Egy korszak bálványa

Közzétette:

 

 

Lord Byron alaptermészete állhatatlan, viselkedése sokszor hatásvadász volt. Botrányai hazájában megbotránkozást keltettek, de a költészetéből áradó szabad szellem s hősiesen kalandos tettei Európában egy egész generációt lelkesítettek.

Különös menet haladt végig London napsütötte főutcáin 1824. július 12-én. Az összeverődött tömeg néma szomorúsággal szemlélte az ünnepélyes lassúsággal tovagördülő halottaskocsit, amelyet fekete tollbokrétás, ébenfekete lovak húztak. Közvetlenül mögötte három lovaskocsiban az elhunyt hűséges barátai ültek. Utánuk egymás után robogott el az angol főnemesi családok 47 hintója – üresen. A gesztus groteszk volt, mégis szókimondó; temetése napján egy egész világ tisztelgett a költő emléke előtt, de hazájában még akkor is a megbotránkozás emelkedett felül. Az út menti házak ablakaiból tiszteletreméltó hölgyek lopva, a függöny mögül lesték ezt a szokatlan halottas menetet. George Gordon – Lord Byron – holtan feküdt a fekete bársonnyal letakart koporsóban, de az előkelő társaság még akkor is kifejezésre akarta juttatni, hogy kiközösítette őt.

Később már csak a temetkezési vállalat emberei kísérték a halottaskocsit, amely négy napon át folytatta útját északra, Nottingham felé. Útközben tisztelettudó polgárok állták körül a kisvárosokban, s bizonyára csodálkoztak, miért tagadták meg a kor legnépszerűbb költőjétől, hogy a Westminster apátságban, a költőknek fenntartott sarokban temessék el. Földi maradványait az ősi birtok melletti kis templomban, a családi kriptában helyezték végső nyugalomra.

Byron 56 éves korában halt meg, tizenöt éven át volt egyszerre rajongás és megvetés tárgya, féltek tőle, de sokan utánozták. Meghatározó befolyással volt korára, eszméi és tettei előfutárává tették a századunkban kibontakozó irányzatoknak, amelyek a nemzeti függetlenséget és az egyén önmegvalósítását tűzték ki célul.

Különc család

Az 1200 hektáros birtokon emelkedő ősi kúria, Newstead Abbey falai között a kicsapongó életmód családi örökség volt. A kastély valaha apátságnak adott otthont, de amikor a XVI. században Anglia elszakadt a katolikus egyháztól, a király VIII. Henrik tette rá a kezét. Byron nagyapja felfedező és katonatiszt volt, „Vihar Jack” néven emlegették. Fia, John bűnös életmódot folytatott – , s apja erkölcstelensége miatt kitagadta. „Őrült Jack”, ahogy a fiút nevezték, egy gazdag nővel megszökött. Az asszony és két gyermeke Franciaországban meghalt, lányuk, Augusta, életben maradt, s a költő életének kulcsfigurája lett. Évtizedekkel később az erkölcsös társaság kettejük kapcsolata miatt rekesztette ki Byront.

Az elpusztíthatatlan „Őrült Jack”, azaz az apa, visszatért Angliába, udvarolni kezdett egy vagyonos, meglehetősen csúnya skót nőnek, Catherine Gordonnak, majd nőül is vette. Az újabb házasság sem vetett véget tivornyázásainak; a boldogtalan feleség pedig szélsőséges hangulatváltozásoktól szenvedett. Ebbe a különös családba született 1788. január 22-én George Gordon, a későbbi Lord Byron. A csecsemő a magzatburokkal együtt és egy kis testi hibával jött a világra, jobb lábfeje egy izomrendellenesség miatt befelé fordult, emiatt sánta lett. Később Byron előszeretettel hivatkozott arra, hogy a burokban születés elátkozott sorsának baljós előjele volt. Egész életét megkeserítette sántasága: legendásan szép arcvonásai mellett még kirívóbb volt ez a testi fogyatékossága.

 

Catherine Gordon, Byron anyja

Catherine Gordon, Byron anyja

Gyermekkorában iszonyú fájdalmakat kellett kiállnia, hiszékeny anyja ugyanis kuruzslókat fogadott fel, akik húzták és feszítették lábizmait. Mintha testi hibáját akarta volna ellensúlyozni, szorgalmas gyakorlással kiváló bokszoló, lovas és úszó lett. Kifejlesztett egy olyan járást, hogy lábát csak csúsztatta, így bicegése kevésbé volt feltűnő. Talán komolyan megfordult a fejében, bár valószínűleg csak dramatizáló hajlama késztette arra a kijelentésre, hogy beteg lábát amputáltatni fogja.

