William Butler Yeats

Közzétette:

 

 

William Butler Yeats (Sadymount, Dublin mellett, 1865. június 13. – Roquebrune-Cap-Martin, Franciaország, 1939. január 28.) ír költő, drámaíró, elbeszélő, irodalmi Nobel-díjas (1923), a 20. századi irodalom egyik kiemelkedő alakja.

Írország évszázadokon át az angol király fennhatósága alá tartozott, az ősi ír nyelvet – a kelta nyelvcsaládhoz tartozó gaelt – lassú ütemben, de végül teljesen kiszorította az angol. Kihaltnak mégsem mondható: a nyelvtudósok megértik és a legeldugottabb falvak paraszti népe beszéli. Maguk az írek sohase voltak hajlandók magukat angoloknak tekinteni, holott a XIX. és a XX. században nem egy ír szerző az angol irodalom élvonalába emelkedett, mint Oscar Wilde, G. B. Shaw és James Joyce. Az ír szigeten pedig szakadatlan volt a nemzeti szabadságtörekvés: küzdelem a politikai függetlenségért, az ősi nyelv fenntartásáért, illetve megújításáért. A XIX. század második felében erőteljesen meginduló – önálló nemzeti kultúráért küzdő – értelmiségi mozgalom cselekvő részesei “kelta reneszánsz”-nak nevezték törekvésüket. Íróik, költőik, tudósaik gyakran felettébb veszélyes körülmények között részesei, esetleg éppen vezetői voltak annak a nemzeti mozgalomnak, amely az első világháború befejezése után végre kiharcolta a nagy közös vágy megvalósulását, és világmeglepetésként kiegyezve a nagy gyarmattartóval, az angol Egyesült Királysággal, megteremtette az “Ír Szabad Állam”-ot, amely leszámítva a sziget északi részén elterülő Ulster tartományt, független, önálló nemzeti országgá tette Írországot.

Ennek a diadalmas országnak legfőbb vezetői, irányítói, szellemi arculatának meghatározói közé tartozott “első szenátor” címmel William Butler Yeats, akit ekkor – 1922-ben – világszerte az élő költészet egyik legeredetibb és legjelentékenyebb költőjének tartottak, és a következő évben már Nobel-díjjal ismerték el magas színvonalú költészetét. Haláláig irányító vezéralakja volt az önmagát megtaláló haza kultúrájának, példaadó költője nemcsak nemzedékének, hanem az akkori világirodalom néhány modern törekvésének, igazgatója az “Abbey Theatre”-nek, az ír Nemzeti Színháznak. Világszerte azt is tudomásul vették, hogy ő a megújítója az angol reneszánszkori drámának, a múltat idéző verses színjátéknak.

William_Butler_Yeats_by_George_Charles_Beresford

Gyermekkorát falusi környezetben élte, ott lett otthonos az ősi, még kelta eredetű népmesék és népdalok világában. A nép ajkáról ráragadt valami a gael nyelvből is. Már diákkorában verselt. Elbűvölte a népköltészet hangja és formakincse. Közben azonban modern francia verseket is olvasott. Jó otthonból származott, már diákkorában is jól tudott idegen nyelveket, és szerette a franciákat, hiszen azok évszázadokon át harcoltak az angolok ellen. A régi francia harcosok – Jean d’Arc katonái – voltak olyan kedvesek számára, mint a francia expresszionisták. XIV. Lajos elegáns udvaroncai és még elegánsabb drámaírói egyenes úton vezették az újkori ír olvasót Baudelaire-hez és a dekadenseknek nevezett modernekhez. A kelta múlt és a párizsi jelen együtt készítették elő egyetemi éveit. Történelmet, néprajzot és kelta nyelvészetet tanult.

Amikor első verseivel jelentkezett a folyóiratoknál, azonnal feltűnt eredetisége, még inkább a kelta múlt idézése, bár korai műveire rányomta bélyegét a századfordulón divatos “preraffaelizmus”, ami díszítettségével, cikornyásságával körülbelül azonos volt a Közép-Európában ugyanakkor uralkodó “szecesszió”-val. Ez a stílus azonban akkor közkedvelt volt. Még népszerűbbek voltak műfordításai: a fennmaradt régi gael dalokat és hőstörténeteket formahíven mondotta el angolul. És hamarosan irodalmi újítónak számított egy nagyon is régi stílus életre keltésével. A “Katalin grófnő” című ír történelmi tragédia nem a színpadon tűnt fel, hanem érdekes és színes olvasmányként. A következő drámái és meseszerű költeményei is misztikusak, túlvilági erőket sejtetők. A nacionalizmusig fokozódó nemzeti romantika, a nemzeti függetlenség igénye, a jelen felé példálózó múlt idézése minden műfajban elvegyült nála spiritizmusig terjedő rejtelmességgel. Miközben tevékenyen vett részt a titkos szabadságmozgalomban, megtalálta a szellemidézők társaságait is. Élt azokban az években egy nemzetközileg ismert nevű spiritiszta médiumasszony, G. Hyde-Lees, aki ihletett állapotában szellemekkel, túlvilági lényekkel társalgott. Hívő csoportok elragadtatva hallgatták közléseit a tapasztalaton túli világról. Yeats is részt vett a hölgy szeánszain. Az egyre nagyobb hírű költő és a híres látnokasszony megismerte egymást, és egymásba szerettek. Egy régi, magányos toronyba költöztek, berendezkedtek és évekig éltek ott égi és földi szerelemben. Yeats csak akkor ment el, ha verset adott a folyóiratoknak vagy könyvet a kiadóknak. Vagy ha titkos társaságokban készítette elő a nemzeti küzdelmet Anglia ellen.

Együttlétük végleges volt, összeházasodtak. Amikor végre kivívták a diadalt, megszületett az Ír Szabad Állam, s a költő szenátor lett, Nobel-díjat kapott, akkor kiköltöztek a középkori toronyból, kényelmes városi otthont rendeztek be. A már mindenütt nagy költőnek elismert Yeats költészete letisztult: a népdalok és a klasszikusok példájára a valósághoz, a mindennapos emberek érzelem- és gondolatvilágához közelített. Halála évében megjelent végső verseskötetét minden irodalomtörténet a XX. század lírai költészet fő művei közé sorolja.

Egy meg nem alkuvó szabadsághős, aki nem esik el a csatatéren, hanem szenátor lesz. Egy múltidéző, aki kortársainak érzelmeit fejezi ki. Egy elbeszélő költő és drámaíró, aki egységben látja a mesét és a valóságot. Egy szellemekkel társalgó házaspár, amely példát ad a józan életre. Igazán nem mindennapi jelenség.

Ha ősz leszel…

Ha ősz leszel s öregség álmosít

s tűznél bóbiskolsz, vedd le könyvemet,

és álmodd vissza régi szép szemed

szelíd nézését s mély árnyékait.

Hányan szerették játszi gráciád,

s csalfán vagy hűtlenül szépségedet;

csak egy, csak egy zarándok lelkedet

és változó arcod búbánatát;

s míg rád az izzó kályha-rács lehel,

mormold: a szerelem be messze ment,

hegyormokat hagyott el odafent

s arcát csillagrajban rejtette el.

Árily Lajos fordítása

Sweetheart

do not love too long:

I loved long and long,

And grew to be out of fashion

Like an old song.

All through the years of our youth

Neither could have known

Their own thought from the other’s,

We were so much at one.

But O, in a minute she changed–

O do not love too long,

Or you will grow out of fashion

Like an old song.

http://www.poetry-archive.com/y/o_do_not_love_too_long.html
Forrás: Hegedűs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok (mek.oszk)

 

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s