Fire Island National Park

A szélviharok hazájában

Közzétette:

 

 

Az óceán legérdekesebb szigeteinek krónikásai maguk is érdekes emberek voltak. Akadt köztük tudós, felfedező utazó, mindnyájan tudományos munkájuk révén jutottak el ezekre a távoli helyekre. De ugyanilyen érdekesek voltak azok a világjáró utazók is, akik csak kalandvágyból járták a világot. Marco Polo nagyon találóan azt mondta: „Hajózni annyi, mint mindig új kalandra Joshua Slocumindulni.” Ilyen kalandra vágyó, vállalkozó szellemű ember volt történetünk hőse is, Slocum kapitány. Előbb hajóskapitányként járta a tengereket, de később elhatározta, hogy önállósítja magát. Épített egy kis vitorlás hajót.

Az elmúlt évszázad utolsó éveiben még nem létezett a Panama-csatorna. Aki Föld körüli útra indult, annak meg kellett kerülnie Dél-Amerikát. A hajósokat Dél-Amerika déli csücskénél a Föld egyik legérdekesebb és legfélelmetesebb szigetvilága várta. Ugyanis a Tűzföld a hozzácsatlakozó szigetekkel együtt áttekinthetetlen világot jelent. Itt halad át a Magellán-szoros, amelyet a Föld körülhajózójáról neveztek el. (Fernando Magellan portugál admirális volt, aki 1529-ben indult Spanyolországból, hogy nyugati irányból megkerülje a Földet, és meggyőződjék gömb alakjáról.)

Slocum kapitány az argentinai Buenos Airesből indult el, és állandóan délnek és délnyugatnak tartott. Kis hajója egyre zordabb vidékre érkezett, és útján nemcsak a szélsőséges éghajlat, a váratlanul lezúduló szélviharok fenyegették, hanem a szigetek lakossága is. Azonkívül bujkált ezen a vidéken sok gyilkos, szökött fegyenc is. Leghőbb vágyuk az volt, hogy hajót szerezzenek, és tovább meneküljenek.

Slocum kapitány hajója szilárdan megépített, viharálló kis vízi jármű volt. Hossza valamivel több Spraymint 12 méter, szélessége pedig 4 méter. Magas árbócára nagy vitorlát lehetett felhúzni, amely a jó szélben csak úgy röpítette a fürge kis hajót. Csupán egy erősebb vihar zavarta meg, de végül is szerencsésen megérkezett Punta Arenas kikötőjébe. Ez Dél-Amerika leghosszabb államához, Chiléhez tartozik, és akkor még jelentéktelen kikötőhely volt. (A második világháborút követő időkben azonban a Tűzföldön gazdag olajtelepeket fedeztek fel, s ez fellendítette Chile déli részét s vele együtt Punta Arenast is.)

Strait of MagellanSlocum kapitánynak az akkor még néhány ezer lelket számláló kikötő révkapitánya, egy chilei tengerésztiszt azt ajánlotta, hogy fogadjon fel révkalauzt, és feltétlenül maradjon a kikötőben addig, míg egy ágyúnaszád nem érkezik. Az majd fegyveres védelmet nyújt a számára, és a vezetőhajó szerepét is ellátja. Révkalauzt persze nem lehetett találni az egész kikötőben, és Slocum nem akart hetekig várakozni egy odatévedő ágyúnaszádra sem. Egyik régi barátja , Pedro Samblich, osztrák hajóskapitány furcsa módon segített rajta. A kezébe nyomott egy zacskó rajzszöget. Slocum nem értette a dolgot, és visszautasította azzal, hogy sok mindenre lehet szüksége az úton, de rajzszögre nem. Samblich kapitány titokzatosan mosolygott, és azt felelte: „Rajzszögre biztosan szükséged lesz. Csak azután óvatosan bánj vele! Már úgy értem, nehogy véletlenül te lépj bele.”

Slocum ebből a célzásból értette meg, hogy az ajándékba kapott rajzszögek az éjszakai hívatlan vendégektől fogják megóvni. Persze ezek után sem hitte, hogy ilyen látogatókkal hozza össze a sors.

Fire Island National Park

Tűzföld Nemzeti Park

Alighogy a tengerszorosba hatolt, azonnal ismeretséget kötött a Tűzföld különlegességével: a wilwaw-nak nevezett szélviharral. Ezeket a szeleket láthatatlan erő kergeti le hihetetlen sebességgel a környező hegyekről. Az egyik pillanatban teljes szélcsend van, még a fák levelei sem rezdülnek, majd a következő pillanatban a semmiből, bömbölő szél kerekedik. Azután hirtelen elcsendesedik, csupán a felkavart tenger fortyog tovább. A csodálatos norvég fjordokra emlékeztető öblök, a félelmetes szélrohamok önmagukban is érdekessé teszik ezeket a szigeteket. De igazi érdekességüket a tenger csodálatos állatvilága, főképpen a madárvilág adja meg. Az északi és déli sarkkörök táján vannak a Föld halban leggazdagabb tengerei. A sok hal vonzza a madarakat. A tenger madarai, különösen szaporodási időszakban, annyira megfeledkeznek a veszedelemtől, hogy még az embert is közel engedik magukhoz,

