Aba-Novák Vilmos emlékére

Közzétette:

 

 

73 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Aba-Novák Vilmos magyar festőművész, grafikus.

 

Aba-Novák Vilmos (1912-ig Novák Vilmos) (Budapest, 1894. március 15. – Budapest, 1941. szeptember 29.) magyar festő, grafikus, a modern magyar festészet egyik legeredetibb és legvitatottabb tehetsége.

A pályaválasztás körvonalai

 

Aba-Novákot hétesztendős korától – amikorra a személyiség alapkőletétele meg szokott történni – egyetlen céltudatos gondolat foglalkoztatta szenvedélyesen: festő lesz! Tervét egyelőre semmi sem keresztezte.

Születésének helye Budapest, ideje:1894. március idusa. Apja, Novák Gyula balassagyarmati születésű, Novák Mátyás és Hoffmann Júlia fia. Anyja, Waginger Róza, bécsi születésű, Waginger Mihály és Ritter Róza leánya. Apja foglalkozása: vasúti mérnök. E szülők házasságából három gyermek született: Gyula, Vilmos, Mária. Vilmos születése idején a budai Pálya utca 4. számú, régi, egyemeletes, úgynevezett Zettl-féle házban laktak. Két szobában, egyébként pedig a főiskolai végzettségű mérnök-tisztviselő meglehetősen szerény anyagi helyzetében. Novák Gyula a feleségét bécsi tanulmányai idején ismerte meg, annak apja is mérnök volt, apai nagyapja pék; anyai nagyapja pedig – Aba-Novák dédapja – Ritter Eduárd – népélet-, és történeti képfestő, aki az osztrák zsánerfestészetben meghitt hangú elbeszélőkedve révén kapott szerepet. Leányáról festett kis arcképe, amely ma is a Budára származott család birtokában van, jó karakterérzékre vall, és annyiban tér el az általánosabb bécsi korízléstől, hogy nem édeskés. Ugyanezen Ritter Eduárdnak másik ágon született dédunokája, Zawischa Vilmos, ma is élő osztrák festő. De e család leszármazottaiban a legkülönbözőbb múzsák incselkedtek: Waginger Helén – Aba-Novák nagynénje – otthon festett, filmszüzséket írt, muzsikált, majd férjhez menvén, Kerékjártó Gyula hegedűművésznek adott életet. Művészünk édesanyja a család emlékezése szerint bohém kedélyű, szórakoztató, de főleg erős egyéniség volt. aki matriarchátusi légkört teremtett családjában. Férje – Aba-Novák édesapja – melegszívű, bölcs ember volt. Tűnődő, kimért léptekkel járt délelőttönként a Délivasút irdatlan irodaházába, szívesen, mert szerette pályáját, és izgatta a balatoni vasútvonal építése, amelyben része volt; délutánonként viszont a krisztinavárosi kaszinóban szeretett kártyázgatni, estéig, amikor hazatért. A bécsi mama megtanult magyarul, s ha indulati-érzelmi életét német szavakban fogalmazta is meg, gyermekeitől magyar válaszokat kapott. A nyaralások irányítását sokáig ő tartotta kézben, Tirol felé, mígnem felcseperedő gyermekei közül legelőször Vilmos határozottan állást foglalt a magyar táj mellett.

Mindkét szülő hegyes vidékről származván, érthető is, hogy fővárosunkból Budát választotta lakóhelyéül, itt tudott gyökeret ereszteni. Maga Aba-Novák élete során hét budai lakásban lakott, s csupán egyszer, kényszerből másfél hónapig a pesti Kálmán utcában, albérletben. Budai lányt vett feleségül, ; gyermekkorának emlékei is Budához fűzik, éspedig a Tabán-krisztinavárosi részhez. Mindezek alapján „budai ember” volt, amely ténynek a topográfiainál több jelentőséget tulajdonítunk és festészetére nézve annyira sajátosnak, hogy indokoltnak érezzük, egy nem használt fogalomra, a „budai művész”-re utalni s majd emlékeztetni Aba-Novákkal kapcsolatban.

A ház, amelyben született, ódon és szigetszerű, kétfelől utca övezi, ma úgy hat, mint egy darab vidék a városban. Fala kívülről szürke, hűvös, de belül az udvar fala sárga, a nap körülvándorol rajta, s a zsámolyon üldögélő öreg nénék arcukkal kísérik a melegét, mint a napraforgók. A porolón színes pokrócok, az egyetlen gesztenyefa meg néhány, a kemény talajban is szívósan megélő virágcsomó: mintha falura emlékeztetnének. Kopott macskák falhoz dörgölőzve lopakodnak ajtótól ajtóig, sunyin lustaságot tettetve. Az emeleti nyitott folyosó igen keskeny, a lakások ajtaja sűrűn sorakozik. Onnan letekintve a gyerekszemnek tekintélyes távlat nyílott a sajátosan mértani szögellésű udvarra. Pincelejárat tátott szája hűvöset lehel, mintha vár mélyébe vezetne. A háztól nem messze keresztbe fut a vasúti pályatest, veszteglő meg tolató tehervonatokkal, ütközőcsörrenés, keréknyikorgás meg gőzsistergés zörejével. De közelről titokzatos fekete szörny a mozdony, robajára az apró szív hevesebben kalapál, kíméletlen csörtetésétől, óriássá tornyosuló alakjától megszédül a gyermek. A vonat mindig zihálva érkezik, s amíg átiramlik, megbolygatja Buda békés, zöld világát, a Mészáros utcát, az Avar utcát, a régi Német-völgyi temetőt, megsuhintja füstjével a lankákat, megdermeszti a tyúkok csipegetését egy pillanatra. Ha elment, beáll a csend, és a pékségből meleg kenyér illata érkezik, maga felé csalogatja a kóborló kedvű gyerekeket, de útközben megállítja őket a dombocska tetejéről, az egyetlen papír-és dohányárudából kiszűrődő radírszag és az üveggolyó hívó csillogása. A Nap-hegy felől a Mészáros utcára bozótos ösvények futnak le, ki tudná, miféle odvakba, barlangokba torkollanak, s ezért furcsa borzongással töltik be a képzeletet. Ez a színtere a négyesztendős koráig Novák Vilmos napjainak. Ezután a Krisztinába költöznek, a Pauler utca 15-be, majd a Vár oldalába, a Lógodi utca 61-be. Hatéves korától innen szaladt át édesapjához a déli vasúti épületbe, s izgatott, sürgető gyerekhangon kért aprópénzt vízfestékre, s rohant a Krisztina téri piac felé, ahol, ha nem kapott fillérkét, eladogatta az otthoni lyukas lábost, dugókat, csorba kést, hogy rajzeszközt vehessen.

