Dostoevsky_1872

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Közzétette:

 

 

A régebbi elődök jórészt papok voltak. Az apa orvos, de részeges és kegyetlenkedő földesúr, akit feldühödött jobbágyai vertek agyon. A fiút epileptikus rohamok gyötrik. Ki akar szakadni ebből az eszmei és testi delíriumokkal teljes világból: hadmérnöknek készül, és felvilágosodott, társadalmi változásról álmodozó társaságokba jár. Így kerül vádlottként egy politikai büntetőperbe, amellyel a cári rend meg akarja rémíteni a továbbnéző értelmiségi ifjúságot. Halálra ítélik, kivezetik az akasztófa alá, és csak ott olvassák fel a kegyelmet. És ezután következik a pokol: a szibériai kényszermunka, majd a véghetetlen és gyötrő katonai szolgálat.

Dostoevsky_1872Dosztojevszkij harmincnyolc éves volt, amikor visszatérhetett az emberi társadalomba. Eddigi életének fő élményei: a rémület, a szorongás, az iszonyat, a megaláztatás. És közben az epileptikus rohamok. Majd a zilált és szomorú magánélet. Első felesége tüdőbajban meghal, utána következik egy szenvedélyes szerelem egy nagyon kulturált, de az őrület határán tévelygő egzaltált asszonnyal. Majd csak a végső években talál megnyugvást titkárnője, későbbi második felesége oldalán. De ez a szenvedélyekkel, szorongó bánatokkal és zilált szerelmekkel teljes élet sem elégíti ki zaklatott lelkét – mindehhez szenvedélyes szerencsejátékos; amit hamarosan nagy sikerű könyveivel keres, elveszti kártyán vagy ruletten. És nincs elég ereje küzdeni e mindennél értelmetlenebb szenvedély ellen.

Közben azonban híres, majd világhíres, idővel a világirodalom egyik legnagyobb hatású regényírója lesz, aki nemcsak irodalmi nemzedékekre hatott, és hat mindmáig, hanem még a lélektan tudományának is előtte járt, nyomon követve a gyötrődő emberek tudatfolyamatait.

Van egy sajátosan feloldhatatlan ellentmondás csodálatos és felettébb nyomasztó életművében. A szenvedések és szenvedélyek eltérítették ifjúkorának haladó eszméitől, vigaszt az elődöktől örökölt komor vallásosságban keresett, politikailag egyértelműen reakcióssá vált, jobb felől bírálta a bontakozó városias polgári életet. Ugyanakkor mélységes részvéte minden emberi szenvedés iránt képessé tette, hogy elmarasztalja az adott társadalomból fakadó embertelenségeket, és habár jobb felől bírál, kritikája telibe találja a polgári élet lélektorzító hatását. Ítélete balról nézve is érvényes.

Klerikális-konzervatív világnézetével ugyanúgy nincs mit kezdenünk, akárcsak Balzac királypártiságával vagy Tolsztoj embertelen aszkézisigényével. De Balzac vagy Tolsztoj regényírás közben szinte meg is feledkezett a saját világnézetéről, úgy elragadta őket a helyesen látott valóság látomása. Dosztojevszkijnál azonban folyvást a világnézetről van szó. Regényeiben ellentétes vélemények csapnak össze, az olvasó olykor ingerülten akar közbeszólni. Dosztojevszkijt nem lehet közömbösen olvasni, részt kell venni az eszmék harcában, ki-ki kénytelen közben saját véleményeit is tisztázni, nemegyszer éppen az író ellen.

Dosztojevszkij művészetének talán az a leglényege, hogy minden vélekedés mögött feltárul a vélekedő egész egyénisége, lelki élete, gondolatfolyamata. A belső embernek, a gondolatok, indulatok, érzelmek, szenvedélyek és főleg szenvedések alanyának ennyire szemléletes ábrázolója talán mindmáig sem volt a világirodalomban. És ami ezeknek a regényeknek a sajátos csodája, hogy a lelkivilág ábrázolásával mégis a tárgyilagosan látott külvilág, a fejlődéstől elmaradott cári Oroszország és benne a lélektorzító polgári nagyváros élete bontakozik ki az olvasó elé.

Dosztojevszkij élete és szakadatlan gyötrődése olyan, mintha egy Dosztojevszkij-regény témája volna, de az író a maga szenvedésein keresztül meg tudta érteni és képes volt ábrázolni a tőle idegen tudatok szenvedéseit is.

Már korai műveiben – a főbenjáró per előtt – is jól érezhető, hogy írójuk ismeri a lélek mély rétegeit. Hiszen egyebek közt akkor kelt a tudathasadás hátborzongató kisregénye, A hasonmás. A nagy író azonban akkor jelentkezik, amikor már érett fővel kilépett a pokolból, és megírta a szibériai rabság emlékeit, a Feljegyzések a holtak házábólt.

