Az ókori görög mondák és mítoszok

Közzétette:

 

 

Odysseus_and_Calypso

Az ókori görög mondák és mítoszok, a hellén történelem kezdeteihez visznek el bennünket, azokhoz az évszázadokhoz, amelyek a modern történettudomány számára még most is nagyrészt  az ismeretlenség  ködébe vesznek. A Krisztus előtti V. évezredben a Hellászt még különböző perhellén (görögök előtti) népek lakták, és a térség kulturális, civilizációs központja a nagy déli szigetre Krétára tevődött. Mínosz király ekkor építette fel a knósszoszi palotát és a sziget a Mediterránum jelentős kereskedelmi csomópontja volt. A híres krétai kultúra Krisztus előtt 1600 és 1400 közt virágkorát élte. Néhány évszázaddal később, Krisztus előtt 2000 körül megkezdődött a görög törzsek Hellaszba vándorlása, megjelentek az északi régiókban az aiolok, a középső területeken (pl.: Athén vidékén) a iónok, a délen területeken – elsősorban a Peloponnészoszon – pedig az akhájok. A betelepülő görögök államokat, királyságokat hoztak létre, többek közt ekkor alakult ki Athén és Thébai városállama is. A görög államok közül egy idő után a Peloponnészoszon lévő Mükéné kezdett kiemelkedni, és Krisztus előtt 1250-re már arra is képes volt, hogy vezetése alatt, közös hadjáratban egyesítse a görögséget. Ez a hadjárat volta a Kis-ázsiai Trója ellen indított nagy görög offenzíva. Alig valamivel a trójai hadjárat után, Kr.u. 1200 körül azonban egy újabb nagyarányú népvándorlás érintette a Balkánt, mely eltiporta a mükénéi kultúrát. A népvándorlással újabb görög törzs, a dór érkezett déli hellén vidékekre, és Spártában új (katona)államot hozott létre, mely minden korábbi őslakost szolgasorba taszított.

Ezt követően Kr.e. 1200 és 800 közt sötét korszak köszöntött a Hellaszra, melyről a történettudomány még napjainkban is keveset tud. Az ismeretlen évszázadokról a görögök történeteket találtak ki, így mondák, mítoszok születtek. A mítosz szó a görög müthosz, azaz monda, mese, történet szóból ered. A mítosz egyrészt a világról alkotott különös elképzelést jelenti, hogy a földet szellemek, istenek lakják, irányítják, másrészt egy műfajt jelent az irodalomban. Hősök, istenek cselekedeteit meséli el, csodás elemekkel, természetfeletti erőkkel átszőve, de valóságalapja van. A mítoszok szájhagyomány útján terjedtek, s csak évezredekkel később írták le őket, gyűjteményét mitológiának nevezzük. A görögöknél mindennek más-más volt az istene. Születésükről, csatáikról Hésziodosz munkáiból tudunk.

A görög mitológia alapjai

Kezdetben csak a végtelen tátongó űr, a Khaosz létezett. A szelek még nem kavarták habosra a borszínű vizeket, s a halas tenger zúgó hullámai sem ostromolták a föld peremét. A mindenséget betöltötte a Nüksz, a roppant, fekete szárnyú éj. A távolban légáram keletkezett és megtermékenyítette az éj madarát. Nüksz a homály közepébe helyezte ezüsttojását, amiből idők múltán kikelt a szél fia, Érosz. Ő volt a szerelem istene, a vonzás lelke, az ő akarata költözött a dolgokba, hogy egymáshoz közelítsenek és termékennyé váljanak. Érosz volt a legszebb a halhatatlan istenek között. Ő szelídíti a szíveket, ő teremti a bölcs akaratot. Érosz körültekintett, de pillantása csak a féktelen és gomolygó Khaoszt járhatta be. A szerelem ősszelleme borzadott a magánytól, visszatért az ezüsttojásba és előhozta Gaiát, a dús keblű, szilárd és örök Földet, majd Uranoszt, a csillag koronázta eget.

