a vázlatnál is vázlatosabb áttekintés mutatja, hogy a vallás minő életjelenségekben és gondolatokban gazdag és sokrétű világ. Pedig ez még mind csak a vallásos jelenségek világa, csak felsorakoztatása a vallás emlékeinek és tényeinek. Ez mind csak anyag ahhoz, hogy eldönthető legyen az a fontos kérdés: honnan ered ez a hatalmas és megnyilvánulásaiban oly különböző utakra térő, végletekbe csapó érzés?
A vallás felelete erre általában az, hogy az istenekben való hit és az istenek tisztelete természetfölötti eredetű: maguk az istenek ismertették meg magukat az emberekkel, ők maguk hozták az emberek tudomására, hogy mit kívánnak tőlük. A kinyilatkoztatásnak többféle formája van. Vannak vallások, melyek a történeti kijelentés gondolatához ragaszkodnak, az istenek egyszer s mindenkorra kijelentették akaratukat, vannak azonban olyanok is, amelyek a kijelentés folyamatát nemcsak a múltra korlátozzák. Álomban, önkívületi állapotokban, sőt ezeken kívül is számos módjuk van az emberfeletti hatalmaknak arra, hogy az embernek kijelenthessék magukat és irányíthassák cselekedeteit. A sámán élő és mindennapos közvetítője ennek a kijelentésnek. A jóstudomány már közvetve olvassa ki égi és földi jelekből az istenek akaratát s az emberek azon alapuló sorsát.
Göbekli Tepe területén több kőkorszaki templom maradványait tárták fel
A kijelentés-eredet alapján a vallások különbözősége kétféleképpen magyarázható. Az egyik a több istenhittel számoló lehetőség szerint az isteneknek választott népeik vannak. Minden isten a maga népével áll különleges vonatkozásokban és a maga képére formálja népe vallását. A monoteisztikus magyarázat szerint az isteni őskijelentés valamennyi népnek egyformán szólott. Azonban még az egész emberiség sem volt érett rá, az emberek egy része pedig bűnös módon elfeledkezett és eltávolodott ettől az isteni kijelentéstől. Ez a magyarázat kitűnően fedi azt a tényt, hogy egymástól távol élő és kimutathatóan aligha érintkező népek vallásában lényeges és alapvető rokonságok vannak s ezenfelül okát adja a vallások szédítő sokféleségének is.
A tudomány azonban mégsem nyugszik meg ebben a vallás által adott feleletben, hanem e mögé a kijelentés mögé is be akar pillantani.
Mindenekelőtt megfordítja tehát a tételt: nem az istenek teremtették az embert, hanem az ember az, aki isteneit teremtette. Ez a tétel nem új és nem Feuerbach találta ki. Megvan már Anaxagorasnál is s az ókori görög bölcsészek, Demokritos, Epikuros, majd később Hume és a felvilágosodás korszakának gondolkozói közelebbről azzal az axiómával oldják meg a vallás keletkezésének a kérdését, hogy: primus deos fecit timor=az isteneket a félelem szülte. Az istenek a természeti erőkkel szemben tehetetlen ember agyrémei, akiket ő maga gondolt ki, akiket azonban oly elevenen képzelt el, hogy reszkető szolgájukká, adófizetőjükké lett, és többé nem tudott szabadulni tőlük.
Málta egy megalitikus templomának maradványa
A másik ehhez hasonló egyszerűségű feltevés az, amelyet először Kitias mondott ki, amelyet azonban később Machiavelli és Vanini is osztottak, hogy a vallást a gazdagok és a papok találták ki. A gazdagoknak azért volt szükségük rá, mert a javukra szolgáló társadalmi különbségeket természetfeletti szankcióval akarták állandósítani s a szegények elégedetlenségét a másvilágban elkövetkező kiegyenlítődés reményével akarták áltatni. A papok érdeke nyilvánvaló és bővebb magyarázatot nem igényel. Ez az egyszerű formula nemcsak a vallás ellenségeinek kedvenc formulája, hanem a bölcselőké és a politikusoké is. Nemcsak Machiavelli követői vallják, hanem Spinoza, aki szerint a vallás nem igaz, de az erkölcsi szükség hívta létre és arra való eszköz, hogy a műveletlen embereket erkölcsi cselekedetekre késztesse, azután Kant, aki a vallást az erkölcs szükséges támasztékénak tartotta s az öreg Moltke, a hadvezér is, aki saját személyét illetőleg szabadgondolkodó volt, mint politikus azonban a legszélsőbb vallási konzervativizmus híve, mert a vallásra – és pedig csak a tökéletesen konzervatív változatára – feltétlenül szükség van a nép féken tartása és kormányozhatósága szempontjából.
