Churchill harcai

Közzétette:

 

 

50 évvel ezelőtt hunyt el Sir Winston Churchill brit államférfi, Nobel-díjas író és költő.

A második világháború sötét napjaiban Winston Churchill öt évig a győzelem reményét és a szabadság ígéretét képviselte. Áttekintjük, hogy ez a kiváló ember hogyan tett szert arra a tudásra, amelynek birtokában megküzdött ellenségeivel

 

winston-churchill_2_350x

 

Winston Churchill brit miniszterelnök 1940 szeles nyarán a kontinentális Európa távoli partjai felé fordította tekintetét, ahol a náci hadigépezet legyűrte Európa nagy demokráciait, s kijelentette:„Ne tovább!” Ekkorra már Nagy-Britanniát megtépázták, a kontinens meghódított országaiban legyőzött hadseregek vonultak vissza a náci Németország katonái elől. Az, hogy Nagy-Britannia mégis tovább harcolt, nem kis mértékben Churchill vezetői képességeinek volt köszönhető. A Franciaország 1940 júniusi bukása után pánikba esett briteket fel kellett ráznia, és vissza kellett térítenie a harchoz. Churchill tudta, és be is bizonyította, hogy ő a tökéletes ember erre a feladatra.

1940_00_00_winston_churchill_10_downing_st

Churchill a Downing Street 10.-beli dolgozószobájának székében

 

Akik ismerik az egykori miniszterelnök munkásságát, a 20. század egyik meghatározó vezetőjének tartják. Curchill örökségének számbavételekor mégis szinte kizárólag a második világháború alatti teljesítményét szokás kiemelni. Pedig a háború alatt, 1940 és 1945 között minden jelentős döntésének megvoltak az előzményei eseménydús pályáján. Már jóval korábban is mesterien befolyásolta a történelem menetét a brit minisztériumokból, az Alsóház hátsó padsoraiból, a huszártiszti nyeregből és az Admiralitás Első Lordjaként, sőt még az országos sajtó lapjairól is.

Nagy-Britannia második világháborús vezetője 1874-ben született annak a Lord Randolph Churchillnek a fiaként, akit kiemelkedő parlamenti személyiségként tiszteltek: mire Winston Churchill 12 éves lett, addigra apja egyaránt volt India ügyeivel foglalkozó miniszter, pénzügyminiszter és az Alsóház vezetője. Kapcsolatukat a távolságtartás jellemezte, ahogy Winston később felidézte, alig beszélgettek, de sok közös vonásuk volt. Mindketten fantasztikus szónok hírében álltak; ahogy Randolph gyermekkori barátja, Lord Rosebery megjegyezte: „Észjárása, gunyorossága, választékos iróniája és hatékony előadásmódja népszerűvé tette beszédeit.” Apában és fiában közös volt a gyors hangulatváltozás, a szilárd munkaerkölcs és az alkohol iránti vonzalom is. Sir Randolph 1895-ben, 45 éves korában bekövetkezett halála azt a félelmet plántálta az akkor 21 éves fiába, hogy ő maga is fiatalon fog meghalni. Ez is magyarázhatja a Winstonról elterjedt jellemzést: „sietős fiatalember.”

Az első világháború közeledtével az időközben politikussá lett Churchill hangosan kampányolt Home Rule Bill, az írek önrendelkezéséről szóló törvény tervezete mellett, és a mozgósításra készülő protestáns Winston_Churchill_verl_sst_das_Geb_ude_der_Admiralt_t_(1912)félkatonai alakulatokat fenyegetendő, az Admiralitás Első Lordjaként hadihajórajt vezényelt Belfasthoz. Vitathatatlanul ez volt az első jele Churchill legendássá vált rendíthetetlenségének és meg nem alkuvásának – ami hatalmas előnyére válik majd a második világháború alatt. A kormány ír ügyben a tárgyalás mellett döntött, érvénytelenítette Churchill parancsát, s belekezdett abba a párbeszédbe, amely 1914-ben elvezetett Írország felosztásához. Az efféle kompromisszum elátkozott döntésnek számított Churchill szemében, előrevetítve a náci Németországgal való megbékélés makacs bírálatát 1937-ben, az 1926-os általános sztrájkra adott könyörtelen válaszát, vagy a Mahatma Gandhi vezette indiai függetlenségi mozgalom elutasítását. Churchill emlékirataiban kifejtette az álláspontját: „Mindig sürgettem, hogy a háborúkat és egyéb harcokat erővel vívjuk meg az elsöprő győzelemig, és utána nyújtsunk baráti kezet a legyőzöttnek…Úgy gondoltam, le kellett volna győznünk az íreket, s utána önrendelkezési jogot adni nekik, és hogy az általános sztrájk leverése után orvosolnunk kellett volna a bányászok sérelmeit.”

A sandhursti Királyi Katonai Akadémia tiszti felvételije lényegesen kisebb megpróbáltatást jelentett, mint az elitegyetemek felvételije

A Brit Birodalomban kékvérűként felnőtt Winston Churchillt mintha a katonaságra teremtették volna. Szerény tanulmányi eredményeivel ez volt előtte az egyetlen járhatónak tűnő út. A sandhursti Királyi Katonai Akadémia tiszti felvételije lényegesen kisebb megpróbáltatást jelentett, mint az elitegyetemek felvételije.

Churchill in military uniform, 1895Churchill hamarosan a 4. huszárezrednél találta magát fiatal tisztként, s olyan helyeken harcolt a birodalom érdekeinek érvényesítéséért, mint Dél-Afrika, India és Szudán. Családi kapcsolatait felhasználva kor legforróbb konfliktusövezeteiben szerzett magának állomáshelyeket, s ennek révén kiegészítő jövedelemre is szert tett. Közéleti imázsát újságíróként építette – háborús tudósításait több lap közölte. Churchill hadijelentései erősen soviniszták voltak, és világosan árulkodtak akkori nézeteiről, hogy hol van a Brit Birodalom helye a világban, és ő hogyan viszonyul ehhez a birodalomhoz. „Szerencsére azonban még vannak vad és barbár népek. Ott vannak a zuluk, az afgánok és a szudáni dervisek. Némelyikük képes volt, ha megvolt bennük a kellő hajlam, cirkuszt rendezni” – írta egy cikkében. Ezek a torz elképzelések magyarázhatók az ifjú Churchill tudatlanságával, de később, 1937-ben, az amerikai bennszülöttekről és az ausztráliai őslakosokról sem beszél túl szépen: „Nem látom be, hogy rosszat tettek ezeknek a népeknek azzal a ténnyel, hogy egy idegen faj, egy magasabb szintű faj, egy evilágibb bölcs faj – hogy úgy mondjam – érkezett, és elfoglalta a helyüket.”

A Brit Birodalom befolyása és tekintélye csúcsára jutott, miközben Churchill a világot járta. 1900-ban először került be az Alsóházba a lanchashire-i Oldham parlamenti képviselőjeként. Az azt követő évtizedekben a birodalom elérte növekedésének határait, roskadozott önnön súlya alatt, és egy sor olyan kihívást teremtett, amelyek folyamként áramlottak a két világháború háborgó óceánjaiba.

Churchill őszintén hitt a Brit Birodalomban mint civilizáló erőben, amely eljuttatja a krikettet, a tisztességtudást és az angol nyelvet azoknak, akikből hiányzik ez a tudás

Mai szemmel nézve alapvetően fegyveres erővel megszerzett és nagymértékben azzal fenntartott birodalom kitartó védelmezőjeként Churchill gondolkodásának aggasztóan sok közös vonása volt a fasiszta rezsimek elképzeléseivel. A rasszizmust és antiszemitizmust súroló kijelentései önmagukért beszélnek, és – ellentétben a jövendő tengelyhatalmak vezetőivel, akik országaik terjeszkedésében csupán a saját népeik javát szolgáló eszközt látták – Churchill őszintén hitt a Brit Birodalomban, mint civilizáló erőben, amely eljuttatja krikettet, a tisztességtudást és az angol nyelvet azoknak , akikből hiányzik ez a tudás. Az igazi átfedés azonban a kommunizmussal szembeni beteges gyűlölet volt, aminek folytán könnyen lehetett volna belőle akár Hitler lelkes híve is. (Tudjuk, nem így történt: kérlelhetetlen ellensége lett a német diktátornak.) 1929-ben ezt írta Oroszországról: „ Egy mérgezett Oroszország, egy megfertőzött Oroszország, egy pestises Oroszország, olyan fegyveres hordák Oroszországa, amely nemcsak szuronyokkal és ágyúkkal sújt le, hanem … politikai doktrínákkal, amelyek a nemzetek egészségét, sőt még a lelkét is lerombolják”. Churchill 1919-ben, az első világháború katasztrofális emberveszteségéért nem a német birodalmat vagy az Osztrák-Magyar Monarchiát okolta, hanem az orosz bolsevikokat, akik kivezették Oroszországot a háborúból. Ezt mondta erről: „A múlt évben [1918-ban] megölt minden brit és francia katona halálát valójában Lenin és Trockij okozta.”

Churchill 1927-ben még így dicsőítette Mussolinit: „Ha olasz volnék, egész biztosan az elejétől a végéig önnel volnék a leninizmus bestiális étvágya és szenvedélye elleni győzedelmes harcban.” Tiszteletet mutatva Hitler iránt, 1935-ben így tűnődött: „Vajon Hitler lesz-e az az ember, aki egyszer újabb háborút szabadít a világra… vagy úgy vonul-e be a történelembe mint az a férfi, aki helyreállította a nagy német nemzet becsületét és lelki békéjét?”.Bármilyen hasonlóság volt is a brit imperializmus – amely minden hibájával együtt szorosan kötődött a parlamenti demokrácia elveihez – és az olasz, a német, valamint a japán totalitárius rezsimek között, ez az átfedés fokozatosan eltűnt, ahogy a világ a háború felé menetelt. Churchill kommunistaellenes retorikája is enyhült. A buldog nemcsak támadta Neville Chamberlain brit miniszterelnök megbékélését Hitlerrel, de azért is bírálta, mert nem kereste a közeledést Sztálin Szovjetuniójával. Nehéz elképzelni ennél nagyobb politikai fordulatot!

 

churchill4

Az álláspontváltozásnak, amely végül Churchillt Nagy-Britannia legsötétebb órájában a kormányrúdhoz állította, semmi köze nem volt a politikai ideológiához, de sok köze volt a politikai realitáshoz. A kommunizmust ellenségként elkönyvelő Churchill felett diadalmaskodott Churchill, az imperialista. Korábbi félelmét az indiai és írországi kommunista támogatású bajkeveréstől felváltották az olaszok földközi-tengeri előretörésétől, a japánok ázsiai ambícióitól, illetve a németek növekvő tengeri erejétől való félelem. Nagy-Britannia birodalmának fanatikus védelme, amelynek szolgálatába állította életét, kialakította második világháborús stratégiáját. A régi rend tekintélyelvű megtestesítőjéből a szabadság bajnokává vált.

Churchill döntése, hogy a brit seregek elsősorban Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és később Olaszországban harcoljanak más hadszínterek rovására – amivel mind az Egyesült Államokat, mind a Szovjetuniót magára haragította –, mindenekelőtt a Szuezi-csatorna védelmét célozta. A csatorna ugyanis létfontosságú ütőere volt a Brit Birodalomnak, rajta keresztül szállítottak Indiából fontos nyersanyagokat Nagy-Britanniába.

Churchill_V_signChurchill csökönyössége, és az, hogy nem volt hajlandó fenyegetés alatt tárgyalni, segítette a szövetségesek harcát, de mindez semmit sem ért volna hadászati ismeretei, valamint a haditechnikához való újszerű viszonya nélkül. Churchill talán gyenge tanuló volt rövidnadrágos korában, de imádta Alfred Thayer Mahan A tengeri hatalom hatása a történelemre című könyvét. 1898-ban egyszer azt mondta az édesanyjának: „A tenger feletti uralom minden.” A növekvő német tengeri hatalomtól félve belevetette magát a tengeri hadviselés tanulmányozásába. Lenyűgözték őt a gépek és a háború szabályai, legfőképpen pedig a szervezettség, aminek meggyőződéses híve volt. Létrehozott egy új háborús tengerészeti törzset, hogy elősegítse a a stratégia összehangolását a hadügyminisztériummal. Tette mindezt a flotta magas rangú főnökeinek rémületére, akik nagyra tartották függetlenségüket. Hivatalban töltött első évének végére a négy főnökből hármat rugalmasabbra cserélt. Churchill vezetése idején megalkották a világ legnagyobb csatahajóit, elkezdték kutatni a tengeralattjárókban rejlő lehetőségeket, és a flottát szén üzemanyagról átállították olajfűtésűre, ami növelte a hajók sebességét, és csökkentette a kibocsátott füst mennyiségét. Ez azért volt fontos, mert a nagy füst gyakran elárulta a hajók helyzetét.

Churchillt azonban leginkább a légierőben rejlő lehetőségek ragadták meg. 1933-ban így figyelmeztette a parlamentet: „Ha a mai világban nincs megfelelő légierőnk, akkor veszélyeztetjük nemzetünk szabadságát és függetlenségét.” Nem meglepő ezek után, hogy Churchill tehetséges vezetője lett Nagy-Britannia légierőjének. Az új technikai eszközök és eljárások iránt egész életében mutatott tudásszomja vezetett el a háborús idők olyan fontos és később ünnepelt ügyeinek támogatásához, mint a Bletchley Park-i rejtjelfejtő egység, vagy a kommandós hadviselés.

Merész – gyakran irreális – stratégiája mindkét világháborúban rendszeresen az őrületbe kergette a parancsnokait

A tengerészeti vezérkari főnökök trónfosztása, és az elképzelés, hogy a tengerészet legyen része egy központosított döntéshozatali folyamatnak, konkrét előzménye volt a második világháború alatti háborús kabinetje szervezeti felépítésének. E kabinetben egyaránt kezében volt a miniszterelnöki és a védelmi miniszteri pozíció. Mindezek mellett személyes kapcsolatot tartott fenn többek között a hadszíntéri parancsnokokkal. Merész – és gyakran irreális – stratégiája mindkét világháborúban rendszeresen az őrületbe kergette a parancsnokait.

Osmond de Beauvoir Brock flottaadmirális, utóbb a tengerészeti felderítés és a haditengerészeti erőforrások mobilizálásának helyettes igazgatója, súlyos megjegyzést tett rá 1911-ben, amikor Churchillt kinevezték az Admiralitás Első Lordjának: „Hogy tervei elég alaposak-e, arról nem szeretnék beszélni, de azt tudom, hogy azok, amelyek elénk kerülnek, a kapkodás és a meggondolatlanság jegyeit viselik magukon. ” Talán hajdani huszártiszti beosztásának hatására Churchill előnyben részesítette a merész, a lapok címoldalára esélyes katonai akciókat, amelyek megfordítják egy csata kimenetelét.

Általános felfogás szerint Churchill a megfelelő ember volt a megfelelő időben Nagy-Britannia vezetésére. Rettenthetetlen jelleme, hajlandósága a hatalom keménykezű gyakorlására, cinikus pragmatizmusa, héja-hozzáállása a külpolitikához, és mindent meghatározó hite a Brit Birodalom elsőbbségében feltétlenül kellett a sikerhez. Azt pedig nehéz elképzelni, hogy ugyanabban az időben, mindezen tulajdonságok együttesével rajta kívül más is rendelkezett volna.

winstchurch_inmemoriam_450x

 

Neveltetés

Hogyan alakították Churchill korai évei későbbi pályafutását

Marlborough első hercegéig, az 1701-14 közötti spanyol örökösödési háború parancsnokáig vezet vissza a családi vérvonal. (Ebben a háborúban szerezte meg Nagy-Britannia Gibraltárt Spanyolországtól, Új-Funlandot és Kanada nagy területeit Franciaországtól.) Winston nagyapja és apja árnyékában nőtt fel, mindketten hivatásos politikusok voltak Benjamin Disraeli , illetve Lord Robert Cecil kormányában. A modern Brit Konzervatív Párt megalakítójaként becsült Disraeli a pártját elválaszthatatlanná tette a Brit Birodalom dicsőségétől. Disraeli megszerezte a birodalomnak a Szuezi-csatornát, s háborúkat kezdett Dél-Afrikában, illetve Afganisztánban a lázongó lakosság lecsendesítésére. Ezt a küldetést folytatta Cecil, aki az első búr háború idején volt miniszterelnök.

Az ifjú Winston kapcsolata apjával távolságtartó volt, nevelése főleg egy nevelőnőre hárult. Ez nem volt ritkaság a kékvérű családokban: a Marlborough-k Blenheim-palotájában, vagy a héthektáros méltóságteljes otthonban, Oxfordshire-ben. Néhány nehéz, és egyáltalán nem Winston alkatához illő iskola után, 13 éves korában Harrow-ba küldték, ahol megtalálta igazi hivatását a latin biflázása helyett: a Harrow-i Önkéntes Lövészalakulathoz került.