A kisfiú kétéves volt, amikor apja, „Őrült Jack” elhagyta őket, s a gyermek sokat szenvedett anyja kiszámíthatatlan szeszélyeitől és esztelen követeléseitől. Közben egyik dédnagybátyja örökölte a főnemesi címet s vele együtt a családi birtokot, Newstead Abbeyt. A dédnagybácsit félrelépései miatt elhagyta a felesége, ő viszont kitagadta a fiát, mert volt olyan ostoba, hogy nem pénzért, hanem szerelemből nősült. A nagybácsi pénz dolgában olyan rosszul állt, hogy egyetlen szórakozásként csótányversenyeket rendezett az omladozó kastélyban. Mindazonáltal halálakor a birtok még megvolt, s azt unokaöccse, a tízéves George Gordon örökölte, aki a hatodik Lord Byron lett.

 

Newstead Abbey

A melankolikus költő a család ősi birtokán, a komor, félig romos Newstead Abbey-ben átadhatta magát borongós, világfájdalmas gondolatainak

Koponyából boroskupa

Az ifjúnak ettől a fejébe szállt a dicsőség. Harrowban, a középiskolában nyeglén és önfejűen viselkedett, majd az egyetemen, Cambridge-ben lázadozó magatartásával hívta fel magára a figyelmet. Egyszer egy szelídített medvét vitt az egyetem területére az igazgatóság bosszantására, mert kitiltották a kutyáját. Már ebben az időben bámulatos könnyedséggel írt verseket, s első verseskötetét, a Tétlenség óráit, 1807-ben cambridge-i diákévei alatt adták ki. Egyetemista korától kezdve odaadó barátok és szenvedélyes szeretők vették körül.

A kor többi vidéki úriemberéhez hasonlóan Byron is egész napokat töltött lovaglással, vívással, evezéssel és célba lövéssel, majd egyetemi barátainak társaságában késő éjszakáig mulatott a birtokán szolgáló szemrevaló és készséges cselédlányokkal. Drámai hajlamaiban addig ment, hogy vacsora után a bort aranyozott emberi koponyában kínálta körbe. Amikor a többiek már kidőltek a dorbézolásban, ő sokszor még hajnalig írt.

 

Lord Byron

George Gordon Noel Byron, Lord of Newstead (London, 1788. január 22. – Missolonghi, Görögország, 1824. április 19.) Thomas Phillips festménye (1813)

21 éves korában tagja lehetett a Lordok Házának, s az addig könnyelmű életmódot folytató, mulatozó fiatalember ekkor szokatlanul kalandos dél-európai útra vállalkozott, felkereste Portugáliát, Spanyolországot, Máltát, Görögországot és Albániát. A „száműzetésre ítélt ifjú” romantikus szerepében tetszelgett, de amint Görögország földjére lépett, nyomban otthon érezte magát, s itt kezdte írni verses elbeszélését, a Childe Haroldot.

Ez a térség akkoriban egy véres kezű zsarnok, a török Ali pasa uralma alatt állt. A pasa szemet vetett a szép ifjúra, ajándékokkal halmozta el, hogy szerelmi légyottra bírja. Byron ügyesen kitért próbálkozásai elől, noha minden jel szerint biszexuális volt, s egyébként a homoszexuális kalandokat sem vetette meg. Nem sokkal később Byron hajótörést szenvedett az albán partoknál, Parga közelében, s ott találkozott az egzotikusan öltözködő útonállók, a szulióták bandájával, akiknek egyik dala így kezdődik: „Rablók, gyülekezzünk Pargában”. A banditák visszakísérték a költőt Missolonghiba, ahol élete vége felé még egyszer összehozta velük a sors.

Lány a zsákban

Byron a filhellénizmusnak, annak a mozgalomnak a híve lett, amely Görögországnak a török uralom alóli felszabadítását tűzte ki célul. A görög lakosság szegénységben, kegyetlen elnyomás alatt sínylődött. Egy görög hazafit három hónapig kínoztak, majd felnégyelték. Byron saját szemével látta egy fáról lecsüngő, levágott karját.