Ebbe a különleges világba hatolt be Slocum kapitány hajója, és hamarosan kiderült, hogy a madarakon kívül élnek itt veszedelmesebb élőlények is. Kis hajója szelte a habokat, amikor hirtelen csónakok tűntek fel, és villámgyorsan eveztek a vitorlás irányába. Tűzföldi indiánok ültek a csónakokban, de hirtelen egy szakállas arcot is megpillantott. A tűzföldi indiánok nem viselnek szakállt, és így könnyű volt felismerni Fekete Pedrót, a banditát, akit több gyilkosságért köröztek. Az indiánok úgy látszik, jóhiszeműen befogadták maguk közé. Az ezután következő eseményeket Slocum kapitány így írja le: „Semmi kedvem nem volt elárulni, hogy egyedül vagyok. Ezért bementem a fülkémbe, gyorsan ruhát váltottam, és a másik bejáratnál bukkantam elő. Így már látszólag – ketten voltunk. Azután a csapóajtón újból lementem, matrózruhát öltöttem, s így most már harmadik alakban léptem eléjük. Ám a kérges szívű tengerészek semmiképpen sem akartak hallani a »jammersónerről«, pontosabban a megállásról. Amikor láttam, hogy csak közelítenek hozzám, elsütöttem a puskámat. Fekete Pedró, a körözött fegyenc erre ész nélkül elmenekült a csónakjával.” Slocum e kis kaland után néhány órát nyugodtan pihent, majd újból nekivágott a tengerszorosnak. Lassan érkezett a Föld egyik legviharosabb pontjához, a híres Horn-fokhoz.

A tenger ekkor nyugodtnak látszott, és Dél-Amerika párába-ködbe vesző partjai észak felé húzódtak. A Horn-fok mellett elhajózva bőszült erővel tört rá a vihar,bevonta hát vitorláit, és amíg lehetett, kormányozni próbálta a hajót. Végre majdnem háromnapi vihar után elcsendesült a tenger. A halálra fáradt kapitány pihenni szeretett volna, de a távolból ismét két csónakot látott közeledni. Akkor a végveszélyben eszébe jutott barátja, Samblich ajándéka, a rajzszöges zacskó. A további eseményeket azután így írja le naplójában: „ Teleszórtam a fedélzetet rajzszögekkel. Nem feledkeztem meg Samblich barátom tanácsáról, és ügyeltem rá, nehogy magam lépjek rajzszögbe. Köztudomású, hogyha valaki rajzszögbe lép, nem állhatja meg szó nélkül. Egy derék keresztény füttyent egyet, ha a rajzszög a talpába fúródik, egy körözött rablógyilkos pedig üvölteni kezd, és a levegőt kapkodja. Amikor munkámat elvégeztem, lementem a fülkémbe egy kicsit aludni. Amikor az éjszakán, úgy éjfél táján Fekete Pedro fellopakodott a hajómra, azt hitte, alvás közben meglep, és hajómmal együtt a keze közé kerülök. De másképp történt. Úgy érezte, hogy ő került az én karmaim közé. Társaival együtt üvöltve ugráltak le a fedélzetről, én pedig néhány golyót küldtem utánuk. Hadd tudják meg a gazfickók, hogy itthon van a gazda.”

A kaland után az időjárás is fokozatosan javulni kezdett. A kiszámíthatatlan, váratlanul lerohanó willwa-k néha még megtáncoltatták a hajót, de az igazi gondoknak, bajoknak lassan végük szakadt. A jó idő Tachyeres pteneresbeköszöntével madárénektől lett hangos a szigetvilág. Elsőnek a gőzhajókacsákat pillantotta meg a kapitány. Ezek a furcsa vadkacsák repülni egyáltalán nem tudnak, de szárnyukkal olyan gyorsan eveznek a vízben, hogy csónakkal nem lehet utolérni őket. Szárnyuk gyors mozgása egy lapátkerekes gőzhajó mozgására emlékeztet, innen kapták a nevüket.

A jó idő beálltával Slocum észak felé indult, hogy felkeresse a világhírű Juan Fernandez-szigetet. Történelmi tény, hogy itt élt éveken át Selkirk tengerész, a Robinson-történetek hőse. Kevesen éltek itt, csupán 45 ember. A kis szigeten kikötött, és igen jó üzletet csinált. Ugyanis korábban a Magellán-szorosban zátonyra futott. Kénytelen volt megállni és kijavítani a hajóját. Eközben egy elhagyott, marhafaggyúval megrakott hajót talált. Mivel az elhagyott hajónak nincs gazdája, a rakományt a saját hajójára vitte át. Úgy gondolta, talán valahol vevőre talál. Juan Fernandez-szigetén a lakók érdeklődtek a faggyú iránt, ezért a kapitány egy kis rúdmérleget eszkábált össze, és kimérte a faggyút. Az árút a vevők részben több száz éves pénzekkel fizették meg, és a kapitány volt olyan bölcs, hogy elfogadta a régi pénzeket. Otthon kiderült, hogy az érmék régiségek, és sokkal értékesebbek, mint a forgalomban levő érvényes fizetési eszközök. A kiárusított faggyún tehát kétszeresen keresett.

 

Juan Fernandez Island

Juan Fernandez-sziget

Ezután Slocum kapitány hajóját nyugatnak fordította, nekivágott a Csendes-óceánnak, és új kalandokat keresve a dél-tengeri szigetek felé indult.

Forrás: Balogh János – Érdekes szigetek (31-34. oldal) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1982 ISBN 963 223 218 6

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s