A zeneszerző korszaka

Közzétette:

 

 

Láttuk, hogy több évszázadba tellett, amíg kialakultak a komponista alkotó munkájához szükséges technikai eszközök, a harmónia születésétől a középkorban és a reneszánsz idején. A tizennyolcadik századba lépve Európa új területeket felfedező és kiaknázó korszaka átadja helyét a megszerzett tudás és a győztes csaták konszolidálásának. Ez az a kor, amelyben egyre hangosabban követeli a nép, hogy meghallgassák. 1688-as dicsőséges forradalmával Anglia megteremtette az alkotmányos monarchia elvét, majd alig száz évvel később Franciaország és Amerika ugyanezt a monarchiát eltörölte és megtagadta. Ebben a korszakban a zeneszerző egyre inkább a széles néptömegekhez szólt, akár Bach nemes hangján tette, amely egyesít a közös zászló alatt, akár Beethoven büszke, kihívó stílusában. Ebben a században hagyjuk lassan magunk mögött a nagy udvartartások és királyságok köré felépített társadalmat, és az egyéni kezdeményezésen nyugvó társadalom felé haladunk. Természetes, hogy a zeneszerző részese és hordozója ennek a folyamatnak.

A változások csíráit Velencében fedezhetjük fel. A gazdag és tarka, tengerre épült és kereskedelemből élő város jelképezi Itália uralkodó szerepét az európai zenében csaknem az egész reneszánsz során. A tizenhetedik század vége felé, a barokk kor hajnalán észak felé tolódott el a hatalom, és lassan leáldozott Velence egész világra kiterjedő befolyásának napja. Itt született 1678-ban a kitűnő velencei komponisták és muzsikusok hosszú sorának egyik utolsó tagja, Antonio Vivaldi.

Francesco Guardi - Concerto femminile

Antonio Vivaldi tanította a velencei Ospedale Santa Maria della Pietà ifjú hölgyeit. Pompás hangversenyüket Guardi festménye örökítette meg (Francesco Guardi – Concerto femminile – Alte Pinakotek, München)

Velencei lévén Vivaldi szükségképpen komponált egy sor operát is, ezeket ma gyakorlatilag elfelejtették, bár egyik-másik végre megjelent hanglemezen. Élete vége felé, amikor muzsikája fokozatosan kiesett Velence kegyeiből és hallotta, hogy VI. Károly Habsburg császár ismeri a nevét, Vivaldi Bécsbe utazott, abban reménykedett, hogy új állást talál. Nem sokkal megérkezése után a császár meghalt, és a következő esztendőben, 1741-ben Vivaldi is; Bécsben temették el, távol dalai színhelyétől. Zenéje kétszáz évig parlagon hevert, míg végre a rend korlátai közé szorított szenvedély igénye újra kedvessé tette a közönség előtt. Ez az újjászületés senkit sem lepett volna meg jobban, mint magát Vivaldit, ő ugyanis közvetlen felhasználásra komponált, nem pedig az utókornak. Beethoven lesz az első, aki más felfogást vall.

Vivaldi legfontosabb kifejezési eszköze a hegedű és az énekhang, mint ahogy ezeknek volt a legnagyobb szerepe az európai zene hosszú fejlődésében a középkor óta. Sok zeneszerző adósa Vivaldinak, mindenekelőtt Bach, aki sok concertójából készített átiratot. Hatása alól később Mozart és Mendelsohn sem szabadult. Vivaldi a minden áttétel nélkül, tiszta dallamokban megfogalmazott érzelmek bajnoka. A hegedű azonban lassan kezdte elveszíteni az európai zenében betöltött vezető szerepét.

Canaletto: Szent Márk tér Velence

A Szent Márk tér Vivaldi korában, Canaletto (1697–1768) festményén (Thyssen-Bornemisza gyűjtemény, Madrid)

Bár a barokk zenét a hegedű uralta, mint ahogy a reneszánszét az énekhang, a billentyűs hangszer egyedülálló lehetőségeket kínált a zeneszerzőnek. Kutatási segédeszköz volt, a zenei gondolatok kipróbálásának és megmérettetésének eszköze. A tizenhetedik században egyszersmind a rendkívül ügyes improvizáció hangszere, különösen a kitűnő északi orgonisták, például Pachabel és Buxtehude kezében. A tizennyolcadik században a csembaló lassan átveszi a hegedű irányító szerepét, meghatározza a dinamikát, a tempót és a harmóniákat. A billentyűs hangszeren – ameddig a tíz ujjából futja – az előadó rendelkezésére áll az önálló dallamvonalak, az ellenpont és a ritmus minden lehetősége; nem csoda, hogy az európai zeneszerző rendszerint zongorista is. A billentyűs hangszer megjelenésével a hegedűs intellektuális és alkotói értelemben egyaránt háttérbe szorult; ahogy észak felé tolódott el a politikai és zenei hatalom súlypontja, úgy virradt fel a billentyűs hangszerek napja a germán kultúra zenéjével, ezzel a fegyelmezett és rendszerető, megfontolt és erőteljes muzsikával párhuzamosan.

