Hunyadi Mátyás élete és kora

Közzétette:

 

 

DRASKÓCZY ISTVÁN: Hunyadi Mátyás élete és uralkodása
1443-1490

Mátyás 1443. február 23-án született Kolozsvárott Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet gyermekeként. Mátyás nagyapja havasalföldi előkelő család tagjaként 1395 táján kerülhetett Magyarországra, bekerült Zsigmond udvarába, s érdemei jutalmául 1409-ben megkapta a Hunyad birtokot Erdélyben.  Ezzel alapozta meg családja magyarországi pályáját. Ő, majd fia, János megteremtették a vajdahunyadi uradalmat. A család hatalmas vagyona, várak, kastélyok, uradalmak Hunyadi János szerzeményei voltak, aki 1446 és 1452 között Magyarország kormányzója volt, és hírnevet a törökök felett aratott győzelmeivel szerzett magának.
Hunyadi János különös gondot fordított gyermekei neveltetésére. Nemcsak harcedzett vitézeket, hanem művelt embert is akart belőlük faragni.
Mikor V. László király meghalt, a megüresedett trónra akadt volna külföldi jelentkező, III. Calixtus pápa azonban a törökverő Hunyadi János fiában, Mátyásban látta a pogányok elleni politika zálogát, s ezért őt támogatta. Így a püspöki kar a Hunyadi fiú mellé állt. 1458. január 24-én királlyá választották Mátyást. A még alig 15 esztendős fiatalember nagykorúságáig Szilágyi Mihály lett a kormányzó. Viszonyuk hamar elmérgesedett, mert Mátyás nem engedte, hogy nagybátyja beleszóljon a kormányzat ügyeibe, majd az ezért ellene szervezkedő Szilágyit lemondatta, sőt bezáratta.
A székesfehérvári ünnepélyes koronázásra 1464. március 29-én került sor. Teljes jogú királyként Mátyás belefoghatott a szükséges reformokba. Egyesítette a fő- és titkos kancelláriát, és létre hozta a személynök bírói fórumát. Neki engedelmeskedő erős hadsereget teremtett, amire tudott támaszkodni. Létrehozta a királyi titkárok tisztségét, szolgálataikat a döntések előkészítésénél vette igénybe. Megreformálta a kincstárat. Az uralkodó az összes királyi jövedelmet 1467-ben egy személyre, a kincstartóra bízta, aki az összes állami bevételért felelt. A belső béke és a jogbiztonság mellett a királyi gazdaságpolitika is hozzájárult ahhoz, hogy a magas adókat s terheket, amelyek a háborúkhoz elengedhetetlenek voltak, az ország lakói el tudják viselni.
A pápa és a cseh urak egy része a huszita Podjebráddal szemben Mátyáshoz fordult, aki a pápa és a császár támogatásával 1468. március 31-én haddal vonult Csehország ellen. A háború 10 évig tartott, s rengeteg pénzt emésztett fel. 1469. május 3-án a katolikus cseh urak a magyar királyt cseh uralkodóvá választották. 1474-ben a német, a cseh és a lengyel uralkodó szövetséget kötött Mátyás ellen. A császár azonban a Burgundiával folyó háború miatt nem teljesítette szövetségesi kötelezettségeit, Mátyás győztesen került ki az összecsapásból, és hosszas tárgyalások után 1479 nyarán Olmützben békét kötött Ulászlóval.
A déli országrészt a török zaklatta állandóan. Mátyás arra törekedett, hogy megerősítse a déli védelmi vonalat. A határvédelem jól is működött, minden török támadást meg tudtak torolni. Bécs megvívása 1485. január végén kezdődött, 1487-ben Bécsújhely elesett. Ezután a felek fegyverszünetet kötöttek. Ezzel Alsó-Ausztria egésze, Stájerország, Karinthia, Krajna jelentős része a magyar uralkodó kezére került. Ugyanakkor hiába vette fel Mátyás 1487-ben az osztrák hercegi címet, a hódításokat nem sikerült elismertetnie.
Kérdés, hogy Mátyás miért viselt oly sok háborút nyugat felé s miért nem folytatta apja török elleni politikáját. Kétségtelen, hogy a korban az oszmán hatalom megerősödött, s ezért Magyarország egyedül nem viselhetett sikeres háborút vele szemben. Egy nagyobb területű birodalom esélyesebb lett volna a küzdelemre. Mátyás nyugati politikáját azonban elsősorban a hatalomvágy motiválta. Számára Zsigmond király szolgált példaképül, aki cseh király és német-római császár lett.

