Két harcos asszony hónapja

A „május” hónapnév eredete igen zavaros. Eredetileg volt egy görög Maia istennő (a szó maga görögül „anyókát” vagy „dajkát” jelent), akinek Zeusszal volt viszonya, s ebből született Hermész isten. Aztán volt külön a rómaiaknak is egy Maja nevű istennőjük, Vulcanus isten neje, a tavaszi termékenység istennője. Végül volt egy „deus Majus” istennév, ez a „magnus” (nagy) szó fokozásából eredt, és „hatalmas, nagy istent” jelentett, vagyis Juppiternek volt a mellékneve. A Julianus naptárreform idején, ahogy a márciust Marsnak, az áprilist Venusnak, ugyanúgy a májust Juppiternek szentelték, s elnevezték „mensis Majus”-nak. A hozzáfűződő rituálék azonban a két termékenységi istennő kultuszához kapcsolódtak. Így például a római Maja istennőnek május elsején egy vemhes emsét áldoztak ünnepélyes körmenet után, s ezt az emsét elnevezték „majalis”-nak. A középkorban az emseáldozat elmaradt, de maga az ünnepség mint „majális” fennmaradt. Maja istennő neve különben egy más formában is megmaradt. A rómaiak ugyanis „Majestá”-nak (a görög „megista” = legnagyobb) is nevezték, s az eredetileg csupán ennek az istennőnek kijáró „majesta” címet később más istenségekre, sőt földi uralkodókra vagy pedig általában „fenséges” fogalmakra is kiterjesztették. Ez újra egyik példája a címek devalvációjának.

Rombauer János (a magyar bidermeier festészet képviselője): Tavasz (Flóra, Május) – 1830. körül

(A nagyításért kattintson a képre)

A május hónap első napja különösen termékeny volt babonás és mágikus népszokásokban. Mindenekelőtt a kétféle – a görög és a római – Maia és Maja: az öreg banya és a fiatal tavaszistennő között lejátszódó harc játszik itt szerepet a május elsejét megelőző úgynevezett Walpurgis éjjelének hagyományaiban, amelyeket a keresztény középkor természetesen ismét átalakított a maga képére és hasonlatosságára. Az öreg banya képét a boszorkányok öltik magukra, akik ezen az éjszakán, a Walpurgis éjjelén, szabadon röpködhetnek a világban, mert ilyenkor van a nagygyűlésük a Blocksbergen. S ezen az éjszakán halálra üldözik a fiatal nőt, Walpurgis-Maját, a tűzcipellős és aranykoronás ifjú szüzet. Aki Walpurgist üldöztetése közben megvédi és házába beengedi, azt arannyal jutalmazza az üldözött szent. A szimbolikus harc az öreg boszorka és a fiatal szűz között természetesen nem más, mint a téli hóviharok utolsó erőfeszítése a megújuló szűzi természet ellen. A happy-ending – a természet rendjénél fogva – egyáltalán nem kétséges: az új tavasz diadalmaskodik. Ám ezt meg is kell ünnepelni. Maja-Walpurgis diadalünnepét meg kell ülni, mégpedig azzal, hogy királynővé koronázzák Maját. Ez a „májuskirálynő”-választás rítusa. S a legény, aki őt megmentette, jogfolytonosan „májusi király” lesz. A folyton megújuló természet győzött, tehát fel kell állítani diadalmi jelvényét, a májusfát: a sallangokkal ékített koronájú fatörzset, amelyet a többi legény hiába próbál megmászni. Csak az, amelyiknek először sikerül a diadalmi jelvényt, a hímes kendőt onnan lehoznia, az érdemli meg, hogy párjává legyen a májuskirálynőnek. A természet újjászületésének napja, ünnep, amikor nem szabad dolgozni. Így lesz a május elseje a pihenés napja, amelyet a modern munkásmozgalom is mint ilyet vesz át. S a Walpurgis éjjelén szerte száguldozó boszorkányok és gonosz szellemek ellen nincs jobb védekezés, mint hogy állandóan szólaltatják a harangokat. A katolikus Egyház aztán átértelmezi ezt a szokást is: Május Királynője, Mária istenanya tiszteletére zúgatja május elsején a harangokat. S mivel régebben egész május haván át harangoztak a boszorkányjárás ellen, az Egyház is az egész május haván át Mária tiszteletére húzatja a harangokat: az egész május hónap Mária hónapjává lesz.

Forrás: Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek