Nincsen új a nap alatt

Közzétette:

 

 

A vitaminok pályafutása az ókori orvosok homályos, inkább ösztönös, mint tudományos sejtelmeitől napjaink lázas vitaminhóbortjáig ugyancsak elgondolkoztató. Amíg csendes laboratóriumok mélyén kitűnő és szerény tudósok, némán és megilletődötten néznek szembe az életvegytan nagy kérdéseivel, az „utca” lépten-nyomon produkál valami felfedezést, ajánl valami fémjelzett csodaszert: vitaminos körömlakkot, fogkrémet, hajkenőcsöt, esetleg cipőpasztát.

vitamin

A reklám habzó szájjal, a „tudomány vértezetében” vonul végig a tereken, üzleteken, piacokon és ha a közönségnek mosolyogtató csalásaival nem is árt (ugyan mit ártana a vitaminos fogpaszta?), a tudománynak harázottan nem használ. Szerencsére a ma éhes embere táplálékot akar és nem krémekbe, kenőcsökbe gyúrt vitaminokat s ezek a varázsos szirénhangok hidegen hagyják őt, esetleg elmélyítik népszerű orvosi ismereteit, izgatják fantáziáját.
Persze ez a bírálat nem azt jelenti, hogy a jövő ésszerű táplálkozásában nem lesz szerepük a patentírozott gyári készítményeknek, de azt jelenti, hogy belátható ideig komoly távolság fogja elválasztani az üzleti számításon felépülő gyári vitamin-kultúrát, a csendben dolgozó tudósok munkájától.
A vitaminok, mindennapi életüknek ezek hordozói (vita-élet) 100, 500, 1000 vagy 10.000 évvel ezelőtt éppen úgy megvoltak, működtek, éppen úgy végezték feladatukat, a szervezetnek éppen úgy meg volt rájuk a szüksége, mint ma, vagy mint ahogy holnap meg lesz. Csak éppen nem ismerték őket. Hiányuk éppoly súlyos ,,kiesési” tüneteket okozott, mint ma okoz, ha nincs belőle a szervezetben. Akit a vitaminok „egyéni” karrierje érdekel, annak különös dolgokat mesélnek a vitamin-kutatásnak – ha ugyan akkor lehetett tudatos kutatásról beszélni – az ókorba vesző kezdetei.
Hippokratész Kr. előtt a III. században és még korábban az egyiptomiak állati májjal kezelték az alkonyati farkasvakságot. A Fölközi-tenger vidékének katonai garnizonjaiban, laktanyáiban; Delos rabszolga-telepein ijesztő méretekben szinté járványszerűen lépett fel ez a súlyos szembetegség. Hippokratész bizonyára sok mindennel megpróbálkozott, míg a friss állati máj gyógyító hatását tapasztalta. Egy csendes szigeten gyógyított, több mint húsz évszázaddal azelőtt, hogy az A-vitamin létezésére fényt vetett a tudomány. Így ő nem tudott arról, hogy a tejben, vajban, májban található titokzatos anyag nélkülözhetetlen a szemideghártya látóbíborának képzéséhez, hogy ez a vitamin alkotta festékanyag teszi a szemet alkalmazkodóvá a félhomállyal szembeni érzékelésére. Persze azt sem tudta, hogy ez az A-vitamin édes testvéréből, a karotinból (sárga festékanyag a zöld levelekben) hasad le a májban. Ezért hatásos-e vitamin hiányánál a friss állati máj fogyasztása.
A vitaminkutatás történetének egyik legizgalmasabb fejezete a skorbut elleni küzdelem. Éppúgy mint Hippokratész, a hajósok is már évszázadokkal ezelőtt rájöttek arra, hogy milyen táplálékkal lehet e súlyos vérzésekben, fekélyekben, elgyengülésben megnyilvánuló betegséget megelőzni, de nem tudtak a C-vitamin létezéséről. Carlier, a híres középkori francia orvos fenyőtűfőzetet itatott skorbutos betegeivel. – Az észak amerikai indiánok, amikor a Québec tájékán kikötő fregattok matrózai elgyengülten, tehetetlenül vánszorogtak partra, cédrusfa levelének a teáját ajánlották orvosságul.