TEKE ZSUZSA: Mátyás és kora
Kronológia, 1458-1490

1458
január 12. Szilágyi Mihály macsói bán és Hunyadi János özvegye, Szilágyi Erzsébet Szegeden egyezséget köt Garai László nádorral és feleségével, Alexandra tescheni hercegnővel Mátyás királlyá választásáról.
január 24. A főpapok és az urak döntéséről értesülő köznemesek a Duna jegén Hunyadi Mátyást királlyá választják. Az országgyűlés öt évre kormányzónak nevezi ki mellé Szilágyi Mihályt.
február 9. Podjebrád György cseh kormányzó (későbbi cseh király) és Mátyás szövetséget köt és megállapodik a kormányzó leánya, Podjebrád Katalin és a magyar király házasságkötéséről.
február 14. Mátyás bevonul Budára, ahol a Nagyboldogasszony (Mátyás)- templomban trónra ültetik.

VESZPRÉMY LÁSZLÓ: Mátyás hadserege
Az állandó zsoldossereg létrejötte

A Mohács előtti magyar királyok között nem alaptalanul tartjuk Mátyást a legkiválóbb hadszervezőnek és hadvezérnek. Tisztelettel adózunk a Morvaországot, Sziléziát, Lausitzot és Bécset elfoglaló király emlékének.
Mátyás trónra kerülésekor a királyi hatalom bázisa és tekintélye lehanyatlott, az országot a széttagolódás réme fenyegette. Az új király csak hosszú évek küzdelmei után szilárdította meg uralmát, szerezte vissza a Szent Koronát, s verte le, ill. egyezett ki a Felvidéken berendezkedett cseh zsoldosvezérekkel. Az ország biztonságosabbá vált, vezéreikkel együtt e zsoldosseregek a huszita harcmodor legjavát is magukkal hozták, s a fokozatosan kialakuló, kizárólag a király parancsainak engedelmeskedő zsoldossereg magját vetették meg. A mátyási politikai rendszer meghatározó támaszát jelentették.
A zsoldosokkal egy olyan széles katonaréteg jelent meg, amely fő megélhetési forrásának a katonáskodást tekintette. Az állandó zsoldoshadsereg a király kezében félelmetes fegyvernek bizonyult. A rendeknek komoly félelmeik voltak a kizárólag a királynak engedelmeskedő sereggel szemben. Mátyás könnyen felülkerekedett az ellene szőtt összeesküvéseken, katonai erő és politikai számítás ügyes vegyítésével, s hatalma megdönthetetlennek bizonyult. A király a sereg fizetésére felhasználta az uralkodása kezdetétől gyakran évente kétszer is kivetett rendkívüli adót.
Mátyás kora egyik legkiválóbb stratégájaként a rendelkezésére álló eszközökkel és erőkkel a maximumot tudta elérni. Felismerte, hogy a politika és a tényleges harci cselekmények között nem feltétlen és szoros a kapcsolat, s szövetségekkel, védelmi vonalak kiépítésével legalább annyit el lehet érni, mint véres ütközetekkel. Politikájának legnagyobb újdonsága a “nagy stratégia” sikeres alkalmazása volt. Ennek lényege, hogy az állandó zsoldossereg fegyverben tartása olyan elrettentő erővel bírjon a török hatalomra, hogy az komoly támadásra gondolni sem merjen. A törökök tudatában voltak, hogy a magyar király rendelkezik Európa egyik legkomolyabb állandó seregével, amit akár ellenük is be tud vetni. Ennek a jelentőségét a korabeli Magyarországon nem értették, és még kevésbé értékelték. A kortársak mereven szembeállították egymással a cseh-osztrák-lengyel, ill. a török háborúkat, pedig a kapcsolat és kölcsönhatás nagyon is felismerhető volt közöttük. Az összeesküvések és lázadások hátterében részben a török hadjáratok hiánya állt.
A hazai rendek Mátyás halála után megegyeztek, hogy a korábbi áron nem tartanak igényt egy politikai jogaikat és lehetőségeiket a királyi hatalommal szemben korlátozó zsoldosseregre. Az 1491-es pozsonyi béke az állandó zsoldossereg végét is jelentette: ha nincs háború, nem kell zsoldoskatonaság, s értelemszerűen rendkívüli hadiadóra sincs szükség.
A zsold elmaradásának következményeit Mátyás halála után, 1491 végén az egész ország megtapasztalhatta: a “fekete sereg” ekkorra már Magyarország területén pusztított.

