Közzétette:
I. Béla (1060—1063) trónra lépése után ismét fellángoltak a keresztényellenes indulatok. Az 1061-es székesfehérvári országos tanácskozásra összegyűlt tömeg azt követelte az új uralkodótól, hogy „atyáink szokása szerint pogány módra éljünk; hadd kövezzük meg a püspököket, ontsuk ki a papok belét, öldössük le a deákokat, akasszuk fel a dézsmaszedőket, romboljuk le a templomokat, törjük össze a harangokat”. Vélhetően ekkor történhetett, hogy a rombolástól és a rablástól tartó fehérvári klerikusok kiemelték István tetemét a szarkofágból, és a bazilika padozata alatt kiképzett kősírba rejtették. Erről az első magyar nyomtatású könyv, az 1473-ban megjelent ún. Budai krónika tudósít. Ugyanebből értesülhetünk arról is, hogy ekkor választották le a testről a mumifikálódott jobb kezet, amelyet a bazilika kincstárában helyeztek el, ahonnan a kincstár őre, Mercurius utóbb eltulajdonította, s a Berettyó melletti családi monostorukban rejtette el.
1061-ben I. Béla király törvénylátó napra hívta az ország népét, ám a békésnek ígérkező gyűlés részvevői egyszer csak a kereszténység eltörlését kezdték el követelni.
A papok elővigyázatossága, ha igaz egyáltalán a fenti történet, végül túlzásnak bizonyult. Háromnapi gondolkodás és erőgyűjtés után ugyanis az új király is leszámolt a pogány restauráció kísérletével. A királyi csapatok a tömeget szétzavarták, az elfogottakat béklyóba verték és megkorbácsolták, a hangadókat pedig kardélre hányták. A tömegelégedetlenség lecsillapítása érdekében Béla ugyanakkor néhány engedményt is tett. Elengedte az adók és tartozások egy részét, valamint ármaximálást rendelt el. Annak érdekében, hogy a misékről semmi se vonja el a keresztényeket, az addig vasárnaponként tartott vásárokat áthelyezte szombatra. Intézkedései hozzájárultak ahhoz, hogy pogánylázadásra a Magyar Királyság területén többé nem került sor, s hogy a kereszténység egyre mélyebb gyökereket eresztett.
Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (61—62. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9
Lighthouse 