A maják felfedezése még várat magára

Közzétette:

 

 

Tabasco párás, forró, fúrótornyokkal tűzdelt, csővezetékektől szabdalt lapályain széles országutak vezetnek Chiapas, a legdélibb mexikói tartomány csaknem áthatolhatatlan trópusi őserdői felé, a guatemalai határig. Ezen a határvidéken, a maja civilizáció központjában állítólag még több száz, nagyrészt ismeretlen maja település rejtőzik. A tudósok a guatemalai Nakbéban s a mexikói Oxkintokban végzett ásatások alapján „ a maja kronológia alapvető revízióját” kezdeményezték. Chiapasban van az úgynevezett klasszikus maja korszak (Kr. u. 300 —900) néhány legfontosabb vallási és politikai központja.

 

Mexico City at night, with the Palace of Fine Arts in the foreground

Mexikóváros éjszaka; előtérben a díszes „Szépművészetek Palotája”.

 

Palenque már Kr.e. 300 körül létezett, de legnagyobb hatalmát a klasszikus periódusban érte el. Ugyanúgy, mint a korszak többi városát, a kilencedik században Palenquet is elhagyták lakói – hogy miért, máig titok.

Yaxchilán a „zöld kövek városa”: az őserdő s az Usumacinta folyó kanyarulata védelmezi. Templomainak és palotáinak romjai között a nomád lacandón indiánok még ma is áldoznak ősi rítusaik szerint.

Bonampak: a „festett fal”. Még csak részben tárták fel, bizonyára kisebb és jelentéktelenebb volt, mint a másik két város. 1946-ban azonban a tudósok itt fedezték fel a „falfestmények templomát”, a klasszikus maja korszak művészileg legértékesebb, legszebb freskóit, melyek a maják életébe is bepillantást engednek.

 

Xochimilco Xochimilco

Xochimilco, a „virágmezők helye” valamikor a cölöpökre épült, csatornákkal szabdalt azték fővároshoz, Tenochtitlánhoz tartozott; ennek romjaira építették a mai Mexico Cityt. A mesterséges szigetek közötti csatornákon ma kirándulócsónakok közlekednek.

 

Chiapas tartományban mindenütt megtalálhatók az ott még nagy számban élő indiánok – adobéból, azaz levegőn szárított agyagtéglából épült kunyhói. Az indiánok csak piacnapokon mennek a városba; ilyenkor San Cristóbal de las Casasban tarka öltözékükben kínálják áruikat: chiclet – a rágógumi alapanyagát – mangót, háziszőtteseket. A nemzetközi gyógyszerkonszernek egyre több gyógyfüvet vásárolnak tőlük, például a fertőtlenítő, lázcsillapító guajakét – valamikor állítólag ez gyógyította ki Ulrich von Huttent a vérbajból –, a sarsaparille gyökerét, amely a köszvény ellenszere, a beléndeket a gyermekágyas nők számára, és a tepezcohuitet, az élet fájának kérgét, ami hegmentesen gyógyítja a legmélyebb égési sebeket is.

A maják elkeseredetten védekeztek a spanyol hódítókkal szemben, s ezért könyörtelen büntetés lett osztályrészük: üldözték, meggyilkolták, rabszolgamunkára fogták őket. Az Európából behurcolt járványok több millió indiánnal végeztek. Helyzetük csak a 16. század közepe táján javult, amikor az „indiánok védelmezője”, a dominikánus Bartalomé de las Casas barát (1544—1550) között Chiapas püspöke) a bennszülöttek pártjára kelt, s írásaiban, elsősorban „Az indiánok története” című művében leleplezte a gyarmatosítók rémtetteit. Róla s a helység védőszentjéről nevezték el San Cristóbal de las Casást, ezt az indiánok mélabúját árasztó, jellegzetes gyarmati várost, számos templomával, lapos, cseréptetős házaival.

 

San Cristóbal de las Casas

San Cristóbal de las Casas

Forrás: Ezerarcú világunk – Amerika (324-325. oldal) Dunakönyv Kiadó Budapest, 1992 ISBN 963 7961 04 6, ISBN 963 7961 05 3

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s