TEKE ZSUZSA: Mátyás itáliai politikája
Velence, Nápoly, Firenze, Milánó hatalmi törekvései

Itália korszakunkban városállamok és királyságok együttese volt, amelyek hol békében, hol egymással szemben álló szövetségekbe tömörülve, egymással háborúskodva élték mindennapjaikat. Küzdelmükbe időről időre bekapcsolódtak a pápák is, mint az egyházi állam uralkodói.
Velencében kedvezően fogadták Mátyás megválasztását. A török veszély növekedése csakhamar szorosabb kapcsolatot teremtett a két állam között. Velence a pápánál a török elleni keresztes hadjárat megindítását, a Magyar Királyságnak nyújtandó segélypénz folyósítását, III. Frigyes és Mátyás kibékülését szorgalmazta. Az 1460-as évek második felében azonban Mátyás megítélése Velencében már korántsem volt kedvező. A trónját véglegesen megszilárdító, a császárral kiegyező, külpolitikai elszigeteltségéből fokozatosan kiemelkedő, a török háborúból magát kivonni igyekvő Mátyás már nem az az uralkodó volt, akire Velencének szüksége lett volna.
Miután Mátyás 1473 augusztusában utoljára próbálkozott, hogy a lengyel király leányának kezét elnyerje, és újból kosarat kapott, 1474 tavaszán házassági tárgyalásokat kezdett Nápollyal. A házasság a nápolyi királyleánnyal és a szövetség végleg a Velence-Milánó-Firenze ligája ellen fellépő pápa-Nápoly szövetséghez kapcsolta Mátyást. Az 1480 márciusában megkötött béke az itáliai államok újabb hatalmi csoportosulását hozta létre. Újra egy csoportba kerültek a régi ligatársak: megalakult Milánó-Firenze-Nápoly ligája és velük szemben a pápa és Velence szövetsége.
Az 1480-as évek közepétől Mátyás Milánóval próbált szorosabb kapcsolatot kiépíteni. Ez összefüggésben volt törvénytelen fia, Corvin János érdekében folytatott politikájával, akit örökösének szánt a magyar trónra. 1487 őszén Mátyás követe Corvin János nevében megkötötte a házasságot Bianca Sforza milánói hercegnővel, Lodovico unokahúgával. Egyben szövetség is létesült Mátyás és Lodovico Sforza között.
Mátyás itáliai politikája mindenkor Velencével való kapcsolatától függött. A török elleni küzdelem egy rövid ideig együttműködésre késztette a két államot, hogy azután az ellentétek váljanak meghatározóvá. A császárral és szövetségeseivel folytatott küzdelme miatt, amely külpolitikájában az 1470-es évektől kezdve központi helyet foglalt el, a Velencével való háborúskodás eleve kudarcra lett volna ítélve, amivel Mátyás is tisztában volt. Horvátországi akciói, törekvése a császár Adria menti területeinek megszerzésére, elsősorban III. Frigyes ellen irányultak.
Az olasz államok állandóan változó politikai csoportosulásai azonban sem Velence, sem a császár ellenében nem adhattak Mátyásnak szilárd támaszt. Így politikai téren nem sok előnnyel jártak a király számára.