Ebben a korban az európai zene már cserebere tárgya, az előadók és komponisták mindenütt meghonosítják egymás stílusát. Händel muzsikája a német, itáliai, angol, sőt francia idiómák tökéletes keveréke. A német ajkú országokban a zene népies formái megőrizték a helyi sajátosságokat, valamiféle furcsa nyelvjárást, amely minden vidéken más volt, akár a dialektus. Úgy látszik, ez a múlthoz kapcsolódás egyik lehetősége a lassan éledező nemzeti érzés idején is. Ma is hallhatunk ilyesmit némelyik svájci kanton hagyományos tánczenéjében, például Appenzellben, amely talán a legkonzervatívabb a kis ország függetlenségüket szenvedélyesen őrző kantonjai közül, nem messze St. Gallentől, melynek kolostora egész Európa egyik legrégibb és legkiválóbb tudományos központja.

Láttuk, hogy az önálló szólamok egyeztetésének szabályaiból lassan kialakult a harmónia fogalma. Semmiféle harmónia nem hat ránk erőteljesebben, mint egy nagy templomi orgona hangja. A szenegáli Casamance tartomány plébániatemplomától kezdve quebeci Oka templomáig mindenütt hallhatjuk ezt a páratlan hangzást, a harmónia hangját.

Johann Sebastian Bach a Bach klán legnagyobb szülötte. Henry Purcell-hez hasonlóan ő is univerzális muzsikus. Szintén kórusénekes-fiúként kezdte, állítólag egész Szászországban az ő hangja volt az egyik legszebb, legtökéletesebb szoprán. Tizennyolc esztendős korában mint hegedűs és orgonista kereste kenyerét. Élete tulajdonképpen meglehetősen eredménytelen. Nem jutottak neki olyan diadalmenetek, mint Händelnek Angliában. Udvari muzsikus volt húsz esztendeig, végül megpályázta a lipcsei Tamás-templom kántori és zeneigazgatói állását. Elnyerte az állást, de csak harmadik volt a sorban, és csupán azért esett rá a választás, mert az első kettő mégsem vállalta. Itt dolgozott élete hátralévő részében. Képességei bizonyítására nem kevesebbet kínált fel, mint a János-passiót, azt azonban a városatyák kissé nehézkesnek és régimódinak ítélték. Bizonyos értelemben igazuk volt, mert Bach ismerte és csodálta sok régi zeneszerző muzsikáját, nevezetesen Cabezonét, Lassusét és Palestrináét, akiket annak idején ósdinak tartottak.

 

Lipcsei Tamás-iskola

A lipcsei Tamás-iskola, ahol Bach is lakott családjával

Utólag lönnyű bölcsnek lenni: mi tudjuk, hogy Bach személyében óriással állunk szemben. Ne kárhoztassuk a derék lipcsei polgárokat, amiért nem ismerték fel a csodát. Egyrészt Bach stílusát abban a korban nehézkesnek találták a franciához és az itáliaihoz képest. Másrészt legnagyobb művei közül sok csak azután, épp a lipcsei korszakban született. Híres előadó és tudós volt, tanári képességeit azonban nem ismerték. Ugyan mit kezd öt tucat tizenegy és tizenkét év közötti fiúval, akikkel -ezt várták tőle – egész éven át, négy templomban biztosítani kell a zenét a vasárnapi istentiszteleteken? Igaz, a városatyáknak nem kellett volna hosszasan vizsgálódniuk, elég lett volna, ha megnézik, mire jutott Bach a saját fiaival. Pedagógusi képességének nincs ékesebb bizonyítéka. Olyan hivatást adott nekik, amellyel tisztességesen meg tudták keresni a kenyerüket, és örömet tudtak szerezni gazdáiknak: életük szolgálat volt, a szó legszebb értelmében. Carl Philipp Emanuel Bach, a második fiú, Nagy Frigyes berlini udvarába szegődött. Híres lett, jól ment a sora, mégis hűséges maradt atyja emlékéhez: Sebastian sok partitúrájának fennmaradása az ő gondosságának köszönhető. Johann Cristian Bach, a legkisebb fiú Händel után London kedvence lett. Amikor Mozart a nagy Bach Úrról beszél, Johann Cristianra utal, gyermekkorában ugyanis az ő térdén ülve négykezesezett. Cristian Bach csődbe jutott, amikor operáit ő maga próbálta előadni; sajnos hiányzott belőle Händel nagyszerű üzleti szimata.

Johann Sebastian Bach fiai részt vettek egy újabb muzsikus-nemzedék nevelésében, ugyanúgy, ahogy apjuk nevelte őket, és még sok, velük egykorú gyereket. Bach tanításának hatását csak mostanában fogjuk fel teljesen. Bach testesíti meg tökéletesen azt, amire öt évszázadon át törekedett az európai zene. Komponista és előadóművész egy személyben, bármit tud csinálni anyagával, amit akar. Vesz néhány egyszerű táncritmust, és kifinomult szviteket vagy variációkat komponál belőlük. Témáit fejre állítja, kiforgatja, visszájára fordítja, ide-oda rakosgatja, főképp fúgáiban különösen nagy élvezettel. Összeötvöz sok önálló szólamot úgy, hogy valamennyit tisztán halljuk, például a Máté-passió nyitókórusaiban. A Brandenburgi versenyekben próbára teszi a hangszer legjobb játékosainak képességeit. Az orgonát a legjobb zenekar méltó vetélytársává teszi. És minden tőle telhetőt megtesz , hogy a fiúkat – otthon és az iskolában megtanítsa ezekre a mesterfogásokra.

(…)

Az ember zenéje cikksorozat korábbi részei:

Forrás: Yehudi Menuhin és Curtis W. Davis – Az ember zenéje (126-132. oldal) Zeneműkiadó Budapest 1981 ISBN 963 330 397 4

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s