Luther Márton

Közzétette:

 

 

Luther 1483. november 4-én Eislebenben született, Magdeburgban és Eisenachban tanult, majd Erfurtba került egyetemre, ahol a szabad tudományokat hallgatta s jogi pályára készült. 1502-ben megszerezte a baccalaureatust, 1505-ben magister lett. 1505. július 17-én váratlan és hirtelen elhatározással belépett az augustinusok erfurti rendházába. Lelki válságokon ment át, egy barátját agyonütötték, egy vihar alkalmával mellette ütött be a villám. Mindez annyira hatott a kedélyére, hogy a vidám kedélyű ifjú barátaival és családjával is szakítva isten szolgálatára szentelte magát. A rendben gyorsan halad előre. 1507 tavaszán pappá avatják, 1508-ban Wittenbergbe helyezik át, ahol az új egyetemen tanítással is megbízzák. 1509-ben baccalaureus biblicus, majd három féléven át Erfurtban van,ahol sententiariussá lép elő, 1511-ben megint Wittenberg Universitätvisszakerül Wittenbergbe. 151112-ben rendje megbízásából megjárja Rómát, onnan visszatérve 1512. október 4-én a teológia licenciatusává, október 18—19-én pedig a teológia doktorává lesz. A kolostorban sokat gyötrik a vallásos kérdések, az egyetemen főként bibliamagyarázó előadásokat tartott. 1513—1516. években a Zsoltárokat, Pál apostolnak a rómaiakhoz, majd a galatákhoz írott levelét, a Zsidókhoz írott levelét, és a Titushoz szóló levelet magyarázta, 1516-ban a Bírák Könyvét, 1516-ban megismerkedik a „Deutsche Teologia”-val és Tauler misztikus kereszténységével. A bibliával való foglalkozása bevezeti a biblia gondolatvilágába; reformteológus lesz, aki a biblia eszményeivel méri a keresztény hitet és a keresztény egyházat.

 

Schlosskirche Wittenberg

A wittenbergi vártemplom, melynek ajtajára Luther 95 tételét 1517. október 31-én kiszegezte