Egy olasz orvos ugyancsak a 16.-században csipkebogyót és ribizkét rendelt betegeinek a fogínyvérzések ellen, persze anélkül, hogy tudomása lett volna a C-vitamin szerepéről. Cook kapitányról följegyezték, hogy amikor körülhajózta a földet, friss káposztát raktároztatott el a hajókban s amikor a káposzta elfogyott és észrevette magán és társain a skorbut tüneteit, leölette kutyáját és megitta vérét. 1776-ban állami kitüntetést kapott azért, hogy a rábízott legénység életét megmentette a skorbutos pusztulástól. Jellemző, hogy 1796 óta az angol haditengerészetben kötelező a citromlé fogyasztása.
Amit azonban az emberi ösztön megsejtett és megtalált a természetben e súlyos – ma vitaminhiánynak nevezett – betegségek ellen, azt a tudomány roppant nehezen méltányolta és még nehezebben igazolta. Az 1914-18-as világháború alatt 100.000 katona kapta meg e súlyos betegséget. 1916-ban az arábiai Kut el Amara védői között több mint 10.000 súlyos állapotban levő skorbutos volt.
Szent-Györgyi Albert professzor felfedte a C-vitamin vegyi szerkezetét. Ő állította elő e ritka értékes anyagot, először mellékvese kéregből, majd paprikából. Ma már tudjuk pontosan, milyen táplálékban találjuk meg, tehát az orvos diétás kezelés és gyógyszeradagolás útján egyaránt biztonsággal és eredménnyel gyógyíthatja a vitaminhiányban szenvedő betegét.
A vitaminkutatás másik nem kevésbé izgalmas fejezete a beri-beri elleni küzdelem hősi eposza, amely úgyszólván egyetlen önfeláldozó, kitartó orvos, Christian Eykmann hősi életéhez és munkájához fűződik. Köztudomású, hogy a gyarmati imperializmusok rabságában görnyedő távol keleti népek hatalmas, nagy tömegei estek áldozatul a beriberi néven ismeretes súlyos idegbetegségnek.
Olyan vidékeken lép fel, ahol a lakosság táplálkozása egyoldalú, pl. rizsből, kukoricából vagy tatárkából áll. A múlt század végén a hollandus gyarmatosítók megsokallták a lakosság körében pusztító szörnyű betegséget, amely még a vagyonosodás szempontjából oly fontos gyarmati hadviselést is lehetetlenné tette, mert a katonák ezrei vergődtek étvágytalanul, ernyedt izmokkal, fájdalmas ideggyulladástól megkínzottan a hírhedt ázsiai „haláltusa”, a „shorshin” görcseiben. A gyarmatosítók érdekeik veszélyeztetését látva, kénytelenek voltak – átmeneti időre – a betegség leküzdése érdekében „embermentésre” vállalkozni. 1897-ben bizottságot küldtek Jáva szigetére a betegség tanulmányozására.
A bizottság rövid idő múlva dolgavégezetlen távozott, de egy érdeklődő fiatal orvos tagja, aki nem tudott tehetetlenségébe belenyugodni, ottmaradt Batáviában fogházorvosnak. Feltűnt neki, hogy háromhavi fogházbüntetés a trópusi börtönben egyenlő volt akkoriban a halálbüntetéssel, mert ennyi idő alatt az áldozatok megkapták a beri-berit és bele is pusztultak. Eykmannt, a lázadó fiatal tudóst bosszantotta ez a rejtély. Megállapította, hogy a betegség nem fertőző, viszont, kérdéses volt, hogy hát akkor honnan származik? Végre a fogház udvarán sétálgató csirkék megadták a választ.
Ezek az állatok a foglyokhoz hasonló tünetek közepette betegedtek meg. Megfigyelhető volt, hogy táplálékuk ugyanabból a konyhából kikerülő hántolt rizs volt. A fiatal orvos puszta ötletből hántolatlan rizst adott a csirkéknek, mire azok visszanyerték egészségüket, életvidámakká, elevenekké vártak, míg a hántolt rizzsel táplált rabok tovább senyvedtek a beri-beritől.
Eykmann doktort, – amikor először közölte hivatalos formában észleleteit, – kinevették, később 1929-ben Nobel-díjat kapott. Az ő kutatásai irányították az életvegytan kutatóit a vitaminkutatás helyes és reális útjaira. Nagyrészt neki köszönhető, hogy a modern tudomány a biokémiai felfedezések birtokában rávilágított arra a sok rejtett összefüggésre, ami az ókori, középkori orvosok, valamint a nép ösztönös sejtelmei és az újkori tudománynak a vitaminokban megjelölt gyógyeszközei közt találhatók.
Hidvégi Jenő (huszadikszazad.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s