PÁLOSFALVI TAMÁS: A magyarországi humanizmus kezdetei
Vitéz János (1410-es évek-1472)

Vitéz János (aki a Vitéz nevet soha nem használta) szlavóniai kisnemesi családban született, talán az 1410-es évek elején. 1444 tavaszáig a kormányzat operatív szervének számító kancellária vezetője, Ulászló diplomáciájának irányítója volt. 1445-ben már Hunyadi János neveztette ki váradi püspökké, ettől kezdve ő irányította a vajda, majd kormányzó diplomáciáját. Hunyadi őt bízta meg kisebbik fia, Mátyás nevelésével is. 1458-ban, Mátyás trónra lépésekor Vitéz elérkezettnek látta az időt, hogy egykori neveltje oldalán végre gyakorlatban is megvalósíthassa az elképzelt kormányzati modellt. 1464-ben, Mátyás koronázását követően Vitéz fő- és titkos kancellár lett, Szécsi Dénes halála után pedig az esztergomi érseki székbe került. Mátyáshoz fűződő viszonya azonban kezdettől feszült volt, kimutatható kapcsolata a király főúri ellenzékével is. 1471-ben Vitéz végleg szembefordult az egyre öntörvényűbb Mátyással, és összeesküvést szervezett ellene, ami kudarcba fulladt. Vitézt Mátyás elfogatta és házi őrizetben tartotta Esztergomban. Ott halt meg 1472. augusztus 9-én.
Magyarországon a humanizmus szellemi irányzata Zsigmond császár uralkodásának utolsó éveiben jelent meg, főképpen az Itáliában tanult, majd a kancelláriákon alkalmazott egyháziak jóvoltából. Vitéz János – akit a “magyar humanizmus atyjának” tartanak – nem járt Itáliában, humanista tájékozottságát könyvekből szerezte. Már váradi püspökként számottevő könyvtárat hozott létre egyházmegyéje székhelyén. A könyvtár körül kis humanista kör alakult ki, amelynek Vitézen és társaságán kívül az éppen ott tartózkodó külföldi tudósok voltak tagjai. Érseki kinevezését követően a magyar humanizmus központja a könyvtárral együtt Esztergomba került, ahol Vitéz immár egyháza tetemes bevételeire támaszkodva és királya támogatását élvezve folytathatta mecénási és tudósi tevékenységét. A humanizmus nagy jelentőséget tulajdonított a nevelésnek, és ezen a területen Vitéz szerepe meghatározó volt. Tanítványába, Mátyásba beleplántálta a tudományok és a művészet szeretetét. Ugyancsak Vitéz János nevéhez fűződik egy új magyarországi egyetemalapítás terve és kivitelezése.
Vitéz János egy sajátos új európai gondolkodásmód meghonosítója volt. Széles körű kapcsolatain és tanítványain keresztül kora legkiválóbb elméivel állt kapcsolatban, és – többek között – az ő ösztönzésére jöttek létre a magyar reneszánsz máig csodált alkotásai.

CSUKOVITS ENIKŐ: Humanista főpapok Mátyás korában
Értékrend és életforma

Az itáliai humanista, Galeotto Marzio “Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv”-e nem csupán a király tetteinek, műveltségének állított szemléletes és egyben maradandó emléket. Báthori Miklós váci püspökről például a legnagyobb elragadtatás hangján mesélt. Galeotto nem egyszerűen Báthori püspök jellemzését írta meg, hanem az igazi humanista főpap ideálképét rajzolta meg. Egyforma súllyal vett számba külső és belső tulajdonságokat, származást és iskolázottságot: a püspök erényei közt méltóságteljes megjelenése, mozdulatainak szépsége éppoly fontos szerepet játszott, mint bőkezűsége, vagy a nehéz helyzetekben megmutatkozó lelkiereje. Kiemelte, hogy Báthori híres, nagy múltú családból származott, de legalább annyira fontosnak tartotta, hogy családja hírét ő is tovább gyarapította. Miklós azonban nem fegyverrel szerzett hírnevet magának, mint törökverő bátyja, hanem elsősorban tanultságával, Itáliából hozott műveltségével. A humanizmus egyik legfontosabb ismérve épp az új típusú, az ókort és annak ismeretanyagát a középpontba helyező műveltség.
Az életforma jelentős szerepet játszott abban, kit tekintettek saját korában humanistának. Az egyik első magyarországi humanistáról, Vitéz Jánosról házának rendszeres vagy alkalmi vendégei fontosnak tartották megemlíteni, hogy “teles-tele volt rendkívüli emberekkel a háza”, akiket a tudományért érzett hasonló lelkesedés kötött össze, és akiknek “beszélgetésükben első helyen álltak a tudomány kérdései”.
A humanista körök mindenhol hasonló módon működtek. A szükséges feltételeket egy-egy mecénás – Magyarországon az uralkodó mellett elsősorban a főpapok – biztosította, akinek palotája adott helyszínt az összejövetelre. Ennek egyik sajátos típusa volt az ókori mintára, ünnepélyes körülmények közt rendezett lakoma, az ún. symposion, ahol a legkülönbözőbb irodalmi vagy épp etikai problémákat vitatták meg, szabályozott keretek között. Ezeken a vacsorát finanszírozó házigazda és fizetett udvari humanistája egyaránt kivehette a részét a vitából, s a mecénás felkészültsége, műveltsége általában semmiben sem maradt el vendégeié mögött. A magyar főpapi kar műveltségéről a forrásokból alkotott kép sokkal pozitívabb a vártnál. Az adatok alapján megállapítható, hogy az 1458-1526 közötti időszak főpapságának mintegy a fele humanistának tekinthető.

