Közzétette:
Az alábbi tartalom az Irodalmi érdekességek címen 2015.ben közzétett cikk folytatása
Mikor írták a legrégibb krimit?
Az i. e. 6. század közepe táján történt, hogy a görög Ibükosz gyalogosan igyekezett az egyik város felé, ahol éppen ünnepi játékokra készültek. Útközben rablók támadták meg és megölték. A haldokló poéta az égre mutatott, ahol 
éppen egy darucsapat húzott el, és így szólt: „Ezek a madarak megbosszulnak majd engem!” A támadók persze semmibe vették ezt a fenyegetést. Bementek a városba, és mintha mi sem történt volna, nyugodtan részt vettek az ünnepségeken. Egyszer csak krúgató darvak repültek át fölöttük. Az egyik gyilkos önkénytelenül megjegyezte: „Ezek az Ibükosz darvai!” A szomszédok felfigyeltek rá, hiszen már tudtak a költő tragikus végéről. Vallatóra fogták a díszes társaságot, akik végül is kénytelenek voltak szörnyű tettüket bevallani.
Mint példánk igazolja, a krimi: a bűnügy és a mesternyomozás ősi motívuma az emberiség mesélő kedvének.
Ki írta az első magyar szatírát?
A magyar irodalom első szatíráját, a Cantilenát Apáti Ferenc írta, 1526-ban. Valószínűleg a Zala megyei Apáti szülötte, köznemesi származású. A bécsi egyetemen tanult. A Peer kódexben fennmaradt versében sorra veszi és megleckézteti a Mohács előtti Magyarország minden társadalmi osztályát.
| Az régi jó kerályok miglen országlának, Igazak valának az szegén országnak; Az szentkoronának híven szolgálának, Avval áldozának. Tennie kellene ezt a nagy uraknak! Igen kevés hajók, számtalan jószágok, |
Apáti Ferenc 1526-ban, mikor a “régi jó kerályokat” siratja, tulajdonképpen keserves szatírával temeti a hajdanvolt, dicső Magyarországot.
Miről szólt a világ első riportja?
Az első ismert riport természeti katasztrófáról készült. „Kedves Tacitusom! Nagybátyám halálának leírását kéred tőlem, hogy a valósághoz minél hívebben adhasd át az utókornak. Hálás vagyok érte, mert tudom, ha te örökíted meg halálát, halhatatlan dicsőség fogja övezni.”
Ugye, milyen más stílus ez, mint amit ma megszoktunk? Persze, hiszen az ifjabb Plinius írta…
„Nagybátyám éppen Misenumban volt, és személyesen látta el a flottaparancsnok tisztét. Augusztus 24-én déltájban anyám közli vele, hogy rendkívül nagy és különös fajta felhő tűnt fel. Nagybátyám már túl volt a napfürdőzésen és a hideg lemosdáson, s most leheveredve éppen uzsonnázott és olvasgatott. Azonnal saruját kérte, és felment egy magaslatra, ahonnan a legjobban megfigyelhette a rendkívüli jelenségeket. Távolról nem tudtuk megállapítani, hogy melyik hegyről tört fel a felhő, csak később tudódott ki, hogy a Vesuviusból…”
A Vezúv kitöréséről van tehát szó, i. sz. 79-ben…
A tudós férfiú elég jelentősnek látta az eseményt ahhoz, hogy közelebbről kívánja megvizsgálni. Megparancsolta, szereljenek fel egy gyorsnaszádot. Ahogy kilépett a házból, levelet kapott a fenyegető veszedelemtől megrémült Rectinától, Tascus feleségétől. Kérte, hogy mentse meg veszedelmes helyzetétől. Az ő villájuk ugyanis a hegy tövében feküdt, és csak hajón menekülhettek. Erre megváltoztatta a szándékát, s amit a tudós érdeklődésével kezdett, mint életmentő folytatta. Négy evezősoros hajókat bocsátott vízre, s maga is felszállt, hogy segítséget vigyen.
