Horthy Miklós kormányzó

Közzétette:

 

 

58 évvel ezelőtt elhunyt vitéz nagybányai Horthy Miklós, a Magyar Királyság kormányzója.

Vitéz nagybányai Horthy Miklós (Kenderes, 1868. június 18. – Estoril, Portugália, 1957. február 9.)

Haditengerészeti karrierje során elért hírneve miatt lett az 1919-es magyar ellenforradalom, különösen a radikális jobboldal szimbolikus és kultikus vezére. Pályájának, kormányzói szerepének megítélése a mai napig vitákat gerjeszt

 

HorthyMiklos portre

Horthy Miklós 1868. június 18-án született Kenderesen, középbirtokos családban. Önvallomása szerint gyermekkorában határozott úgy, hogy tengerész akar lenni. 1882 és 1886 között a fiumei Császári és Királyi Haditengerészeti Akadémián tanult; nem volt eminens tanuló, de kitűnt nyelvérzékével, a sport, lovaglás, vívás, lövészet terén nyújtott teljesítményével, és különösen jól ismerte a tengerészet gyakorlati vonatkozásait. Ambíciója, kezdeményezőkészsége, fizikuma és közvetlen természete hozzájárult ahhoz, hogy folyamatosan lépett előre a ranglétrán. Mindent összevetve, Horthy kiváló és eredményes tengerésztiszt volt, aki a világ számos pontjára eljutott – ez formálta és kitágította a látásmódját. A századfordulót követően a Balkán térségében tapasztalható politikai és katonai feszültségekkel több alkalommal is szembesült. Közvetlenül a világháború előtt Ferenc József szárnysegédje volt (1909-1914). Ezáltal lehetősége nyílt arra, hogy kapcsolatba kerüljön politikusokkal, diplomatákkal, anélkül, hogy ő maga aktív szerepet játszott volna.

Szárnysegédi szolgálatát megszakították a Balkán-háborúk (1912-1913), de igazán jelentős katonai sikereket csak az első világháború ütközetei hoztak Horthynak. Legismertebb győzelmét az Adriai-tenger kijáratánál 1917. május 15-én megvívott otrantói csatában aratta. 1918. február végén az uralkodó flottaparancsnokká nevezte ki az erélyes, offenzív szemléletet képviselő Horthy Miklóst.. Az első világháború végén az uralkodó parancsára a flottát átadta a Délszláv Nemzeti Tanácsnak.

A szegedi ellenkormányban hadügyminiszteri posztot töltött be, majd július közepén lett a Nemzeti Hadsereg fővezére. A Nemzeti Hadsereg szervezéséhez felhasználták háborús hírnevét, de tényleges szerepet ebben Horthy nem játszott, miután a szárazföldi hadviseléshez nem értett.

A Tanácsköztársaság bukását követően az országban két hatalmi centrum létezett: a megszálló román hadsereg és a siófoki fővezérség. Miután Horthy volt az ellenforradalom egyetlen katonai alakulatának a parancsnoka, 1919 szeptemberében az antant budapesti képviselői felismerték, hogy a románok kivonulása után Horthynak fontos szerep juthat a rend fenntartásában. Az adott helyzetben a győztes államok támogatása nélkül nem sok esély volt a konszolidációra, ezzel Horthy tisztában volt, így több esetben az antant elvárásainak megfelelő döntéseket hozott, vagy hajlandó volt a megfelelő nyilatkozatokat megtenni. Ennek eredményeként 1919 novemberére Horthy az ország jövőjét meghatározó tárgyalások főszereplőjévé lépett elő.

 

horthy lovon_450x

 

1918 előtti karrierje alatt Horthy nem készült, mert nem is készülhetett az államfői szerepre. Ám a válságos viszonyok között államfővé válásának nem volt érdemi alternatívája, mert személyét az antant elfogadta, katonai erő állt mögötte, és az őt övező kultuszépítés is hozzájárult ehhez. Megválasztását kétségtelenül elősegítette a terrorisztikus légkör is, de mégsem ez, hanem inkább a nemzetközi elismertség volt a döntő. Katonaként gondolkodva Horthy szükségesnek vélte az ország „megtisztítását” (fehérterror), a rendteremtést, az viszont nem bizonyítható, hogy parancsot adott volna kivégzésekre. Az előzetes politikai alkuk eredményeként végül a Nemzetgyűlés ideiglenes államfővé, Magyarország kormányzójává választotta 1920. március 1-jén.