HORVÁTH RICHÁRD: Hol tartózkodik a király?
Hunyadi Mátyás itineráriuma

A királyok itineráriuma, azaz a királyi tartózkodási helyek listája a politikatörténet nélkülözhetetlen segédeszköze. A ránk maradt oklevelek jelentős része azonban királyitinerárium elkészítéséhez egyáltalán nem, vagy alig használható. Az oklevelek ugyanis legnagyobbrészt Budán keltek – még akkor is, amikor a király nem tartózkodott ott (!) -, s a kancellária mindennapi működésének termékei voltak. Felhasználásuk inkább az udvari hivatalok működésének kutatásában segíthet, de az uralkodó holléte felől kevés támponttal szolgálnak. Maradnak forrásként az utazások során kibocsátott olyan dokumentumok, amelyek a király személyéhez vagy közvetlen kíséretéhez köthetőek. Az ezekben való tájékozódást, egymástól való elválasztásukat leginkább a pecsétek segítik. A jobbára Budáról keltezett bírósági okleveleken a király egyetlen és egész uralkodása alatt használt bírói pecsétje függött. A király titkospecsétje általában, noha nem mindig, a király személye körül volt használatban. Mátyás személyéhez a gyűrűspecsét állt a legközelebb: amikor azzal adott ki oklevelet, szinte minden esetben ott is tartózkodott, így ez segítheti leginkább a király tartózkodási helyének meghatározását.
Középkori uralkodóink “öncélúan” általában nem utaztak, mind a sok mozgásnak, mind a hónap- vagy évszámra történő helyben maradásnak jobbára jól meghatározható politikai, katonai indokai voltak. Az uralkodói itineráriumokkal együtt vizsgálható a kiemelkedő arisztokraták, a hivatalokat viselő bárók mozgása. Túlságosan sok politikailag jelentős személy egy helyben léte, avagy éppenséggel a királytól való távolléte beszédes lehet a korszak politikatörténetét illetően. Mátyás igencsak nagyszámú utazásának együttese a késő középkori Magyar Királyság működését illetően alapvető kérdéseket vet fel. Ha a király és a hivatalviselő bárók többsége távol volt az ország hatalmi, igazgatási központjaitól, akkor azok a centrumok hogyan működhettek zavartalanul? Valóban igaza lehet azoknak az elképzeléseknek, akik a Mátyás kort a kora újkori hivatali/hivatalnoki állam egyfajta előképének tekintik? A kérdések megválaszolása talán közelebb vihet bennünket a Mátyás kori állam működésének megértéséhez.

PÁLOSFALVI TAMÁS: Mátyás és a szlavóniai nemesség
Szlavónia helye a Magyar Királyságban

