Karl von Frisch

1982. június 12-én halt meg Karl von Frisch

Közzétette:

 

 

Ő volt az első tudós, aki megfejtette a méhek táncát.

Karl von Frisch osztrák etológus évtizedeket töltött a háziméhek táncának megfejtésével. Eredményeit 1973-ban Nobel-díjjal jutalmazták.

Karl von Frisch… megfigyelte: a méheknek speciális közlőképességük van, amelynek segítségével a legelőre vonatkozó tapasztalataikat, a tápláléklelőhely irányát, távolságát társaiknak tudomására hozzák. (…) Hogy a virágok helyéről is pontos ismerettel szolgáljon, a függőlegesen álló lépeken körtáncot lejt, amely a nektárt adó virággal kapcsolatosan minden fontos adatot tartalmaz: távolságot, irányt, nektárbőséget. (…)

A gyűjtőhely távolságát a méh a tánc változataival fejezi ki. A közeli gyűjtőhelyet [kb. 75 méteren belül] jelző körtáncot a lépen kicsit körben tipeg, egyszer jobbra, másszor balra fordulva. A távoli gyűjtőhelyet jelző riszálótáncban a méh a függőleges lépen nyolcast ír le: félkörben szalad, ezután egyenes irányban visszatér kiindulási helyéhez, majd onnan az ellenkező irányban ír le egy félkört, s ezt ismételgeti. Minél messzebb van a fölfedezett gyűjtőhely, annál lassúbb a tánc, és kevesebbszer fordul a méh. A gyűjtőhely irányát a kaptár közvetlen környékére nem jelzi a méh.

Távolra ezt az irányt a riszálótánc egyenes vonalának irányával közli. Ha riszálás közben függőlegesen fölfelé szalad, a legelő a nap irányban fekszik. Ha a méh függőlegesen lefelé szalad, a legelő a nappal ellenkező irányban található. Ha pedig a riszálótánc egyenes vonala akár jobbra, akár balra valamilyen szögben eltér a függőlegestől, a méhlegelő iránya ugyanolyan szögben tér el a nap irányától jobbra vagy balra.

Amennyiben a méh vízszintes helyen, pl. a kaptár röpdeszkáján táncol, ott az egyenes, a riszálótánc iránya közvetlenül a gyűjtőhely irányát jelzi. A táncolót körülvevő méhek a remegő, riszáló mozgások gyakoriságából és a félkörök átmérőjéből megértik, hogy a talált táplálékforrás milyen messze fekszik a kaptártól.”

(forrás: Józsa György: Viaszváros. Gondolat, 1984, 31-33.o.)

Azonban felmerült egy kérdés: az idő múlásával a Nap helyzete változik, így csak egy rövid ideig lehet az viszonyítási pont. Akkor mégis hogy tudnak pontos helyet megadni? Hogy erre rájöjjenek Frisch és munkatársai újabb kísérletbe kezdtek. Rájöttek, hogy a méhek rendkívüli időérzékkel, úgymond belső órával rendelkeznek.

A megfigyelések bebizonyították, hogy a méhek tisztában vannak a Nap mozgásával, ismerik azt, és képesek az órát kiszámítani: még csak nincs is szükségük arra, hogy lássák a Napot; a polarizált fény elég volt nekik. Ugyanezt a felfedezést tette Frisch kutatásától teljesen függetlenül Gustav Kramer ornitológus a madarakkal kapcsolatban.

Forrás: József Attila Könyvtár – Dunaújváros

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s