 

HorthyJuraComoRegente_1_3_1920

Horthy leteszi a kormányzói esküt a Nemzetgyűlésben 1920. március 1-jén

 

Kormányzóként alapvetően reprezentatív szerepet töltött be a magyar politikai rendszerben, leszámítva korszak első és utolsó éveit, amikor igencsak meghatározó döntéseket is hozott. Az 1920-as évek elején lassan eltávolodott a radikális jobboldali környezetétől. Horthy a háborús vereség és összeomlás hatására átmenetileg szakított az 1918 előtti konzervatív-liberális világnézetével, mert úgy vélte, hogy az adott viszonyok között az ország problémáira a katonai diktatúra, a zsidóellenes intézkedések (lásd numerus clausus), tehát a fajvédők által javasolt program nyújthat megoldást. A Bethlen István miniszterelnök nevéhez köthető konszolidáció hatására belátta, hogy ez a politika – már csak a nemzetközi körülmények miatt is – járhatatlan. Horthy idővel Bethlen konzervatív politikájának támogatójává vált. Ez tekinthető a legjelentősebb államfői érdemének.

A napi politika alakításában a húszas években egyre kevésbé vett részt, ha mégis, akkor azt – az 1920-as években egy kivétellel – Bethlen tanácsaival összhangban tette. E kivétel 1924-ben történt, amikor Bethlen Gróf Bethlen Istvánminiszterelnök javasolta, hogy Magyarország normalizálja a diplomáciai kapcsolatait a Szovjetunióval, Horthy, aki mélyen meg volt győződve arról, hogy az emberiségre a bolsevizmus jelenti a legnagyobb veszélyt, határozottan ellenezte ezt. A diplomáciai kapcsolatfelvételre, amely gazdasági és diplomáciai megfontolásokból hasznos lett volna a magyar államnak, így nem került sor.

Horthy szerepfelfogása a világválság magyarországi megjelenésével változott meg. 1930 után már jóval aktívabban szólt bele a napi ügyekbe. Aktív szerepvállalásán túl az is kimutatható, hogy a válság hatására újból radikalizálódott a gondolkodásmódja, az „erős kéz” – az adott helyzetben Gömbös Gyula – politikáját kezdte újból favorizálni, aminek a következtében a kormányzó és Bethlen miniszterelnök között megromlott a korábbi bizalmi viszony. Bethlen István, aki nem vállalta adódóan előre megjósolható népszerűségvesztést, 1931. augusztus 19-én lemondott. Károlyi Gyula átmeneti kormánya után 1932 októberében Gömbös lett a miniszterelnök. A kormányzó 1932-1936 is viszonylag aktívabb szereplője volt a napi politikának, a kormányfőt például rendszeresen tájékoztatta különféle elképzeléseiről, és cserébe maga Gömbös is törekedett arra – így erősítve Horthy bizalmát –, hogy az államfőt bevonják a döntéshozatalba. Gömbös miniszterelnök célja ugyanis egy diktatórikus politikai rendszer kiépítése volt, amire új országgyűlési választások nélkül – az őt feltétlenül támogató kormánytöbbség létrehozása érdekében – nem kerülhetett sor. (Az országgyűlést új választások kiírásával az államfő oszlathatta fel.) Rendszer-átalakítási törekvéseit Gömbös végül nem tudta megvalósítani, egy idő után a kormányzó el is döntötte, hogy leváltja, amitől végül csak Gömbös egészségi állapota miatt tekintett el.