A késő középkori Szlavónia a Magyar Királyság szerves részét alkotta, a bánokat a mindenkori magyar király nevezte ki és mozdította el, és intézményi szerkezete megegyezett a magyarországival. A szlavóniai megyék élén álló ispánok és a választott szolgabírák ugyanúgy bíráskodtak és ugyanolyan adminisztratív feladatokat láttak el, mint anyaországi társaik.
Bizonyos történeti vonások azonban határozottan megkülönböztették Szlavóniát Magyarországtól. Létezett mindenekelőtt egy szlavón szokásjog, amelyre ismételten hivatkoztak az oklevelek. Létezett továbbá egy szlavón nemesség, amelyet sajátos kiváltságai világosan megkülönböztettek a magyar nemességtől. E kiváltságok mellett (amilyen pl. a saját ítélőmester választása) a szlavón nemesek is részesedtek az alapvető nemesi előjogokból, és így a magyar köznemesség szerves részét alkották. A fokozatosan megszerzett kiváltságok alkották az alapját egy sajátos szlavón nemesi öntudatnak, amely a 15. század derekától mutatható ki és túlélte a középkori Magyar Királyság bukását.
Az uralkodók ritkán keresték fel Szlavóniát. Az uralkodó távolléte nem jelentette azonban, hogy minden kapcsolat megszakadt volna az udvarral, a vezető nemesi családok tagjai rendszeresen felkeresték a királyi udvart, Budán és máshol is. A szlavóniai nemesség számára Mátyás idején is a király maradt a hatalom és tekintély legfőbb forrása. Ezt semmi sem támasztja alá jobban, mint a király uralkodásának válságos éveiben tanúsított magatartás. Sem az 1467. évi lázadás, sem a 4 évvel későbbi Vitéz-féle összeesküvés nem keltett komolyabb hullámokat a tartományban, pedig akkor a Mátyás elleni összeesküvés élén két szlavóniai származású főpap állt, Vitéz János esztergomi érsek és János pécsi püspök. Ennek ellenére szülőföldjükön csupán a saját kisnemesi familiárisaikat és rokonaikat tudták mozgósítani, komolyabb társadalmi bázist nem tudtak kiépíteni.
Mátyás király és a szlavóniai nemesség mint testület közötti viszony mindig a király akaratától függött. Mátyás szuverén uralkodó volt, aki a nemesség bármely csoportjával hajlandó volt együttműködni, amennyiben az előmozdította saját céljai elérését. De a végsőkig is hajlandó volt elmenni azokkal szemben, akik akaratát keresztezték.

CSUKOVITS ENIKŐ: Sótartók, kupák, kanalak
A késő középkori Magyarország kincsei

A középkori királyok erénykatalógusában előkelő helyen szerepelt a gazdagság és a bőkezűség. A kor felfogása szerint az számított nagy uralkodónak, aki a lehető legfényesebb udvart tartotta, méghozzá úgy, hogy ebből a fényből minél több alattvalóra jusson. Mátyás király, aki nem egy régi uralkodóház sarjaként, hanem mint választott király került az ország trónjára, a művészi pompát is uralma megerősítésének szolgálatába állította. Koronázása, megjelenése az egyes külföldi uralkodókkal tartott királytalálkozókon, bevonulásai a meghódított városokba, az udvar ünnepségei azt sugallták, hogy a Hunyadi-ház nem marad le a szomszédos dinasztiák mögött, sőt még különb is náluk.
A királyi reprezentáció látványosan nyilvánult meg Mátyás második házasságkötése alkalmából. A késő középkori Magyarországon aligha rendeztek fényesebb ünnepségsorozatot Mátyás király és Aragóniai Beatrix 1476 decemberében tartott menyegzőjénél.
A középkori királyi kincstárak állandóan változtak, állományuk hol fogyott, hol gyarapodott. Egy-egy nagyobb hadjárat, vagy épp az országot fenyegető veszély esetén a sereg költségeire rendszeresen pénzzé tették, vagy beolvasztották kincseit, de az uralkodók békeidőben is folyamatosan kaptak vagy adtak újabb értéktárgyakat.
Az udvarba bejáratos előkelők saját rezidenciájukon is igyekeztek meghonosítani a látottakat. A magyar nemesség elsősorban birtokai, uradalmai számát igyekezett gyarapítani, így ha tehette, birtokadományt kért az uralkodótól, de az értékes ingóságokat is nagy becsben tartotta. Ezek értékét épp mobilizálhatóságuk adta: egy drága nyaklánc, miközben látványosan reprezentálta viselője társadalmi helyzetét, a mindig pénzszűkében lévő középkorban tulajdonosának bármikor biztosíthatta a szükséges összeget, legyen szó előnyös birtokvásárlásról vagy épp rabságba esett családtag kiváltásáról.

Forrás: Historia.hu

Kapcsolódó tartalom: Hunyadi Mátyás, az uralkodó

 

7 comments

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s