Székely életek – Gábor Áron

 

 

Sokan voltak azok a székelyek, akik vérrel vagy tollal beírták nevüket működésükkel az emberek emlékezetébe. Nehéz kiválogatni, hogy kik is azok, akik leginkább említésre méltó szerepet töltöttek be. A következőkben bemutatandók közé azokat a már nem élő székelyeket válogattuk ki, akik nemcsak kiemelkedők voltak, hanem kezdeményező vagy magas szintű munkálkodásukkal igen értékeseknek látszanak. Éppúgy, mint ahogy a helytörténeti, köztörténeti adatok sem merítik ki a megismerhető anyag teljességét, az életrajzi adat is csak szemelvényes. Több vastag kötet sorozatára volna szükség ahhoz, hogy minden ide vonatkozó ismeret leglényegesebb része bemutatható legyen.

Gábor Áron

Gábor Áron, Pollák Zsigmond metszete, 1881_300xGábor Áron 1814. november 27-én született Berecken. A család határőr gyalogrendű volt. Áron nagyapja, József, a falusias jellegű Bereck városkában városi tanácsos (szenátor) volt. Őt követte a tisztségben fia, István, aki a város főjegyzője is lett. 1843-ban visszavonult, utóda fia, Imre, az addigi aljegyző, Gábor Áron egyik öccse lett; 1848 után polgármesterré, 1864-ben országgyűlési követté választották. Áron második öccse Dénes, két húga Julianna és Anna.
A 18. században Háromszéken alig volt írástudatlan ember. 1823-ban katonai iskola is kezdett működni. Kézdivásárhelyt. Az alsóbb osztályokat Gábor Áron valószínűleg Berecken végezte. 1828-ban a ferencesek csíksomlyai középiskolája második osztályába vették fel (az első osztályt a Kézdivásárhely melletti kantai ferences rendi iskolában járhatta). Somlyón igen jó tanuló volt, de 1831-ben kimaradt az iskolából, feltehetőleg azért, mert a határőrség nem engedte továbbtanulni és szolgálatba kellett állnia. Egyébként is igyekeztek a határőrségbe sorozott  székelyeket távol tartani a felsőbb tanintézményektől. Havonta négy napon át tartottak egyéni kiképzést a gyalogosoknak, ősszel meg egyhetes hadgyakorlat volt. Ez így ment négy esztendeig, de közben már a határt is őrizni kellett és közmunkára (építésre, útcsinálásra, fahordásra) is kötelezték őket. (A határőri kötelezettség csak 1848. augusztus 3-án szűnt meg.) A behívottak kb. egy százaléka négy heti tüzérségi gyakorlatra vonult be. Gyulafehérvárott oktatták őket a lövegek kezelésére. Gábor Áron ezen kívül még Pestre, a császári és királyi tüzérezredhez és Bécsbe is elment tanulni; műszaki előadásokat látogatott, német tüzérségi szakkönyveket szerzett. Ez utóbbiak akkor vesztek el, amikor 1849. június 25-én Hasford cári altábornagy bevonult Kézdivásárhelyre és feldúlatta a műhelyeket, köztük az ágyúöntödét is. Erről Gábor Áron még értesült és a legjobban könyvei elvesztését fájlalta.
Bécsben a Bombardier Corps-hoz jelentkezett, de nem vették fel. Előzőleg a 2. székely határőr gyalogezredben szolgált1839-ig. 1842-ben alpattantyús, majd káplár lett. 1843-1845 között öccse helyett ment ismét katonának, tüzérként.
Gábor Áron összesen mintegy 15 évig katonáskodott, ám tanult mestersége az asztalosság volt. Ránk maradt számlák bizonysága szerint 1837 körül koporsót, fakeresztet, 39-ben íróasztalt, szekrényt, istállót, 1845-ben festett tékát, szárazmalmot készített megrendelésre. Saját háza nem volt; Imre öccsénél lakott, aki a másik testvérrel, Dénessel a gazdaságot vezette.