Más diákok úgy emlékeztek a harrowi lövészekre, mint egy nem különösebben népszerű alakulatra, legalábbis a 19. század végéig ez volt az általános vélemény. Az, hogy odaérkezése után Churchill heteken belül csatlakozott hozzájuk, Winston katonai dolgok iránti lelkesedését jelzi. Igazság szerint a tanulással kapcsolatos nehézségei ellenére a harrow-i lövészek mintha felébresztették volna benne a tudásvágyat. Churchill 1889-ben ezt írta apjának: „Vettem egy könyvet a kiképzésről, mert a következő félévben káplári vizsgát szándékozom tenni.” Az ő társadalmi osztályának fenntartott hagyományos karrierek – jog, közszolgálat és persze a politika – egyetemi végzettséget feltételeztek. Aminek az elérése távol állt Churchilltől. A sandhursti katonai akadémia viszont felvette tanulói közé, és ezzel lehetővé tette, hogy a Marlborough őrgrófok legősibb parancsát – a birodalom védelmét – teljesítse.

A katonai iskolából hazatérve az ifjú Winstont nagy öröm érte: az apjával való ritka találkozások egyike során Lord Randolph alaposan megszemlélte fia óriási ólomkatona-gyűjteményét. „Húsz percet töltött a szemlével, kíváncsi szemmel és megnyerő mosollyal – idézte fel később Winston az önéletrajzában. – Végül megkérdezte tőlem, szeretnék-e a hadsereghez menni. Arra gondoltam, remek lenne egy sereget irányítani, ezért azonnal azt feleltem: igen.” Apám a szavamon fogott…

Churchill emlékiratai és Magyarország

Churchill 1953-ban fejezte be terjedelmes, angolul hat kötetben kiadott emlékiratait, s még abban az évben – rossz nyelvek szerint azért, mert csak nála gyengébb jelöltek akadtak – megkapta az irodalmi Nobel-díjat. A terjedelmes emlékiratokból válogatva készült el az a kétkötetes magyar nyelvű kiadás, amelyet A második világháború címen jelentetett meg az Európa Könyvkiadó. Ebben szerepelnek Magyarországot érintő megállapítások is, ezekből következik az alábbiakban egy kis válogatás.

München

A magyarok is éberen figyelték a müncheni tárgyalásokat. Horthy 1938 augusztusában Németországban járt, de Hitler igen tartózkodóan fogadta. Augusztus 23-án délután hosszas beszélgetést folytatott ugyan Magyarország kormányzójával, de nem árulta el, mikor akarja megtámadni Csehszlovákiát. Ő maga sem tudja még, mondta. De aki részt akar venni a lakomán, vegye ki a főzésből is a részét. Csakhogy nem árulták el, mikor lesz a lakoma. Utólag azért csak előálltak a magyarok a követeléseikkel. ”

Jugoszlávia

1940 augusztusában Németország és Olaszország Bécsben Magyarországnak ítélte Erdélyt. Jugoszlávia körül szorult a hurok. 1940. novemberben Cincar-Marković titokban Berchtesgadenbe utazott. Sikerült anélkül visszatérnie erről az első útról, hogy hivatalosan is a tengelyhatalmak mellett kötelezte volna el hazáját, december 12-én azonban barátsági szerződést kötött a tengely kisebb partnerével, Magyarországgal.”[…] „Magyarország a müncheni napok óta azon igyekezett, hogy a német diplomáciai győzelmeket kihasználva, Csehszlovákia rovására kiterjessze 1920 utáni határait, és egyúttal ne adja fel semlegességét a nemzetközi politikában. A magyar diplomácia megpróbálta kerülni az olyan kötelezettségvállalást, amelynek révén az országa a tengelyhatalmak háborús szövetségesévé vált volna. Magyarország Bécsben csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez, de akárcsak Románia, nem kötelezte el magát határozottan. Sem Hitler, sem Mussolini nem akart viszályt a balkáni országok között. Abban reménykedtek, hogy egyszerre sikerül valamennyit ellenőrzésük alá vonni. Ezért fogadtatták el Magyarországgal és Romániával az Erdélyre vonatkozó megállapodást. Mussolini Hitler rosszallása ellenére megtámadta Görögországot, és ezzel felidézte a brit beavatkozás veszélyét Dél-Kelet-Európában. Ezért a németek megpróbálták rávenni Jugoszláviát, hogy Magyarország és Románia példáját követve csatlakozzék a tengelyhatalmak tömbjéhez. Amikor a jugoszláv minisztereket e célból Bécsbe rendelték, úgy látszott, minden rendben lesz. A március 27-i belgrádi drámai események azonban meghiúsították azt a reményt, hogy a balkáni államok egységes tömbben csatlakoznak a tengelyhatalmakhoz.