Egyre mélyülő politikai meggyőződése sem akadályozta abban, hogy még nagyobb lendülettel vesse bele magát az élvezetekbe. Athénben számos kaland fűzte férjes asszonyokhoz, lányokhoz, sőt fiúkhoz is. Egy emlékezetes napon néhány törököt látott, akik az Égei-tenger partjai felé egy zsákba kötözött vonagló testet hurcoltak. A zsákban egy lány volt, akit tiltott szeretkezésen kaptak egy kereszténnyel, s Athén helytartója török szokás szerint arra ítélte, hogy fojtsák a tengerbe. A gazdag angol megvesztegette az őröket és sikerült a lányt kiszabadítania. Akkoriban az a történet járta, és ez a történet talán örökre fennmarad, hogy amikor Byron kinyitotta a zsákot, megdöbbenve ismerte fel a lányban egyik szerelmi kalandjának szereplőjét.

Szórakozásai közepette is talált rá időt, hogy befejezze verses regényének, a Childe Haroldnak két énekét. A gördülékeny verseket közérthető nyelven, bonyolult rímes formában írta. A léhának, semmirekellőnek ismert fiatalember feledhetetlen irodalmi alakot teremtett. Harolddal megalkotta a későbbi romantikus hősideált, aki szenvedélyes és ábrándos, az önzésig dölyfös és mélységesen magányos, kalandra éhes, s mégis életunt. Nem nehéz felismerni benne magát a költőt.

Hírnév és dédelgetés Londonban

1812 februárjában tért vissza Angliába, s a 24 éves főnemes megtartotta gondosan megszerkesztett beszédét a Lordok Házában. Szónoklatában a gépromboló nottinghami takácsok mellett állt ki. Beszédére nemigen figyeltek fel. A szárnyait bontogató politikus költőként viszont a szó szoros értelmében egyik napról a másikra híres lett. A Childe Harold első kiadását három nap alatt elkapkodták, a költőt London legelőkelőbb házaiba szóló meghívásokkal árasztották el.

Byron tökéletesen játszotta a romantikus hős szerepét. Mindig feketében járt, s úgy tett, mint aki szódavízen és kétszersültön él. (Aztán beosont valamelyik félreeső kiskocsmába, s jóízűen teleette magát hússal és krumplival.) Társaságban mindig kész volt egy-egy sikamlós, kétértelmű megjegyzéssel megbotránkoztatni a háziasszonyt és a vendégeket. Férjes szépasszonyokkal és cselédekkel folytatott kalandjairól hamarosan beszélt az egész város; az effajta ügyek fölött az akkori előkelő osztály készséggel hunyt szemet, hiszen a házasságtörés „sikkes” sportágnak számított. 1813-ban Byron aztán olyan szerelmi viszonyba bonyolódott, amelyet az igazán szabados erkölcsű körökben is megsokalltak.

Féltestvére, Augusta apja, „Őrült Jack” első házasságából származó lánya, külsőre és vérmérsékletre annyira hasonlított Byronra, hogy szinte saját tükörképét látta benne. Augusta boldogtalan házasságban élt, s Byronnal egymásba szerettek. A költő úgy érezte, elérte élete „legnagyszerűbb célját”, egy másik lénnyel való tökéletes egyetértést. Augusta kislánynak adott életet, könnyen lehet, hogy az apa Byron volt.

Viszonyukat olyan nyíltan folytatták, hogy az már a prüdériával aligha vádolható társadalomból visszatetszést váltott ki. A költő megpróbálkozott azzal is, hogy konvencionális házasságba menekült; elvett egy Annabella Milbanke nevű fiatal, gazdag és tapasztalatlan lányt. Házasságukból egy kislány született, ám Annabella egy év múlva elhagyta férjét, valószínűleg azért, mert az rosszul bánt vele, és az asszony visszataszítónak találta szexuális igényeit. Egy alkalommal – soha nem derült ki, mi késztette őket erre – Byron és Augusta együtt ment el egy arisztokrata hölgy, Lady Jersey fogadására. A nők egyszerre elhagyták a termet, a férfiak nem voltak hajlandók Byronnal kezet fogni. Az ország leghíresebb költőjét a társadalom kiközösítette.

Menekülés a kontinensre

Byron újra külföldön keresett vigaszt és kalandokat. 1816. április 24-én Dover kikötőjében hajóra szállt, hogy elhagyja Angliát. A doveri szállodában társaságbeli hölgyek szobalánynak álcázták magukat, hogy pillantást vethessenek a hírhedt férfira. Hazájában megvetés tárgya volt, külföldön viszont ünnepelt hős.