Horthy politikai céljainak fő eleme volt a korszak során, hogy a fennálló politikai berendezkedést megvédje a jobb- és baloldali „felforgatókkal” szemben

A Gömbös halála utáni miniszterelnökök első számú, szinte lehetetlen feladata a jobbra tolódás megfékezése, a szélsőségesen jobboldali pártokkal szembeni erélyes fellépés, illetőleg revíziós törekvések megvalósítása során a magyar állam nem túl nagy külpolitikai mozgásterének megőrzése volt. Az ettől az iránytól eltérő miniszterelnököket, Darányit és Imrédyt, a tanácsadóira hallgató kormányzó leváltotta.1938-ban Darányi Kálmán azért bukott meg, mert a kormányoldalhoz igyekezett közelíteni nyilasokat, akiket a rendszer „lojális” ellenzékévé kívánt tenni. Horthy azonban lenézte és gyűlölte, felforgató társaságnak tekintette őket. Horthy politikai céljainak fő eleme volt a korszak során, hogy a fennálló politikai berendezkedést megvédje a jobb-és baloldali „felforgatókkal” szemben. Ennek igyekezett megfelelni az 1930-as évek végén is, azonban a szélsőjobboldal megerősödésének valódi okait nem mérte fel, így megelégedett azzal, hogy például az 1938. április 3-i rádióbeszédében megfenyegesse a szélsőjobboldalt.

Az ország nemzetközi helyzete szintén nem alakult kedvezően. Miután a magyar állam nem rendelkezett elegendő saját erővel az első számú magyar politikai cél, a területi revízió végrehajtásához, rá volt szorulva a versailles-i békerendszerrel elégedetlen nagyhatalmak, így elsősorban Németország támogatására. Az 1930-as évek második felében a magyar állam a tengelyhatalmaktól kapott érdemi külső támogatást. A revíziónak alárendelt magyar külpolitika így fokozatosan szűkítette az ország amúgy is korlátozott mozgásterét.(1938 augusztusában arra még azért volt mód, hogy Horthy a honvédség felkészültségére és egyéb diplomáciai tényezőkre is tekintettel, nemet mondjon Hitler azon javaslatára, hogy a magyar állam provokáljon háborút Csehszlovákia ellen.) A revíziós sikerek ára, a háború által megváltoztatott nemzetközi viszonyok, a náci Németország egyre erősödő politikai, gazdasági befolyása, illetve a magyar politikai és katonai elit mulasztásai miatt idővel egyre kevésbé lehetett a magyar külpolitikában a német szövetséget ellensúlyozni.

A magyar állam nem tudott volna kimaradni a háborúból – elég csak a geopolitikai meghatározottságokra gondolni –, azonban 1941 júniusában, a szovjetellenes háború megindulásakor még lett volna lehetőség kivárni, miután Hitler – a jugoszláv krízissel ellentétben – nem várta el a magyar katonai részvételt. A kassai incidens után azonban , amikor a kormányzót arról tájékoztatták, hogy a szovjet repülőgépek bombázták a várost, az antibolsevista államfő minden mérlegelés nélkül döntött arról, hogy Magyarország hadba lép. Ez a lépés tovább szűkítette a rendelkezésre álló mozgásteret: onnantól kezdve már csak idő kérdése volt, hogy Magyarország hadi állapotba kerüljön az angolszász hatalmakkal (1941. december.). Így Hitler azon kérése, hogy a magyar állam fokozza részvételét a keleti fronton zajló hadműveletekben, 1942. január elején Horthynak és a kormánynak már nem volt módja nemet mondani.

 

HitHorth

Horthy Miklós Adolf Hitlerrel

 

A kormányzó eleinte nem tudott arról, hogy a magyar kormány felvette a kapcsolatot az angolszász hatalmakkal 1943 folyamán. Miután tájékoztatták erről, támogatta a törekvést, és bízott abban, hogy az ország határait előbb a nyugati Szövetségesek katonai egységei érik el, és nem a Vörös Hadsereg.