Magyarországot közvetlenül érintették az események. Nyilvánvaló volt ugyan, hogy az akadékoskodó jugoszlávok ellen indított támadás kiindulópontja Románia lesz, de minden összeköttetési vonal Magyarországon át vezetett. A belgrádi események után a német kormánynak szinte első dolga volt, hogy repülőre ültesse a berlini magyar nagykövetet, és az alábbi sürgős üzenetet juttassa el Horthy kormányzónak:

„Jugoszláviát meg fogjuk semmisíteni, mert nyilvánosan megtagadta, hogy egyetértésre jusson a tengelyhatalmakkal. A német fegyveres erők legnagyobb részének Magyarországon kell átvonulnia. De a fő támadás kiindulópontja nem a magyar frontszakasz lesz. Itt a magyar hadseregnek kell közbelépnie, és együttműködésének fejében Magyarország visszafoglalhatja mindazokat a korábbi területeit, amelyekről annak idején Jugoszlávia javára le kellett mondania. Az ügy sürgős. Azonnali beleegyező választ kérünk.”

A magyar kormány 1940. decemberében kötött barátsági szerződést Jugoszláviával. De ha nyíltan szembeszáll a német követelésekkel, csakis azt éri el, hogy a németek a küszöbönálló hadműveletek során megszállják Magyarországot. Azonkívül nagy kísértés volt, hogy visszafoglalhatja a határaitól délre fekvő területeket, amelyektől a trianoni békeszerződés fosztotta meg Jugoszlávia javára. Teleki gróf, a magyar miniszterelnök következetesen azon fáradozott, hogy országa bizonyos mértékben megtarthassa cselekvési szabadságát. Korántsem volt meggyőződve arról, hogy Németország megnyeri a háborút. A háromhatalmi egyezmény aláírása idején nemigen bízott benne, hogy a kisebbik tengelyhatalom, Olaszország független partnernek tekinthető. Hitler ultimátuma azt követelte meg tőle, hogy megszegje a Jugoszláviával kötött megállapodást. Csakhogy a kezdeményezést kivette a kezéből a magyar vezérkar, melynek főnöke a német származású Werth tábornok a magyar kormány háta mögött közvetlenül a német főparancsnoksággal egyeztette a teendőket. Így határozták meg a csapatmozdulatok részleteit.

Teleki habozás nélkül hazaárulásnak minősítette Werth eljárását. 1941. április 2-án a londoni magyar követ Telekiarról értesítette, hogy a brit külügyminisztérium hivatalosan közölte vele: ha Magyarország részt vesz a Jugoszlávia elleni német fellépésben, Nagy-Britannia hadüzenetével kell számolnia. Így Magyarország az előtt a választás előtt állt, hogy vagy hiábavaló ellenállásra szánja el magát az átvonuló német csapatokkal szemben, vagy nyíltan szembekerül a szövetségesekkel, és elárulja Jugoszláviát. Ebben a kegyetlen helyzetben Teleki gróf egyetlen megoldást látott rá, hogy becsületét megmentse. Röviddel este kilenc után elment a külügyminisztériumból, és visszavonult Sándor-palotabeli lakosztályába. Ott valaki felhívta telefonon. Úgy hírlik, az üzenet azt tudatta, hogy a német csapatok már átlépték a magyar határt. Nem sokkal ezután Teleki gróf főbe lőtte magát. Öngyilkosságával az volt a célja, hogy magát és népét felmentse a Jugoszlávia elleni német támadásért viselt felelősség alól. Áldozata tisztára mosta nevét a történelem előtt. De a német seregeket nem tudta megállítani, és a történtek következményeit sem volt képes elhárítani.”

Teherán

Poroszországnak nagy önálló történelmi hagyományai vannak. Úgy gondoltam, szigorú, de tisztességes békét köthetnénk vele, s egyben modern formában lényegében feléleszthetnénk az egykori osztrák-magyar birodalmat, amelyről Bismarck állítólag azt mondotta, hogy ha nem létezne, fel kellene találni.”

 

Yalta_summit_1945_with_Churchill,_Roosevelt,_Stalin

A szövetségesek a jaltai konferencián Winston Churchill, Franklin D. Roosevelt és Joszif Visszarionovics Sztálin. Sir Andrew Cunningham, a Brit Flotta admirálisa és Charles Portal, a RAF marsallja Churchill mögött áll, William D. Leahy, a US Navy admirálisa pedig Roosevelt mögött áll

 

Forrás: Királyok, hősök, vezérek (112-119. oldal) Bookazine Kft.,Geopen Könyvkiadó Kft. (2014) ISSN 2064-8952 ISBN 978-963-12-0563-3

 

3 comments

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s