Orcinus orca

A bálnák birodalma

Közzétette:

 

 

A tengeri emlősök egyik nagy csoportja, a bálnák nem kizárólagosan antarktikus állatok, mégis szükségesnek látszik bővebben foglalkozni velük. A bálnavadászat ugyanis Antarktisz gazdasági hasznosításának máig is legfontosabb ága.

A cetek (Cetacea) rendjébe tartozó bálnák a fókákhoz hasonlóan tengeri ragadozók. Amíg azonban a fókák életük egyharmadát a szárazföldön vagy a jégen töltik, addig a bálnák olyannyira a tengerhez idomultak, hogy a víz elhagyása pusztulásukat jelenti. A fókákkal ellentétben a bálnák a szárazföldön teljesen tehetetlenek, s bár tüdővel lélegeznek, a partra vetett állat légzőszerve a test ránehezedő súlya alatt felmondja a szolgálatot. A bálnák melegvérű állatok, amelyek, oly jól alkalmazkodtak a víz alatti élethez, hogy sokan még ma is halaknak hiszik őket. Külsőre legfőbb különbség kettőjük között, hogy a halak farkuszonya függőlegesen áll, míg a ceteké vízszintes.

A cetek két rendre oszlanak, a fogascetekre és sziláscetekre; ezek kilenc családjához összesen 35 faj tartozik. A jól ismert delfinek is a cetek rendjének tagjai. Közülük a legfélelmetesebb tengeri ragadozó a kardszárnyú Orcinus orcadelfin (Orcinus orca). Kilenc méter hosszúságúra is megnő, és falánk módon pusztítja az Antarktisz pingvinjeit, valamint a fókákat is.

Az Antarktikus-óceánban a ceteknek kilenc faja él: hat a szilás- és három a fogascetekhez tartozik.

A sziláscetek onnan kapták nevüket, hogy szájpadlásukról jellegzetes, rojtos szélű szarulemezek, szilák lógnak le. Az állatoknál ezek helyettesítik a fogakat, míg a női divat fegyvertárába mint a karcsúsító fűzők nélkülözhetetlen alkatrészei kerültek be. A szilásceteket tehát nemcsak zsírjukért, hanem a „halcsontokért” is vadászták, az utóbbinak ma már nincs értéke. A Déli-sarkvidék tengereiben a szilásceteknek a következő fajai élnek:

  • óriásbálna vagy norvégiai kék bálna (Sibbaldus musculus vagy Balaeonoptera musculus);
  • finn bálna vagy hátúszós bálna ( Balaenoptera physalus);
  • csukabálna ( Balaenoptera borealis)
  • törpe finnbálna ( Balaenoptera acutorostrata);
  • púposbálna ( Megaptera nodosa);
  • Déli simabálna (Eubalaena australis).

A fogascetek antarktiszi fő képviselője a közönséges ámbráscet (Physeter catodon, továbbá két delfinfaj tartozik ide.

A bálnák közül csak a kék bálnáról szólunk részletesebben. Földünkön ez a legnagyobb emlősállat, amely valaha is élt. A súlya elérheti a 150 tonnát, hossza pedig a 30 métert, Furcsa ellentétnek tűnik, hogy ez a hatalmas állat apró tengeri lényekkel, elsősorban az alig 5—6 cm hosszú Euphausia superba rákokkal táplálkozik, amelyek az Antarktikus-óceánban töméntelen mennyiségben élnek.

 

Balaenoptera musculus

A kék bálna vagy óriás bálna (Balaenoptera musculus) az emlősök (Mammalia) osztályának cetek (Cetacea) rendjébe, ezen belül a sziláscetek (Mysticeti) alrendjébe és a barázdásbálna-félék (Balaenopteridae) családjába tartozó faj. | Kék bálna fentről nézve, miközben merülni kezd

A kék bálnák nevüket hátuk acélkék színéről kapták, hasuk valamivel világosabb. Bőrük erősen barázdált. Míg egyes bálnafajok csapatosan vándorolnak, a kék bálnák legfeljebb másod-, harmadmagukkal kószálnak. Igazi metropoliták, a világtengereken mindenfelé megfordulnak, de előszeretettel látogatják az antarktiszi vizeket, mivel ott bőséges élelemhez jutnak. A bálnavadászok is itt leselkednek rájuk. Egy-egy kifejlett kék bálna elejtése nagy haszonnal jár, mivel kiszámították – annyi zsírt nyerhetnek belőle, mint egy 275 tehénből álló csorda évi vajhozama (E. J. Slijper számítása szerint).

A déli-sarkvidéki bálnavadászat akkor került előtérbe, amikor Északon a grönlandi bálnákat már annyira megritkították, hogy a vadászok sokszor zsákmány nélkül tértek haza. Az első nagyobb antarktiszi bálnavadász-expedíciókat a 20. század elején szervezték. Ezekben főleg angol, francia, norvég, argentin és más országok hajói vettek részt. Az első világháborút követően az óceánok bálnaállománya annyira megcsappant, hogy egyes fajok teljes pusztulásával kellett számolni. Ekkor az érintett hatalmak nemzetközi megállapodást kötöttek, amelyben korlátozták a bálnavadászatot. Jelenleg a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság évente és országonként határozza meg az elejthető bálnák számát. Sajnos, nehéz ellenőrizni, hogy az érdekeltek betartják-e a kvótákat, így a bálnák kipusztulásának veszélye nem múlt el.

Forrás: Balázs Dénes – Ausztrália Óceánia Antarktisz (423—424. oldal) Gondolat, 1978 ISBN 963 280 677 8

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s