Ahogy közeledtek, egyre forróbb és sűrűbb hamu hullott a hajóra, majd tajtékkövek meg fekete és átizzott, a tűzben megrepedezett kődarabok. Közben a Vesuvius hegyéből több helyen széles lángnyelvek és magas tűzoszlopok csaptak fel.
És így tovább… Az érdekes, de szomorú história megtalálható az ifjabb Plinius leveleinek szép magyar kiadásában.
Mióta vannak irodalmi versenyek?
Az i. e. 5. század Athénjében a mai naptár szerint március-április hónapokban rendezték meg a Nagy Dionüszia ünnepségsorozatát. Ilyenkor érkeztek a városba az athéni tengeri szövetség küldöttei, hogy beszolgáltassák az adót a szövetség pénztárába. A Nagy Dionüszia utolsó három napján zajlottak le a tragédia-versenyek a színházban. A kormány tagja, az arkhón döntötte el, kik azok az írók, akik részt vehetnek a versenyen. Egy-egy költő drámájának előadási költségeit az arkhón valamelyik tehetős polgárra ruházta. Ő lett a chorégosz, vagyis a karvezető. A chorégoszhoz a költőt, s a költőhöz a főszereplő színészt népgyűlésen, sorsolással jelölték ki.
A bemutatott drámát tíz tagú bizottság bírálta el. Az első díj a drámaíró homlokát díszítő borostyánkoszorú volt. A győztesek nevét, így pl. Euripidészét, időtállóan műveik őrizték meg.
A költői verseny, a szellemi vetélkedésnek ez a magas rendű műfaja tehát jelen volt az irodalomtörténet régi korszakaiban. Kiemelkedő helyet foglaltak el a német lovagköltők dalnokversenyei.
Volt-e a magyar irodalom történetében írói bajvívás?
A magyar irodalom legkevésbé véres és leginkább mulatságos viadalát Tóth Kálmán költő és Gyulai Pál kritikus vívta meg egymással. Az ok: sértett írói hiúság. Tóth Kálmán Szerelmi vadrózsáiról ezt írta a bíráló:
“Ha Tóth Kálmánnak szabad Állatgyűlés c. szatírájában szamárnak választani az ítészt, miért ne legyen szabad az ítésznek kételkedni a költő csalogányságában?”
Több se kellett Tóth Kálmánnak. Kemény hangú levelet írt Gyulainak, amit viszont az érzett sérelmesnek. Az ügyet Kemény Zsigmond elé terjesztették, aki csak párbajt tudott ajánlani. Mindaddig lőjenek egymásra, amíg egyikük el nem esik. A két fél elfogadta a gyilkos feltételeket, s mindegyik a maga módján felkészült a viadalra. Gyulai úgy, hogy verset írt Párbaj előtt címmel.
Részlet Gyulai Pál Párbaj előtt c. verséből:
| Ha az ember halálra vár, Magába tér, elmélyed: Mégis szomorú a halál, Mégiscsak szép az élet. Hosszan szeretnék élni még, És mégis halni vágyom. Hajh, életem rossz tréfa volt, S az lesz holnap halálom. Ne sirass, hű szolgám, nagyon, Add el, ami kevesem van, S igyál, a temetés után, Nagy áldomást nagy búdban. Otthon mérges nőd van, tudom, És szelíd gazdád sem volt: Hadd felejtsd el azt, aki él. Felejtsd el, aki megholt… |
Hajnalban eldördültek a párbajpisztolyok. Hogy, hogy nem, Tóth véletlenül megvérezte Gyulai lábát. De éppen hogy csak súrolta a golyó. A kritikus fájdalmasan feljajdult, és fél lábon ugrálva ezt kiáltotta oda ellenfelének; „Jól lősz, jól lősz, Kálmán, de azért mégis rossz verseket írsz!”
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Lighthouse 