Szerbek Magyarországon

Közzétette:

 

 

A magyarországi „nagy bevándorlás”

A törökök 1683-ban hatalmas sereggel vonultak Bécs ostromára, de az osztrákok a lengyel felmentő csapatok segítségével szétverték az ostromlókat, s ellentámadásba lendültek. A következő évben szövetséget kötöttek Velencével és Lengyelországgal. Ez volt az un. „szent liga”. Amikor a velenceiek is támadásba indultak, Crna Gora lakossága is fegyvert fogott, az uszkokok pedig 1684-ben megtisztították Észak-Dalmáciát a törököktől.

Ez alatt a császári seregek is egyre erőteljesebben törtek előre: 1686-ban elfoglalták Budát, 1688-ban Belgrádot, majd Niš és Skoplje következett, s Szaloniki felé haladtak. A hadműveletekben ekkor már részt vettek a szerb felkelők is, akiket nemcsak a Bécs megbízásából ügyködő Brankovics György (Đrode Branković) gróf, az erdélyi szerb metropolita öccse, hanem maga Arsenije Čarnojević peći pátriárka is a törökök elleni harcra szólított. A cél most már a Balkán teljes felszabadítása volt. Természetesen nem úgy, ahogy Brankovics gróf elképzelte, aki egy “Illír” vazallus államot akart létrehozni, amely csak lazán kapcsolódott volna Bécshez, hanem közvetlen osztrák uralom alatt. Ausztria ilyen gyors  terjeszkedése nem tetszett a franciáknak, s ezért a Rajnánál megtámadták Németországot. Az osztrák hadvezetés kénytelen volt csapatai nagy részét átirányítani a nyugati hadszíntérre, s ezzel a balkáni erőviszonyok a törökök javára változtak meg. A kisszámú osztrák katonaság, a szerb, kisebb részben albán és bolgár felkelők képtelenek voltak ellenállni az ellentámadásba lendült törököknek, s a korábban elfoglalt várak egymás után estek el. Amikor a  janicsárok már Priština környékét pusztították, a prizreni szerb felkelő hadtest, s vele együtt Arsenije pátriárka és  számos püspök, észak felé vonult vissza. Őket követte a törökök bosszújától rettegő nép egy része is. Félelmük jogosnak bizonyult, mert a törökök a krími tatárokat küldték rá Dél-Szerbiára, akik iszonyatos vérfürdőt rendeztek Koszovón, Metohijában és más tartományokban.

A menekülők, akikhez menet közben egyre többen csatlakoztak, Belgrádnál gyülekeztek. Innen intéztek levelet Lipót császárhoz, kérvén, hogy mielőtt átlépnék országa határait, biztosítsa számukra mindazokat a jogokat, amelyeket a török szultán részéről élveztek. Miután megkapták a privilégiumokat biztosító diplomát, amely igazgatási jogokat, egyházi autonómiát, szabad pátriárka választást, egy alvajda választását biztosította számukra, 1690 szeptember végén és október első napjaiban átkeltek a Száván és a Dunán, s megindultak észak felé. Ez volt a szerbek un. „nagy bevándorlása” Magyarországra.

 

Pomáz, szerb temető

Stepanović Predrag: A szerbek története – ELTE BTK Szláv és Balti Filológiai Intézet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s