A következő években már egyre többen figyelik, mit ír, hogyan ír. Közben klerikális újság szerkesztője, közben külföldön jár, ahol játékbarlangokban elveri, amit keresett, közben szerelmi szenvedélyek hőse és áldozata, közben kártyaadósságai miatt szakadatlanul kell írnia olyan tempóban, hogy regényeit gyorsírásba diktálja. De korlátlanul bírja mondanivalóval, emberfelettien sokat tud az emberekről. És idővel feleségül veszi gyorsírónőjét, aki majd férje halála után lelkiismeretesen gondozza az író hagyatékát.

A kétségtelen világhír a Bűn és bűnhődéssel érkezik meg. Raszkolnyikov – a gyilkos diák – alakja régóta beköltözött ismerőseink közé. Magamagán kísérletezik. Elméleti meggondolások útján jut odáig, hogy joga van megölni a kártékony uzsorásnőt, hideg okossággal tervezi ki a gyilkosságot. Csak nem számol azzal, hogy beléphet egy szemtanú, és akkor azt is meg kell ölnie. És nem számol saját lelki életével, amely nem bírja elviselni az elkövetett bűnt. Története, amely odáig vezet, hogy végül maga jelenti fel magát, egyben a felejthetetlen alakok körképe. Egyik végletben Szonya, a testet öltött jóság és részvét, aki családjáért feláldozza magát, és a prostitúció útját vállalja, hogy szelíd együttérzése végül távoli megoldást hozzon a hosszú rabságot vállaló Raszkolnyikovnak is. A másik véglet Szvidrigaljov, a tökéletesen cinikus észember, szinte Raszkolnyikov túlhajtása, aki nem bírja elviselni saját értelmének meddőségét, és az öngyilkosság megoldását vállalja. És szemtől szemben Raszkolnyikovval Petrovics Porfirij, az okos vizsgálóbíró, a bűnügyi regények nagy nyomozóinak felemelkedése a legmagasabb irodalmi szintre. Körülöttük pedig Szentpétervár nyüzsgő embersokasága. – Ha csak ezt az egyetlen regényt írta volna, akkor is az irodalom egyik főszereplője lenne.

De könyvespolcnyi regényt írt. Azt is mondhatjuk, hogy a Bűn és bűnhődés ellentétpárja A félkegyelmű, amelyben megjelenik a tökéletes jóság és jellemerő – Miskin herceg -, aki a bűnökkel teljes világban egyszerre magasztos és félszegségében komikus. Szerelme nem őt választja, hanem az érzékiséget és az anarchisztikus szabadságot képviselő Rogozsint, holott a nő igazi eszménye Miskin.

A tragikus szerelem azzal végződik, hogy együtt ül a szeretett nő halálos ágya mellett a két férfi: halálának oka és az igaz, aki megváltója lehetett volna.

Élete fő művének indult végső, de töredékében maradt regénye, A Karamazov testvérek: egy apagyilkosság története. A tettet ugyan a törvénytelen fiú követte el, de elkövethette volna mind a három más-más egyéniségű törvényes fiú is. A véres családi krónikából egy egész társadalom magatartás-lehetőségei bontakoznak ki, mindegyikük személyes ismerősünkké válik, nyomon követve rejtett gondolataikat. Így töredék voltában is a regényirodalom fő művei közé tartozik.

Dosztojevszkijnál a bűn vagy a bűn lehetősége mindig jelen van. De a bűn tőszomszédságában az erény, a részvét, a hasznos élet – mint másik lehetőség. A kép, amelyet elébünk tár, mindig gyötrő, de a kilátás a lélek felemelkedése felé mutat. Olykor az olvasó egyenest visszaretten, irtózik az ábrázolt világtól, mint az Ördögök megszállott anarchistáitól vagy A játékos kártya- és rulettbarlangjaitól, miközben az író vélekedésével – például az Ördögök indulatos reakciósságával – sem tud egyetérteni. Mégis: mindig lenyűgöz az emberábrázolás példátlan árnyaltsága. És ehhez Dosztojevszkij kitűnő elbeszélő. Nem a szavak és mondatok gondos mérlegelője. Érezhető is olykor, hogy az író gyorsírásba diktált, ahogy éppen az eszébe jutott, és utána alig-alig olvasta át. A történet azonban ellenállhatatlanul viszi magával az olvasót, aki együtt szenved az íróval és hőseivel.

Dosztojevszkij az emberi szenvedésekről tesz tanúvallomást. Reánk kényszeríti a részvétet, de azt is, hogy tisztázzuk saját lelki életünk rejtelmeit is. Alig-alig van író, akinek a művészete annyira katartikus, azaz lélektisztító hatású volna, mint ez a saját testi-lelki szenvedéseivel kínlódó, az emberi valóságot annyira saját személyében élő lélekvizsgáló, aki saját téveszméi ellenére lehetett az emberiség nagy tanítója és nevelője.

Forrás: Hegedűs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Kapcsolódó tartalom: A „szent beteg”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s