Galeotto Marzio könyve Mátyás király tetteiről

Galeotto 1485-ben írta a művet, amit a király fiának, Corvin Jánosnak ajánlott, aki ekkor a tizenkettedik éve körül járt. A kéziratos kódex a XIX. században még a Nemzeti Múzeum birtokában volt, később elveszett. Nyomtatásban Tordai Zsigmond adta ki először, 1563-ban, Bécsben. Történeti értéke miatt bekerült a Bongarsius- (Frankfurt, 1600), és a Schwandtner-féle (Bécs, 1746) magyar történeti forrásgyűjteményekbe (Scriptores Rerum Hungaricarum). Önálló kiadásban is közkézen forgott Salomon Hungaricus címmel, első ilyen példánya Kassán jelent meg, 1611-ben. Több magyar fordítása létezik, Vitkovics Mihály 1805-ös fordításából csak töredékek maradtak ránk. Kazinczy Gábor fordítása 1863-ban jelent meg. Máig mérvadó szövegkiadása 1934-ben Juhász László gondozásában jelent meg. Modern fordítása 1961-ben látott először napvilágot Kardos Tibor tollából (Első megjelenés: A renaissance Magyarországon. Válogatta és a jegyzeteket írta Kardos Tibor. Bp. 1961. Lásd még: Humanista történetírók. Válogatta, a szövegeket gondozta és a jegyzeteket írta: Kulcsár Péter. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1977).

Harminckét anekdotát tartalmaz a kis könyvecske, amelyekben Galeotto Mátyás király kiváló, tréfás és bölcs mondásait, ill. tetteit örökítette meg. A király természetes fiának címezte, de inkább a szélesebb, európai közvéleménynek szánta az irományt, ez lehet a magyarázata, hogy különös kedvét leli a magyar kuriozitások ecsetelésében – ilyen érdekesség az azóta számtalaszor idézett korabeli közvélekedés, miszerint a Tisza egyharmad részben hal, vagy a szerémi szőlőtőkén termő arany, ill. megmosolyogtató nyelvészkedése, ahogyan a latinnal próbálja rokonítani a magyar nyelvet (Pest az ókori Paestumból, ill. a Mit keres a latin Quid quaeris-ből) – de épp emiatt oly érdekes a mű a mai olvasó számára. Az egymás után nem időrendben következő történetekben Galeotto a hitelesség igényével lép fel, hiszen az általa megörökített eseményeknek mindannyiszor szem- és fültanúja volt. A ránk hagyományozott igazságos király képe, aki minden mesterkedést átlát és bölcsen mindenkit a helyére tesz, nagyrészt e műnek köszönhető. Galeotto sem dolgozott azonban előzmények nélkül. Fő mintái a Tiberius idején élt Valerius Maximus (Factorum et dictorum memorabilium libri IX), valamint az idősebb kortárs, Antonio Beccadelli (De dictis ac factis Alphonsi regis) anekdotagyűjteményei voltak.