Gábor Áron ezermester volt. Mindenfélével megpróbálkozott. 1845-ben egy vasabroncsokkal összetartott faágyút készített, de volt egy kis rézmozsara is, amellyel a lövést gyakorolta. Készített egy másfél lábnyi rézágyút is; ezzel egyházi ünnepségeken, lakodalmak alkalmából adtak le díszlövéseket. Csinált olyan aratógépet, amely tizenkét ember munkáját tudta elvégezni. Környezete különcnek tartotta, nem értette meg, nem kapott elismerést.
A Magyarhermány melletti Bodvaj bányatelepen levő vaskohóban, Kiss János sepsiszentgyörgyi harangöntővel együtt öntötte első Gábor_Áron_rézágyúja._450xágyúját. Kiss János műhelyében mindaddig folyt ágyúöntés, míg működését át nem tette Kézdivásárhelyre.
1848. november 12-én Berde Mózsa, Háromszék kormánybiztosa, Sepsiszentgyörgyre hívott össze gyűlést. A gyűlés nyomasztó hangulatban kezdődött. Nagy Ferenc gidófalvi református pap próbálta lelkesíteni a jelenlevőket, de Berde azon a véleményen volt, hogy nem elég a lelkesedés, ha nincs ágyújuk, amivel harcoljanak. Ekkor a hátsó sorok egyikéből Gábor Áron jelentkezett mondván, hogy ő majd önt ágyút. A gyűlés erre úgy határozott, hogy időnyerés céljából megalkusznak Puchnerrel, de eközben fegyverkezni fognak. Berde fel is kereste Gábor Áront szálláshelyén és részletesen megbeszélte vele az ágyúöntés lehetőségét.A magyarhermányi vasgyárban folyna a munka, amelyre Berde fedezetet is ad. Az ágyút Sepsiszentgyörgyön kell majd bemutatni. 11 nap múltán Gábor Áron meg is jelent, öt ágyút hozott magával. Éppen ekkor érkezett meg Puchner válasza, amely egyáltalán nem alkudozó, hanem fenyegető hangú volt. November 28-án ismét gyűléseztek Sepsiszentgyörgyön és megvitatták az ellenállás lehetőségét. Dobay Károly ezredes megpróbált mérsékletre inteni, de a többség, amely már tudott Gábor Áron ágyúiról, nem hajlott erre. Gábor Áron ekkor így szólt: “Van ágyú, van puskapor, még csak egy koppintás hiányzik az ágyú mozdonyán”. (A mozdony lőszert vitt a löveghez; rajta ülhettek a tüzérek és rúdjához fogták be az ágyút vontató lovakat.) A gyűlés erre az ellenállás mellett döntött.
Másnap volt a hídvégi csata, ahol az ágyúk segítségével visszaverték a császáriak támadását. Gábor Áron lovon vonult fel. Ő maga töltött, irányzott. Heydte kapitány dragonyosait, akik Földvár felől támadtak, szuronyrohammal verték szét. Ennek eredményeként jött létre a császáriakkal 1949-ben az a megegyezés, hogy sem ők, sem más idegen nem nyomul be Háromszékbe, s ott a fegyvereket is megtarthatják.
Nemcsak Magyarhermányban készítettek ágyúkat, hanem Szentkeresztbányán, Kézdivásárhelyt is, ahol Thúróczi Mózes rézöntő műhelyében dolgoztak, Gábor Áron útmutatásai szerint. Maga Gábor Áron is dolgozott a műhelyekben. 1849-ben felkereste Debrecenben Kossuth Lajost, aki tüzér hadnaggyá nevezte ki, később Bem tábornok őrnaggyá léptette elő.
Gábor Áron így írt Thúróczi Mózesnek: “Kossuth kormányzó úrnál és a hadügyminisztériumnál kieszközöltem, hogy a kézdivásárhelyi ágyúöntő, lőpor, salétrom és gyutacsgyára kiéppítetnek, egész tökéletességre vitethetnek és mint országos gyár mai naptól a hadügyminisztérium igazgatása alá kerülve, ennek fejében 60000, olvassa, hatvanezer pengő forintot nyertem, amiből most magammal viszek 10000-et pengőben; sőt viszem azt is, a Székelyföldön levő gyárakban még oly nagyhírű röppentyű gyárt is legnagyobb mértékben megkezdhessem.
