Argema mittrei)

Andasibe-Mantadia Nemzeti Park

Közzétette:

 

 

Madagaszkár

Akikről szó lesz, azok a fák tetején ülnek, így a hangjuk messzire hallatszik. Több másodperces üvöltésükben csak a legkisebbek nem vesznek részt, és a domináns felnőtt pár vezeti a kórust. Most hosszabban kitartott hangok következnek, egyre ereszkedő dallammal. Ebben a fázisban a csoport két-három tagja még „tercel” is egymásnak. Az ének 45 másodperctől 3 percig tarthat. Az ily módon kommunikáló indri makiknak ennyi idő is elég, hogy tájékoztassák egymást a leglényegesebb dolgokról (pl. hányan vannak, van-e veszély, stb.).

 

Argema mittrei)

A madagaszkári esőerdőben honos üstökösmoly (Argema mittrei) a világ legnagyobb molyféléje a 20 centis szárnyfesztávjával és 15 centis farkával.

Az éneklés reggel kezdődik, és naponta többször megismétlődik, különösen ha „helyzet van”, a legsűrűbben pedig a téli párzási időszakban. A dalok, melyeknek alapján az egyes családokat meg lehet különböztetni egymástól, a legnagyobb makifajra: a Madagaszkár keleti, esősebb felén honos, fekete pofájú, pisze orrú, nagy zöld szemű, selymes, itt-ott fehérfoltos bundájú, rövid farkú indrikre jellemző. Egy párból és a kölykeikből álló családokban élnek. Egy ilyen család területe általában 40 hektár, így a szigetország legnagyobb és legérintetlenebb esőerdejében, a Mantadiában is.

 

Madagascar Rainforests

A Mantadia park nagy részét az azonos nevű, 100 négyzetkilométeres, 1260 méter magasságig nyúló esőerdő teszi ki, ahol kevés az ösvény.

Ahol az élőhely nem összefüggő, ott több maki is egy domináns pár köré csoportosulva képez nagyobb családot; ilyenkor a szokott terület felével is beérik. Ez elő szokott fordulni két kicsiny rezervátumban: a Périnet-ben és az Analamazaotrában is, melyeket az Andasibe-Mantadiához csatoltak, de nem képeznek vele összefüggő területet. A parkban összesen 60 ilyen családot számoltak meg.

 

Diadem Sifaka

A diadémszifaka nevű maki nappali életmódot folytat. 2-10 tagú családokban él 25-50 hektáros területen, melyet a saját fajától megvédelmez, viszont más fajú makikkal hajlandó megosztani.

2006-ban újratelepítési programot indítottak, hogy a rezervátumból a hetvenes évek folyamán az erős vadászat miatt kipusztult két makifajt visszatelepítsenek ide Mantadiából. Egyikük a diadémszifaka, mely az arcát keretező fehér szőrről kapta a nevét, a végtagjai viszont sárgák, mérete pedig az indriéhez hasonló; a fekete-fehér vari pedig annak a kevés makifajnak az egyike, amelyik fészket rak magának, pontosabban a nőstény a kicsinyeinek, éspedig a melléről kitépdesett szőrből.

Boophis tephraeomystax

A Boophis tephraeomystax béka Madagaszkár keleti és északkeleti részén honos, és a tengerszinttől egészen 900 méteres magasságig nagy számban megtalálható.

Mindkét fent említett fajt, valamint az indrit is a kihalás veszélye fenyegeti természetes élőhelyük, az erdő irtása miatt. Madagaszkáron sok állat- és növényfajnak ez a sorsa, pedig az itt élőknek a jó 70%-a sehol másutt nem fordul elő bolygónkon. Mindegyikük viszonylag kis területen él ezen a hatalmas szigeten, amely 165 millió éve vált le Afrikáról, majd úgy 100-80 millió évvel ezelőtt Indiáról is. Az ember csak mintegy kétezer éve telepedett le ezen a kivételesen gazdag élővilágú tájon, amely még mindig tartogat meglepetéseket a biológusok számára. Csak 1999—2010 között 615 új fajt sikerült felfedezni itt.

A park névjegye

  • Hol található: Alaotra-Mangoro körzet
  • Megközelítése: Antanarivóból
  • Területe: 155 km2
  • Alapítva: 1989
  • Állatvilága: cibetmacska, tanrek, 51 hüllőfaj (pl. kaméleon, gekkó), 84 kétéltű (köztük aranybékácska), 112 madárfaj (pl. bársonypitta, sárgahasú nektárpitta, kék selyemkakukk, csuszkavanga, vörhenyes gyöngybagoly), 11 makifaj.
  • Növényzete: több mint százfajta orchidea, páfrányfa, utazók pálmája, madagaszkári rózsafa, liánok
  • Útvonalai: Rianasoa, Tsakoka, Belakato
  • Éghajlata: trópusi, őserdei
  • Mikor utazzunk: ősszel

Forrás: Elena Bianchi – A világ legszebb nemzeti parkjai (113-115. oldal) Corvina Kiadó 2016 ISBN 9789631363739

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s