Közzétette:
Győztesen küzdött meg számos ellenségével, a cári orosz rendőrségtől a német hadseregen és angol kormányzókon át az arab katonákig. Hazát akart teremteni a zsidóknak, és ebben semmi sem állhatott az útjába.
Ben Gurion a miniszterelnöki íróasztalnál. 1948—63 között ő töltötte be ezt a posztot Izraelben.
Ha meg akarjuk érteni, ki is volt David Ben Gurion, a legcélszerűbb ellátogatnunk öregkori lakhelyére a Negev-sivatagban található Szde Boker kibucba, ahol eltemették. Itt egy virágzó szőlőskerttől körülvett egyszerű házban őrzik ötezer kötetes magánkönyvtárát, de van itt étterem, múzeum és galéria is. Ez a hely jelképezi egyben Izrael államot, amely nagy mértékben köszönheti létét Ben Gurionnak.
Ben Gurion 1948. május 14-én először olvassa fel a Tel Aviv-i Múzeumban (ma a Függetlenség Csarnoka) Izrael állam függetlenségi nyilatkozatát a cionista eszme atyjának, Theodor Herzlnek a képe alatt.
David Grün néven született az akkor még orosz uralom alatt sínylődő Lengyelországban egy ügyvéd fiaként. Varsói egyetemi hallgatóként ismerkedett meg a cionizmus eszméjével, mely szerint Izrael ősi földjén kell megteremteni a zsidók modern államát, amely menedéket nyújthatna nekik az európai (különösen kelet-európai) üldöztetés elöl.
Politikai tevékenységet már Varsóban is folytatott, s ezért 1905-ben kétszer is letartóztatták. A következő évben kivándorolt Palesztinába, ahol eleinte paraszti munkával tartotta el magát. Itt vette fel a Ben Gurion nevet. Palesztina akkoriban még török fennhatóság alatt állt, ezért az ifjú David 1912-ben annak fővárosába, Isztambulba ment jogot hallgatni. Innen azonban az első világháború kitörésekor, mint az ellenséges orosz birodalom állampolgárának távoznia kellett. 1915-ben érkezett meg New Yorkba; itt ismerkedett meg az Oroszországban született Paula Munweissel, akit hamarosan feleségül vett. 1918-ban együtt érkeztek meg Palesztinába, ahol David a britek szervezte zsidó légióban harcolt a törökök ellen. (Időközben David Balfour brit miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy támogatja Izrael állam megalapítását.)
Ben Gurion az első izraeli civilek között volt, akik az 1967-es hatnapos háború után felkereshették az addig palesztin ellenőrzés alatt álló jeruzsálemi Siratófalat.
Ez egyenlőre váratott magára; Palesztina 1920-ban brit fennhatóság alá került, hivatalosan nem gyarmatként, hanem ún. mandátumként (eszerint a Népszövetség bízta meg az Egyesült Királyságot a terület igazgatásával). Itt alapította meg 1930-ban Ben Gurion a Mapai nevű cionista munkáspártot, öt év múlva pedig az izraeli bevándorlást, az aliját szervező Zsidó Ügynökség vezetője lett. Ez a szervezet vezényelte le 1948-ban az önálló Izrael állam megalakulását, melynek Ben Gurion lett az első miniszterelnöke, és kisebb megszakítással 1963-ig az is maradt. Ezalatt két kisebb háborúban (1948-ban, majd 1956-ban) győzelmet aratott az arabok ellen, valamint megnyerte az ország megbízható szövetségeséül az Egyesült Államokat, és továbbra is szorgalmazta az aliját.
David Rubinger fotója az 1969-ben Beér Sevában a Negevi Egyetem alapító ünnepségén szónokoló Ben Gurionról. Az intézmény ma már az ő nevét viseli.
Lemondása után Ben Gurion eleinte még erőteljesen hallatta szavát a politikában, aztán 1970-ben végleg visszavonult a sivatagi kibucba. Addigra betöltötte történelmi szerepét.
1967 júniusában a hatnapos háborúban aratott győzelem után Ben Gurion és a hadsereg parancsnoka, Jichák Rabin (leendő miniszterelnök) egy csapat katona előtt végigvonult a jeruzsálemi Sziklamecset előtt, amely három vallásnak (zsidó, keresztény, muszlim) is szent helye.
Forrás: Roberto Mottadelli, Gianni Morelli – A 20. század legmeghatározóbb egyéniségei (74—79. oldal) Corvina Kiadó, 2018 ISBN 978 963 13 6495 8