A magyar kormány és Horthy kormányzó Hitler számára 1943 őszére teljesen megbízhatatlan szövetségessé vált. A magyar állam háborúból való kiválását megakadályozandó, napirendre került Németországban az ország megszállásának terve, amire 1944. március 19-én sort is kerítettek. A náci vezetők célja – lehetőleg zökkenőmentes és minél hatékonyabb megszállás érdekében – az volt, hogy Horthy a németek bevonulását követően ne mondjon le. Az 1944. március 18-i tárgyalás során a kormányzó eleinte elutasította a megszállást, Hitler átlátszóan hamis ígérete azonban, mely szerint a megszállás ideiglenes lesz, ha Magyarország igazolja, hogy megbízható szövetséges, módosította a véleményét. Horthy Miklós így nem mondott le. E döntésével törvényesítette a német megszállást, hozzájárult a megszállási rendszer hatékony működéséhez. A megszállás alatt is gyakorolta államfői jogait, egyedül a magyar zsidóság sorsával kapcsolatos döntésektől igyekezett távol maradni. A megszállás után, az adott helyzetben – az ország katonai és gazdasági mozgósításához hasonlóan, a magyar állam szuverenitásának visszaszerzése érdekében – a magyar zsidók deportálását elkerülhetetlen, szükséges rossznak tekintette. Miután nem tudott azonosulni a náci zsidópolitikával, tartózkodott a deportáláshoz kapcsolódó döntéshozataltól. Ennek ellenére a neve okkal köthető össze a népirtással, mert tekintélyével, pozíciójából következően jóváhagyta azt, ami 1944-ben az országban történt, beleértve ebbe a vidéki zsidóság deportálását.

A nemzetközi tiltakozás és a romló katonai helyzet hatására június végén Horthy döntött a deportálások leállíttatásáról, amire végül július elején került sor. A fővárosi zsidóság deportálásának közvetlen veszélye Horthy fellépésével elhárult. A kormányzó ekkor szakított az ország szuverenitásának visszaszerzésére irányuló politikai stratégiájával, és a nyár végét követően egyre inkább megerősödött benne az elhatározás, hogy a háborúból Magyarországnak ki kell lépnie. Ennek megvalósítására tett kísérlete 1944. október közepén azonban kudarcot vallott.

A németek foglyaként 1944. október 17-én hagyta el Horthy Miklós az országot. Bajorországban, Weilheim mellett, egy szögesdróttal körülvett, az SS és a Gestapo által őrzött kastélyban tartották hónapokig házi őrizetben. A német helyőrség 1945. április 28-án hagyta el a várost, az amerikai csapatok pedig pár nappal később érkeztek oda. Így Horthy május elején került amerikai fogságba. Május 2-a és december 17-e között amerikai fogolytáborokban élt, változó körülmények között. Eközben többször kihallgatták. Sziklay Andor (A. C. Klay), az amerikai titkosszolgálat magyar származású tagja kapta azt a feladatot, hogy adatokat gyűjtsön annak eldöntéséhez: Horthyt tanúként vagy háborús bűnösként idézzék-e be Nürnbergbe. (Végül csak tanúként idézték be 1948. március 4-én). Maga Sztálin sem tartotta szükségesnek, hogy bíróság elé állítsák, miután nem kívánt belőle mártírt faragni.

Horthy válaszai, amelyeket amerikai kihallgató tiszteknek adott, érdemben nem tértek el a többi kihallgatása során elmondottaktól. Ezek a vallomások ugyanakkor igencsak tanulságosak, mert világosan mutatják: a kormányzó 1944 előtti szerepével nem nézett szembe, nem volt képes önkritikára, nem vállalt felelősséget a döntéseiért, és önfelmentő magyarázatokat adott. Sziklay külön kiemelte, hogy szerinte Horthy nem hazudott, látszott rajta, hogy őszintén beszél.

1949-ben költözött a Horthy család Portugáliába, ahol szerény körülmények között éltek. Élete utolsó éveiben Horthy rendszeresen úszott, idejét családjával töltötte, a társadalmi érintkezésre csak kisebb hangsúlyt helyezett. Érdeklődéssel és reménykedéssel követte az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit, de a szabadságharc leverése után fokozatosan elveszítette életkedvét. 1957. február 9-én hunyt el a portugáliai Estoriban.

 

Horthy_Miklós_újratemetése_-_Kenderes,_1993.09.04_(4)

Horthy Miklós újratemetése – Kenderes, 1993. szeptember 4.

Horthy_sír_Kenderes

Horthy Miklós sírja Kenderesen
Forrás: Királyok, hősök, vezérek (46-50. oldal) Bookazine Kft.,Geopen Könyvkiadó Kft. (2014) ISSN 2064-8952 ISBN 978-963-12-0563-3

 

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s