Székely életek – Mikó Imre

 

 

Sokan voltak azok a székelyek, akik vérrel vagy tollal beírták nevüket működésükkel az emberek emlékezetébe. Nehéz kiválogatni, hogy kik is azok, akik leginkább említésre méltó szerepet töltöttek be. A következőkben bemutatandók közé azokat a már nem élő székelyeket válogattuk ki, akik nemcsak kiemelkedők voltak, hanem kezdeményező vagy magas szintű munkálkodásukkal igen értékeseknek látszanak. Éppúgy, mint ahogy a helytörténeti, köztörténeti adatok sem merítik ki a megismerhető anyag teljességét, az életrajzi adat is csak szemelvényes. Több vastag kötet sorozatára volna szükség ahhoz, hogy minden ide vonatkozó ismeret leglényegesebb része bemutatható legyen.

Mikó Imre

 

Mikó_Imre_Pollák_500x

Gróf Hídvégi Mikó Imre (Pollák Zsigmond metszete, 1876)

 

Zabolán született 1805. Szeptember 4-én. Államférfi, tudós, író és mecénás volt. Nagyenyeden a Bethlen kollégiumban tanult, a marosvásárhelyi táblánál volt joggyakornok. Már fiatalon, 32 éves korában eljutott pályafutásának csúcsára. Ekkor lett erdélyi főkormányszéki tanácsos. A főkormányszék megbízottjaként, mint királyi biztos jelen volt az 1848-as nagyszabású székely nemzeti gyűlésen, ahol egyhangúlag elnökké választották. 1848 decemberében Olmützbe utazott, hogy az uralkodó elé terjessze a Főkormányszék folyamodványát. Innen azonban már nem engedték hazatérni, s így Mikó Imre a nagy hazafi nem állhatott nemzete mellett a végromlás napjaiban. Majdnem egy évnek kellett eltelnie, mire végre hazamehetett hazájába. Ott az általános tragédián kívül saját egyéni tragédia is fogadta: nemzetét gyászban, családját szétszórva, feleségét holtan találta. Mikó Imre azonban a kétségbeesésben sem tétlenkedett; megtanult esztergálni, fényképezni. Majd – a nagy jellemekhez méltóan, akiket a csapások nem megtörnek, hanem megacéloznak s tettekre serkentenek – elkezdett küzdeni hazája felemelkedéséért. Akaratereje és tettvágya lendületet adott az egész erdélyi életnek. Az ő hatására indult meg Erdélyben az a mozgalom, amely a tönkretett helyett módos, művelt országot akart felépíteni. Mikó Imre politikai éleslátása, kiváló szervező képessége a nagy erdélyi fejedelmekéhez hasonlatos. Méltán nevezték őt „Erdélyország utolsó fejedelmének”.

Első közéleti ténykedése a múzeumi mozgalom, kezdetben – mondhatnánk – csupán ürügy volt az általános fásultság leküzdésére. Igazi célja a kulturális élet felélesztése, újraszervezése s ezen keresztül az erdélyi magyar öntudat ébrentartása volt. 1855-ben elindította nagyszabású történet forrásgyűjteménye, az „Erdélyi történelmi adatok” kiadását. 1858-ban az Erdélyi Gazdasági Egyesületet hozta létre. 1859-ben megalapította az Erdélyi Múzeumi Egyesületet. A kiegyezésig ezek az egyesületetek – amelyekben kora legjobbjai vettek tevékeny részt – jelentették a legnagyobb nemzeti mozgalmakat, mivel további közművelődési törekvések – iskolák újjászervezése, színjátszás állandósítása – elindítói voltak. Mikó Imre jól számított és jól ismerte népét. A tenni vágyás kis szikrája, amelyet az ő akarata csiholt, hamarosan alkotó láng lett mind a főúri, mind az egyszerű népi körökben.

Mikó Imrét 1860-ban az erdélyi főkormányszéki elnökké nevezték ki. Egy teljes évig küzdött Kemény Ferenc erdélyi kancellárral együtt, hogy Erdély közigazgatását alkotmányos úton újjászervezze, de aztán kénytelen volt ráébredni, hogy a bécsi kormány mindent elkövet, hogy ezt az alkotmányosságot megingathassa. Mikó ekkor lemondott tisztségéről, de tovább folytatta építő tevékenységét. Tárgyalt Budán és Bécsben az Erdélyen áthaladó vasútról, múzeumi, színházi, egyházi, gazdasági közgyűléseken vett részt, irányította a nagyenyedi és a sepsiszentgyörgyi kollégiumok újjászervezését, tudományos kutatómunkát folytatott.

Életrajzához hozzátartozik, hogy az állandó színjátszás eszméjét nemcsak támogatta, hanem 1843-tól 1875-ig az erdélyi Nemzeti Színház élén állott. 1867-ben elvállalta az Andrássy-kormányban a közmunka- és közlekedésügyi tárcát. Közben saját vagyonából jelentős alapítványokat létesített az erdélyi kollégiumok, a Magyar Történeti Társulat, a református egyház, a református teológiai fakultás, a Múzeum Egyesület, az Erdélyi Gazdasági Egyesület, sőt még a Magyar Tudományos Akadémia részére is. Nyaralóházát átadta az Erdélyi Múzeum otthonául, nagybecsű könyvtára nagy részét a nagyenyedi kollégiumnak adományozta.

Főbb tudományos és történeti munkái: „Erdély különválása Magyarországtól” (ez volt egyben akadémiai székfoglalója), „Az erdélyi nemzeti fejedelmek beiktatása”, „Irányeszmék” (tanulmánysorozat), „Bod Péter élete és munkái”, „Benkő József élete és munkái.”

Mikó Imre gróf 1876. szeptember 16-án hunyt el.

Forrás: Balás Gábor – A székelyek nyomában (321-324. oldal) Panoráma, 1984 ISBN 963 243 253 3 ISSN 0133-7327

 

2 hozzászólás a következőhöz: “Székely életek – Mikó Imre

  1. […] különnyomatban is megjelent Pesten Mikó Imre tanulmánya „Bod Péter élete és munkái” címen. Ezt Mikó Bod Péter eredeti önéletrajzi […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s