Érosz életre keltette e párt, hogy létrehozzák a világot és lakhelyül szolgáljanak halandóknak és halhatatlanoknak. Érosz a Kháoszból előhívta Ereboszt, a homályt, társul adta Nüksz mellé, s az ő szerelmükből született Aithér, a lég, és Hémera a nappal. Uranosz éjjelente körülölelte Gaiát, és termékeny földanyánk létrehozta a halhatatlanok boldog lakhelyét, a büszke magas hegyoromokat, majd Pontoszt, a dühödten zajló tengert és Tartaroszt, a föld félelmetes mélyét. Uranosz öleléséből születtek Gaia roppant gyermekei – a titánok és titániszok. Hat fiú: a mély örvényű Ókeánosz, majd Koiosz, Hüperión, Kriosz, Iapetosz s végül a legfiatalabb és legravaszabb: Kronosz. Hét leány: Téthüsz, Rheia, Themisz, Mnémoszüné, Phoibé, Dioné és Theia. A titánok után Gaia világra hozta az érdes szívű, kemény lelkű küklopszokat : Brontészt, Szteropészt és Argészt. A küklopszok homloka közepén egyetlen kerek szem fénylett. Tetteikben erő és ügyesség volt. Roppant karjaikkal ők kovácsolták föld alatti műhelyekben az istenek legyőzhetetlen fegyvereit. Mind e napig béke és szeretet honolt az istenek között. Egyszer Gaia azonban három újabb gyermeket szült: a kemény öklű Kottoszt, az erős Briareuszt és a soktagú Güészt. Ilyen szörnyű teremtményeket még nem látott a föld. Mindkét vállukból ötven-ötven izmos kar meredt elő, nyakukon ötven riasztó fej imbolygott. Vadak voltak és fékezhetetlenek. Uranoszban a borzadály lassan gyűlöletté változott. Megragadta hát százkezű fiait és a föld mélyébe, a Tartaroszba lökte őket, hogy még a napvilágot se láthassák.

Gaia, a földanya nyöszörgött és hánykolódott. Sokáig töprengett, miként bosszulhatná meg Uranosz kegyetlenségét. Egyszerre szörnyű gondolata támadt. Létrehozta méhében a fehér fémet és óriási sarlót készített belőle. Magához hívatta a titánokat, akiket szavaira elfogott a félelem. Egyedül Kronosz jelentkezett, akivel Gaia közölte, miként kívánja tőrbecsalni megátalkodott férjét. Kronosz megragadta az élesre fent sarlót és várta az alkalmas pillanatot. Eljött az éj, s mint mindig Uranosz most is szerelemittasan közeledett Gaia felé. Kronosz ekkor előrontott rejtekéből és megcsonkította atyját. Uranosz vére a földre hullott és a vérből a föld megszülte az erős Erinnüszeket (latin nevük: Fúriák) : Megairát, Tisziphonét és Allektót, a kegyetlen vérbosszú és a furdaló lelkiismeret szellemeit és megszülte a méliai nimfákat és a csillogó fegyverű óriás gigászokat. Uranosz nemzőszerve a tengerbe hullott. A hullámok tovaringatták a halhatatlan férfierőt, majd lassanként hófehér tajték keletkezett körülötte és a habokból egyszerre egy varázslatos szépségű szűz bukkant elő: Aphrodité (latin neve: Venus), a szépség és a szerelem csodálatos istennője. A bámulatos jelenség hatalmas, gyöngyházfényű kagylóhéjon ringatózott a hullámok tetején egészen Küprosz-szigetéig (Ciprus), ami Aphrodité mellékneve is volt egyben. A titánok felhozták a föld mélyéből a százkezűeket, megfosztották Uranoszt hatalmától és Kronoszt tették meg az év urává. Kronosz nem hálálta meg félelmetes testvérei jótettét. Ő is rettegett százkezű öccseitől, kezüket széttéphetetlen bilincsbe verte és bezárta őket a Tartaroszba, az alvilág mélyére. A titánok nőül vették nővéreiket és számos istenmagzatot nemzettek. Hüperión asszonya, Theia szülte Hélioszt, a fényes Napot. Héliosz aranyszekerével minden reggel felhajt az égre, hogy tüzes sugarával elűzze a homályt. Az ő lányuk az ezüsthajú Szeléné, a Hold, és a rózsaujjú Éósz, a Hajnal is. Koiosz Phoibét választotta párjául és számos dicső leszármazottnak életet. Phoibé szülte a szelíd Létót, Apollón és Artemisz anyját, és Asztériát, az alvilág bolyongójának, Hekaténak anyját. Ókeánosz szerelme Thétüszt igézte meg. Végtelen termékenységük számtalan istengyermeknek adott életet. Közülük a legkedvesebbek : az örvényes Nílus, a sötét vízü Sztüx, a szépséges Aszé, a hódító Kalüpszó és háromezer leányuk : az ókeániszok. Ókeánosz gyermekei voltak a folyók, az ő leányuk volt a széphajú Dórisz is, Néreusznak, a tenger öreg istenének a felesége, a néreiszek anyja. Az egek ura, a csavaros eszű

Szerző: Harmat Árpád Péter történész – Történelem Klub

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s