Mások (többek között Taylor is) azt tartják, hogy a vallás eredete az animizmus hitében keresendő. Az ember emberré fejlődése abban a pillanatban van adva, mikor az ősember állati kiegyensúlyozottsága megbomlik s mikor nem csak vegetatív életet él, hanem elkezd gondolkozni, felfedezi lelkét, mint testétől független részét, mely önálló életet élhet… Álom, önkívületi állapotok és halál – a legfontosabb állomásai ennek a megismerésnek, amiből az az óriási jelentőségű felfedezése keletkezik, hogy nemcsak ez a világ létezik, hanem van egy láthatatlan világ is, a szellemek világa, akik közt vannak a holtak, s az ezek közül kiemelkedő istenek szellemei is.
Andrew Lang és W, Schmidt szerint a vallások világa primitív monoteizmusból fejlődött és ágazott el. Codrington és Marett a mana-hitet tartják a vallási fejlődés ősanyagának. A mana személytelen hatalom, természeti erő, mely bármely pillanatban hatékonnyá válhatik s mely a legkülönbözőbb élő lények és tárgyak tulajdonságát képezheti. Ebből a manából lesznek megszemélyesítés segítségével az istenek s mindazok a megnyilatkozások, melyeknek foglalata a vallás.
J. Fr. Fries a félelem szülte vallásossággal szemben a világ szépségében, célszerűségében és rendjében fedezte fel a vallásosság főindítékát, a Kosmos, a világrend vezette rá az embert az isten, a rendező és alkotó fogalmára. Herbart a vallási tételekben az egyéni hiten alapuló igazságoknak tartott meggyőződéseket lát. Leibnitz a vallást az emberrel született ismeretmagból fejlődött jelenségnek, Hegel viszont az Absolutum öntudatra jutásának tekinti s ezt a véleményét Drews Artur még ma is temperamentumosan képviseli, Max Müller a végtelennek imádatba és áhítatba beágyazott ismeretét látja a vallásban, W. James pedig a tudatalatti lelki élet más világok szellemeivel való érintkezésben keresi a vallás eredetét.
A különböző, nem egyben teljesen ellentétes nézetek közül nehéz volna bármelyikre azt mondani, hogy ez föltétlen igaz. A vallás aligha származik egy forrásból. Része van benne a félelemnek és az áhítatnak (a csillagos égboltozat!) és az is bizonyos, hogy folyton megújhodó forrása a kinyilatkoztatás és a más világok szellemeivel való érintkezés hite. A polinéziai szigeteken kifejlet tabuhitet a törzsfőnökök és az előkelők kétségtelenül felhasználják társadalmi és gazdasági helyzetük megszilárdítására, s az is kétségtelen, hogy egyes vallások papsága önzésének is lehet bizonyos szerepe a vallásos életben. A különböző vallások eredetét külön-külön kell vizsgálni s úgy lehet, hogy egy vallásban is többféle motívum éli ki magát. Minden találgatás és konstrukció alapja az egyéni vallási formákkal való tüzetes megismerkedés.
A baalbeki Bacchus római templom maradványa
A vallás világának behatóbb ismerete alapján Frazer a mágiában, Andr. Lang a mítoszban kereste a vallás eredetét. Comte a vallást az élet és az életjelenségek naiv magyarázatának tartja, amely a primitív emberben az álmok és víziók , az álom és ébrenlét, élet és halál különbségének a megfigyeléséből indult ki, mások hasonlóan a primitív megismerés kísérleteinek és formáinak mondják, amelyet mindinkább felvált és hátrább szorít a komolyabb és tudományosabb megismerés. Pfleiderer O. azt mondja: a vallás népies metafizika. Schneider H. leipzigi bölcsész szerint a vallás és a tudomány egy méhben születtek. Ugyanaz a megismerés vágya hozta létre őket. A különbség köztük csak az, hogy a vallás gondolatmenetei rapszodikusabbak és színesebbek, a bölcseletéiből a fantasztikus elem mindjobban kiküszöbölődik és azok tisztán logikusakká válnak.
A választék meglehetősen nagy és változatos.
Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (19-22. oldal) Könyvértékesítő Vállalat utánnyomás-sorozata, Dante Kiadás, Háttér Kiadó. Budapest ISBN 963 7455 93 0
Lighthouse 