Gábor Áront a Székelyföldi Tüzérség igazgatójává nevezték ki. Puskaport Szacsvay János esztelneki birtokos készített, mint vadászember, értett hozzá. Torjáról salétrom, Kovásznáról kén érkezett. Jancsó Miklós gyutacsot készített. 125 ágyú készült Háromszéken, 93 Marosszéken, 14 Udvarhelyszéken, 25 Aranyosszéken. Thúróczi Mózes műhelyében 90 ágyút öntöttek. Még a gyermekek is beálltak golyót önteni.
Amikor Lüders tábornok orosz serege Erdélybe nyomulva megkezdte a támadást, a székelyek visszavonultak Csík felé. Erre Hasdorf cári katonasága 1849. június 25-én megszállta Kézdivásárhelyt, szétrombolta a hadiszergyárakat és június 30-án bevonult Brassóba. Július 1-én a közben visszatérő székelyek elérték Kököst. Megtudván, hogy az oroszok megfordultak, visszavonultak Uzon felé, hogy hadrendbe álljanak. A középhadat Gaál Sándor vezette, a tüzérséget Gábor Áron. A csata június 2-án kezdődött, Gábor Áron lovon járta be az ütegeket. Meglátta, hogy az egyik székely tüzér túl magasra céloz és így az ellenség mögé csapódik a lövedék. Gábor Áron ekkor odalovagolt és rákiáltott: “Lentebb igazítsd azt az ágyút.” Ekkor találta el egy hatfontos ágyúgolyó. Bal karja összeroncsolódott és bal oldala úgy kiszakadt, hogy látszott a szíve. Holtan esett le a lóról. A székelyek között hamar elterjedt halálának a híre és oly mértékben feldühítette őket, hogy az Olton túlra verték vissza az oroszokat.
Gábor Áront 1849. július 3-án temették el a Sepsiszentgyörgytől keletre levő Eresztevényben. A tüzérség fekete posztóval borított dobok topa dübörgése mellett vonult fel. Amikor a pap a sírnál búcsúztatta, arra vetődött egy csapat és észrevette a katonák tömegét. Két ágyúval elkezdték lőni a sír körül állókat. Bár Gaál Sándor nyugalomra intette a tömeget, Semsey százados hamar felállíttatta az oroszok irányába az ágyúkat és tüzet vezényelt… A temetési szertartás ágyúdörgés közben folyt tovább; mire véget ért, a támadó orosz csapat megfutamodott.
Gábor Áronról nem maradt ránk arckép. Halála után készítettek róla képet ismerősei leírása és testvére külsejének figyelembevétele alapján. Gyárfás Jenő sepsiszentgyörgyi születésű festő (1857-1925) , aki a “Tetemrehívás” című, nagydíjas képet alkotta, festette meg Gábor Áron halálát. A képet a Székely Nemzeti Múzeum őrzi.

Szobra Kézdivásárhelyen, Oláh Sándor alkotása (1942) Szobra szülőfalujában, Vargha Mihály alkotása (1992) Büsztje Miskolcon, a Gábor Áron Szakközépiskola udvarán, Dabóczi Mihály alkotása (1956)

Illusztráció:Gábor Áron, Pollák Zsigmond metszete, 1881, A Gábor Áron műhelyében készült ágyúk egyetlen fennmaradt példányáról készült replika a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban[, Szobra Kézdivásárhelyen, Oláh Sándor alkotása (1942), Szobra szülőfalujában, Vargha Mihály alkotása (1992), Büsztje Miskolcon, a Gábor Áron Szakközépiskola udvarán, Dabóczi Mihály alkotása (1956)

Szerző: Balás Gábor – A Székelyek nyomában (315-319. oldal) Panoráma, 1984 ISBN 963 243 253 3 ISSN 0133-7327

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s