1517. október 31-én közhírré tett 95 tételével különösebb és távolabbra néző reformáló szándék nélkül felhasználja az alkalmat, hogy a bűnbocsánat és a búcsú anyagias felfogásával szemben állást foglaljon s hogy rámutasson a bűnbocsánat evangéliumi előfeltételeire. A 95 tétel három szempontból jelentőséges. 1. Luther leszögezi bennük az evangéliumi álláspontot és megszólaltatja a hitet: „Mikor urunk és mesterünk Jézus Krisztus azt mondja: Térjetek meg! azt kívánja, hogy a hívek egész élete bűnbánat legyen”. 2. Állást foglal a szentségek üzletszerű árulása ellen s a pápaságnak rossz szolgálatot tevő, megbotránkozást okozó szokás ellen lelkiismerete szavát felemeli. 3. Szembefordul a pápasággal s a hívek kizsákmányolása helyett egyházi eszménynek azt ajánlja, hogy abban az isteni kegyelemben, ami fölött rendelkezik, ne pénzért, hanem szeretetből részesítse híveit életükben és haláluk után is. A 95 tétel tehát nem reformátori program, hanem csak egy vallásos és egyházi kérdésnek egy vallásos mélységeiből való megvilágítása, mely azonban nem marad a szokásos tudós disputák keretei között. Eszményeit az okosság és a körültekintés határain túl is képviselő, szenvedélyes férfiú nézetei ezek, amelyek páratlan visszhangot keltettek. Tizennégy nap alatt egész Németországban megismerik őket s mindenfelé felfigyelnek az addig ismeretlen augustinus barát határozott szavaira. A bűnbocsánat árulása mindenfelé nagy botránkozást szült a hívek körében, de a püspökök és a tudósok közül nem akadt senki, aki szólni mert volna. Végre akadt egy bátor ember, aki „a macska nyakára merte kötni a csengőt”. De egyszerre rá is csapnak azok, akik a Tetzel-féle bűnbocsánat-árulás mögött az egyházi üzlet hirtelen veszélyeztetését látják a 95 tételben. Első sorban Tetzel száll szembe Lutherrel, azután dr. Eck János ingolstadti tanár, Albert mainzi érsek pedig azonnal megindítja Luther ellen a fegyelmi eljárást. A tudós professzor azt látja, hogy máról holnapra rásütötték az eretnekség bélyegét. Nem hagyja magát. Tételeit még jobban körülbástyázza, vitába száll ellenfeleivel s nézeteit nem hajlandó visszavonni. 1518. július elején megkapja a Rómába szóló idézést, a politikai viszonyok azonban úgy alakulnak, hogy Bölcs Frigyes szász választófejedelem nem engedi, hogy az idézésnek eleget tegyen. Kezdődtek a közvetítések és rábeszélések, hogy tanait vonja vissza s engedelmességének jelét adva, a jövőben hallgasson. Előbb Cajetán bíboros követeli tőle a megalázkodást (1518 október), Luther a jobban informálandó pápára, majd az egyetemes zsinatra hivatkozva, megmarad álláspontján, mikor azonban Miltiz tárgyal vele, belemegy abba, hogy a pápának alázatos levelet ír és a jövőben hallgatni fog, hogyha ellenfelei is hallgatnak. Ezek azonban egyre jobban belesodorják a vitába. Dr. Eck kihívására 1519, június 27-től július 15-ig a leipzigi dispután tesz jó néhány lépést a radikalizmus felé, mikor kétségbe vonja azt, hogy a pápa isteni jogon feje az egyháznak, s még inkább azzal, hogy vitatja a zsinatok és az egyházatyák csalhatatlanságát is. Itt kerül összeköttetésbe a cseh-morva testvérekkel s látja meglepődve, mennyire egy úton jár Husszal. A következő évben írja három nagy reformátori iratát. Nem a terjedelmük nagy, mert aránylag kis röpiratok, hanem a súlyuk és hatásuk. „A német nemzet keresztény nemességéhez” intézett iratában a reformáció munkáját a keresztény laikusok, különösen pedig a hatóságok kötelességévé teszi s a reformáció főfeladatai közt az egyház visszaélésektől való megtisztítását, evangéliumi alapokra helyezését, a társadalmi viszonyok megjavítását és a huszitákkal való egység helyreállítását követeli. „Az egyház babiloni rabságáról” szólóban azt fejti ki, hogy az egyház az igazság rabtartója s a hét szentségről szóló katolikus felfogást élesen kritizálva azt mutatja ki, hogy csak három igaz szentség van: a keresztség, az úrvacsora és a bűnbánat. A harmadikban „a keresztény ember szabadságáról” szólóban a vallásosság legmélyebb hangjait szólaltatja meg. A hit által való megigazulás útján a keresztény ember legfőbb boldogsága a Krisztussal való egyesülés, a Krisztusban való élet. A Krisztussal eggyé lett hívő belsőleg teljesen felszabadult minden külső korlát alól. Szabadságával azonban úgy él leghelyesebben, hogyha nem veti meg azokat az intézményeket, melyeket a társadalom vagy az egyház a gyengébbek kedvéért tart fenn s amelyekre a tömegek kedvéért szükség van. Luther vallásos szempontjai, belső felszabadultsága és és külső megkötöttsége az utolsóban domborodnak ki a legklasszikusabban, népének szívét legjobban az elsővel nyerte el. Az egyház babiloni fogságáról szóló dogmatikus tartalma miatt kevésbé vált népszerűvé. A kezdetben Lutherrel rokonszenvező humanisták emiatt az irata miatt fordultak el tőle. Reformátori iratai az egyháztól folyton jobban való eltávolodását mutatják, amit római ellenségei nagyon is számon tartottak s X. Leó pápa 1520. június 15-én kelt „Exsurge Domine”-kezdetű bullájában 41 pontban kárhoztatja Luther nézeteit s kimondja az utolsó szót: ha bullának a brandenburgi, meisseni és merseburgi püspökség területén való kihirdetése után kárhoztatott nézeteit vissza nem vonja, akkor kiátkozza. Luther a bullát 1520. december 10-én elégeti s ezzel megszakítja a katolikus egyházzal való közösségét.

Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (595-598. oldal) Dante Kiadás, Budapest ISBN 963 7455 93 0

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s