Canadian Pacific Railway

Közzétette:

 

 

A Montreal és Vancouver közötti egy nyomtávos vasút 4633 kilométer hosszú. Megépítése a vasúttörténet legnagyobb vállalkozásainak egyike, jelentősen hozzájárult Kanada korszerűsödéséhez és fejlődéséhez. Története 1867-re nyúlik vissza, amikor az ország keleti tartományai konföderációba tömörültek. Nyugaton nagy kiterjedésű lakatlan füves puszták és ismeretlen hegyek terültek el. Mögöttük, a Csendes óceán partvidékén feküdt Brit Columbia, amely még nem döntötte el, hogy az Egyesült Államokhoz vagy Kanadához csatlakozzon-e. 1872-ben Brit Columbia a konföderációhoz csatlakozott azzal a feltétellel, hogy tíz éven belül elkészül a földrészt átszelő vasútvonal.

 

canadian pacific_1
Az építkezést 1881-ben meg is kezdték. A holland származású amerikai William Van Horne-t bízták meg a kivitelezéssel. A vasúti síneket gyorsan le tudták fektetni a prérin. Az építkezés mindössze 15 hónapot vett igénybe. Az építőszerelvényeket a winnipegi ellátóközpontból szállították nyugat felé. Az indiánok figyelték a munkát, és csodálták a „tüzes kocsikat”, az épülő vasutat, amely addigi életformájuk végét jelentette.

 

canadian-pacific

A Sziklás-hegységen átvezetni a síneket már nagyobb kihívás volt. Eleinte gyorsan haladt a munka: a Bow folyó mentén a vonal követte a víz folyását, és elhaladt az akkor kicsiny település, Calgary mögött. Az egyik szakaszon sikerült rekordidő alatt 600 lábnyi, azaz 183 méter sínt mindössze öt perc alatt lefektetni. Utána már 12 ezer embert kellett foglalkoztatni, hogy a Kicking Horse-hágón (1628 méter) folytatni lehessen a munkát. Külön nehézséget jelentett a kacskaringózó Kicking Horse folyó fölötti hidak kiépítése.

 

cp2
Az eredeti terv a Columbia folyó nyomvonalát követte. Ám egy A. B. Rogers nevű földmérő egy új szorost fedezett fel a Selkirk-hegységben. (A szoros ma is az ő nevét viseli.) Ez 240 kilométerrel rövidítette le a vonalat. A lavinaveszély miatt ezt a szakaszt igen hosszan hófogóval kellett védeni, később a legveszélyesebb távon alagutat építettek.
Észak-Amerika addigi legmagasabb hídjával 61 méter magasan ívelték át a Stony-patakot; a hídpillérek fából készültek.
A Shuswap-tó mögött a pálya a Parti-hegységre felkapaszkodva haladt át a vad és csaknem járhatatlan Fraser-kanyonon. Úgy képzelték, hogy a végállomás a Burrard-öbölbeli Port Moodyban lesz. Van Horne azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a mai Vancouverig hosszabbítsák meg (Van Horne adta ezt a nevet a városnak), Vancouver tehát a vasútnak köszönheti létezését. Azóta Észak-Amerika nyugati partvidékének első számú kikötője lett. Közép- és Nyugat-Kanada – hála a vasútnak- megnyílt az ezerszámra ideáramló új telepesek előtt. Winnipeg terjeszkedett, egyre gazdagabb település lett, azoknak a tömegeknek köszönhetően, akik a vonat segítségével egyre nagyobb területet hódítottak meg. Regina város is a vasútnak köszönheti mai nagyságát. Amikor 1882-ben befutott az első szerelvény, Viktória királynő tiszteletére Reginára keresztelték. (Regina a „királynő” latin megfelelője.) A skót Banffshire-ből származó elnökről (aki a Canadian Pacific Railway Társaságot irányította) kapta nevét Banff városa, az első nagyobb idegenforgalmi központ a Sziklás-hegységben. 1990-ben, több mint százéves üzemelés után a vasúti forgalmat leállították.

 

Forrás: A világ csodái

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s