Egy időre Velencében telepedett le. Még egyszer, utoljára szenvedélyes szerelemre lobbant a fiatal, gyönyörű férjes asszony, Teresa Guiccioli grófnő iránt, akinek a melodráma iránti fogékonysága semmiben sem maradt el a költőé mögött. Titkos találkáikhoz változatos színhelyeket kerestek a Canale Grandén, tengerparti rejtekhelyeken, kastélyokban és bérelt villákban a hegyek között.

Byron ezekben az években írta meg a Childe Harold harmadik énekét, a Manfredet és sok más ismert költeményét, ekkor fogott bele a másik elbeszélő költeményébe, a Don Juanba, amely sok személyes érzést és élményt tartalmaz. A halál mindig is nagyon foglalkoztatta, ám most oka is volt rá, hogy átadja magát a beteges bánatnak. 1822-ben, ötéves korában mocsárlázban meghalt Allegra, Claire Clairmonttal való kapcsolatából származó törvénytelen kislánya. Nem sokkal ezután tudta meg, hogy jó barátja, a híres költő, Percy Bysshe Shelley, akivel gyakran időztek együtt, vitorlázás közben viharba került, s a Speziai-öbölben a tengerbe fulladt.

 

Claire Clairmont

Claire Clairmont írónő (1798–1879), Byron egyik szeretője, gyermekének anyja.

Barátjának elvesztése után Byron búskomorságba esett. Az írásban keresett menedéket, s borral vagy vizezett ginnel vigasztalta magát. Ám a költészet sem tudta enyhíteni a lelkében elhatalmasodó üresség érzését.

Görögország bárdja

Részben Byron szenvedélyes hangú írásainak köszönhető, hogy Angliában és Nyugat-Európában az elnyomott görög nép mellé állt a közvélemény. Adományokat gyűjtöttek, és amikor a londoni Görög Bizottság a költő támogatását kérte. Byron különleges akcióba fogott.

1823. július 16-án Byron tengerre szállt a Hercules fedélzetén. A bérelt hajót két ágyúval szerelték fel, s megrakták orvosi felszereléssel, fegyverrel és lőszerrel. Az Olaszországtól Görögországig tartó hosszú úton elmúlt Byron mélabús hangulata. A következő év elején megérkezett Missolonghiba, abba a mocsaras, moszkitókkal teli városba, ahol egy évtizeddel korábban a vakmerő szuliótákkal találkozott. Mindjárt fel is fogadott közülük hatszázat, ám a „pargai rablók” a hajó rakományát zsákmányuknak tekintették. Folyton azon mesterkedtek, hogy magukhoz kaparintsák a pénzt és a fegyvereket, s csak megvesztegetéssel lehetett őket rábírni arra, hogy harcoljanak a törökök ellen. Fellázadt a hajó legénysége, késlekedett az Angliából várt utánpótlás, s a görög politika bonyolultsága, kiszámíthatatlansága is nehezítette a helyzetet.

 

Lord Byron at Missolonghi

Lord Byron fogadása Missolonghiban. A város a görög szabadságharcban a görögök nevezetes főhadiszállása volt.

Byron több alkalommal is csak határozott fellépésével, sőt élete kockáztatásával tudta megakadályozni a zendülést, és kibékíteni a lázadók táborában egymással rivalizáló feleket. Végül a természet végezte el, amit ember és fegyver nem tudott. Byron egy nap ónos esőben lovaglásra indult, csontig átfagyott és lázrohamok törtek ki rajta. Hiába kérte az orvosait, ne alkalmazzák a kor divatos kezelési módját, az érvágást. – Több halált okozott már a szike, mint a lándzsa – mondta nekik tréfálkozva. Ettől a „kúrától” állapota egyre romlott. Hetekig szenvedett. Már közel volt a vég, amikor suttogva azt kérdezte az orvosától: – Hát igazán azt hiszi, hogy féltem az életem? Ugyan mit sajnálnék? Én teljesen kiélveztem az életet. Lord Byron 1824. április 19-én halt meg leánya, Allegra halálának évfordulóján.

 

A múlt nagy rejtélyei (162-166. oldal)Reader’s Digest Válogatás, 1994 ISBN 963 8475 005

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s