Első „művei”, amelyek fennmaradtak, kilencéves korából származnak, s első vidéki útjának emlékét őrzik. Az egyik – akvarellel színezett rajz – vasúti bakterházat ábrázol, pályaőr alakjával.  A kis ház ablakából fejek bámészkodnak ki függöny rejtekéből; megláncolt kutya őrködik. Az előtérben keresztbe fut a pályatest, rézsútos talpfákkal, ezek hátravezetik a szemet a tágabb világba, honnan tehén leselkedik a házfal mögé bújva. A vasutas a nappali és és éji őrködés együttes jeléül baljában jelzőtáblát, jobbjában lámpást tart. Akit valaha szíven ütött a bakterházak számkivetettsége, aki futó vonatról elleste az onnan merengő gyermekszemeket, teljes odafordulásukat a világot jelentő vonat felé, aki meg tudta szánni a társtalan vasút melletti fákat, amint erőlködve nyújtják kevés zöldjükkel a kert látszatát – azt szempillantás alatt meghódítja a gyermekfestő első életképének tűnődő, naiv hangulata.

A második kép ugyanekkor – 1903-ban – készült, Pusztai tanya a címe, a mezei élet leltárát adja felülnézetből. Megrakott szénásszekér tetején apró emberke ostorral, háttérben lombos fa legelésző szamárral, lóval, a bakterháznál üldögélő pásztorgyerekkel. Gémeskút, krumpliverem, kazal, erre héja ereszkedik, egy asszony baljával gereblyéz, jobbjával vasvillát tart a hátán. A Nap és a Hold egymás mellett sugárzanak, a virrasztás élménye átnyúlik a nappal látványába, mint az előző képen. Ez a kettős egység később Aba-Novák művészetének sajátos jegyeként jelentkezik: a fény és árnyék, a fekete és fehér viszonya mindvégig és egyre behatóbb értelemben foglalkoztatja őt. „A nap és éj, sötét-világos állandóan ható tényezők, ősi beidegzettségek, nálam elsőrendű tényezők vizuális értelemben” – írja önmagáról harminc esztendővel ezen első zsengék után, melyekből korán kitűnik vizuális képzeletének a kedélyvilágával való szoros egybefonódása. Elbeszélő hajlama már itt is a látvány részleteit epizódokká kerekíti, mint majdan népéletképein. Ekkorra már tudatosan állítja művészete és tanítási elvei szolgálatába vizuális hajlamát, s vallja: „Ahogyan az élet a legteljesebb végletek között játszódik le, úgy a vásznon is ennek megfelelően a legnagyobb kontrasztokat kell rögzíteni ahhoz, hogy az élet gazdagságát kellőképpen ki tudjuk fejezni.”

Az élet e végleteit témáiban is kifejti majd. A fenti képecskéket valamiképp máris „műnek” szánhatta a kilencéves piktorjelölt, azokat szignóval látta el, s címüket a kép alján lévő felirati tekercsekre festette. E tekercsek majd freskóinak kompozíciós és tartalomkiegészítő elemeként jelentkeznek.

A felemelő nyári gyermekkori álmokat keresztül-kasul átszőtték a Krisztina téri elemiben, az Attila utcai gimnáziumban, majd a Toldy reálban végzett tanulóesztendők. A vándornyarak azonban elvitték a kisdiákot több ízben Tirolba, 1909-ben Kufsteinbe, a Kaisergebirdébe és Ipolytarnócra apai nagyanyjához, majd 1910-ben Németországba, 1912-ben pedig gyalogtúrára a Dolomitokba. Sok kis tájképén sikerül már ekkor valamivel megragadnia a vidék jellegzetességét, megörökíti a népviseleteket is, s a tiroli házakon szemmel láthatóan kedve telik a festett faszobrocskákban.

Tizennyolc esztendős koráig is mint jövőjének egyetlen értelmét tartja szem előtt a festést, ám a diákpadból kiszabadulva ezt a céltudatosságát már erős öntudat is kezdi fűteni, amiről a – sajna csak töredékeiben fennmaradt – visszaemlékezései adnak eleven fogalmat.

Forrás: B. Supka Magdolna – Aba-Novák Vilmos (14-16. oldal)Corvina Kiadó, 1971 Második kiadás

Kapcsolódó tartalom: Az Aba-Nováki piktúra magánossága

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s