Peter Paul Rubens - Charles V in Armour

I. Károly, Spanyolország királya

Közzétette:

 

 

1500—1558

Európa három vezető dinasztiájának és később a Német-római Császárságnak az örököseként I. Károly spanyol király valószínűleg a világ leghatalmasabb embere volt, aki uralma során számos katonai sikert ért el és terjeszkedő politikát folytatott

A 16. században szinte egész Európa uralkodójaként I. Károly spanyol király nemcsak Európa három vezető dinasztiájának vált az örökösévé, hanem egy folyamatosan bővülő, Európán és Amerikán is átívelő területet kormányzott. Talán még fontosabb, hogy a Német-római Birodalom császárává is koronázták. Sőt, amellett, hogy a mai Hollandia, Németország, Spanyolország egészét, valamint Itália és Franciaország egy részét is magáénak tudta, Károly a spanyol konkvisztádorok tevékenységével járó előnyöket is élvezhette, hiszen Hernán Cortés és mások hódításainak köszönhetően a mai Dél-Amerika nagy része is az ellenőrzése alá került.

 

Peter Paul Rubens - Charles V in Armour

Károly a Német-római Birodalom páncéljában (Peter Paul Rubens 17. századi festményén)

Károly a flamand Gentben I. Fülöp kasztíliai király elsőszülött fiaként látta meg a napvilágot 1500-ban. Itt nevelkedett, ennek a kultúráját itta magába. Hatéves korában örökölte apjától a burgund németalföldi területeket, és mire betöltötte a tizenötöt, már rengeteg nyelven, többek között németül, franciául, flamandul is beszélt. Uralkodóként ugyanekkor kellett az első kihívással szembesülnie, mivel a fríz parasztok közt felkelés tört ki, akik több katonai győzelmet is arattak a fiatal király seregei fölött. Károly azonban nem esett pánikba, miután konzultált tanácsadóival, sikerült visszaszorítania a lázadókat, végül pedig elfogta és lefejeztette vezéreiket. E hadjárat során érzett rá először a háború ízére.

Miközben Károly Németalföld területén ontotta vérét, édesanyja, Johanna kasztíliai királynő Spanyolországban egyengette fia útját. Ennek 1516-ban érett be a gyümölcse, ugyanis ebben az évben halt meg Károly nagyapja, II. Ferdinánd aragóniai király, így Johannára szállt Aragónia koronája. E birodalom Aragóniát, Valenciát, Nápolyt, Szicíliát és Szardíniát foglalta magában. Johanna a lehetőséget felhasználva végleg biztosította Károly örökségét, és kinyilvánította, hogy Kasztília és Aragónia királyaként együtt uralkodnak, halála után pedig majd fia örökli a trónt. Egy évvel később Károly Spanyolországba ment, hogy megtekintse új területeit és biztosítsa felettük az uralmát.

Mivel Johanna királynő még életben volt, Károlyt pedig idegennek tekintették, a helyi lakosság nem fogadta kitörő örömmel érkezését, a spanyol tisztviselők pedig meglehetősen bizalmatlanul viszonyultak hozzá. Mi több, Károly végül csak úgy tudta megerősíteni trónját, hogy aláírt egy megállapodást, amely szerint megtanul kasztíliai nyelven, nem fogja külföldiekkel telerakni udvarát, elismeri édesanyja jogait, a helyi nemességet nem viszi ki az országból. Károly mindenbe beleegyezett, így végül kelletlenül, de elfogadták uralkodónak. A következő két év során minden a terv szerint haladt, az ifjú király pedig lefektette saját uralkodói stílusának alapjait.

1520-ban azonban zendülés tört ki, mivel Károly magas adót vetett ki spanyol területeken. Az uralkodó hamar reagált az első komolyabb spanyolországi problémára: teljes katonai erejével lecsapott a lázadásra, és a németalföldi példából okulva gyorsan, kegyetlenül leverte. Miután helyreállította a békét a spanyol területeken, a fiatal és hatalom ittas király igyekezett megnövelni birodalmát. Ebben is nagy sikereket aratott, 1522-ben a bioccai csatában a francia-svájci sereg felett aratott győzelmével megszerezte Milánót, 1525-ben pedig Lombardia is az övé lett. Két év múlva pedig Róma dicső városát is sikerült kifosztania, a pápát pedig gyakorlatilag foglyul ejtette. Úgy tűnt, semmi sem állhat ellen hatalmának.

 

CharlesV and Empress...

Károly császár és Izabella császárné Peter Paul Rubens 17. századi festményén, melyet Tiziano portréi nyomán készített

Hamarosan azonban Károlynak olyan kihívással kellett szembenéznie, amilyennel csatatéren azelőtt még sohasem találkozott. Nagy Szulejmán oszmán szultán hatalmas serege ugyanis egyenesen Károly központi területei felé tartott. A rettegés hulláma söpört végig Európán, hiszen Szulejmán nem csupán több vízi csatában aratott győzelmet a Földközi-tenger vidékén, hanem a kontinens szárazföldi részein is sokfelé fosztogattak és pusztítottak, például Magyarországon. Így hát Károlynak Szulejmán visszaszorítására kellett koncentrálnia, és miután az oszmánok felé fordította impozáns katonai haderejét, végül 1529-ben Bécs ostrománál sikerült megfékeznie a törököket. Hiába aratott azonban győzelmet, a későbbiekben Szulejmán a kereskedelmi utakra állandóan betörve, valamint a spanyol és az itáliai partokat feldúlva nem hagyott békét az uralkodónak és Európának.

Ha nem is múlt még el a Szulejmán jelentette fenyegetés, de egy időre eléggé lecsendesedett ahhoz, hogy Károly az újonnan felfedezett amerikai földekre fordíthassa figyelmét. A hírneves Hernán Cortés és más spanyol konkvisztádorok nagy területeket hódítottak meg Dél-Amerikában, és uralkodójuknak, Károlynak ajánlották fel ezeket a nemesfémekben gazdag vidékeket. A király felismerte, hogy milyen felbecsülhetetlen támogatást jelenthetnek a birodalma számára. Emellett azonban a természeti kincsek és a területek megszerzésének módszerei sem kerülték el a figyelmét, hiszen Cortés és a többi konkvisztádor uralmuk megszilárdítása érdekében rengeteg helyi lakost lemészárolt. Végül Károly személyesen hívta össze a híres valladolidi tanácskozást, amelyen döntést hoztak arról, hogy miként bánjanak az új világ területeivel és az ott élő emberekkel.

Károly amerikai kalandja nem tarthatott sokáig, ugyanis a király francia ellenlábasa, I. Ferenc először 1536-ban, majd 1542-ben szövetségre lépett Szulejmánnal a Német-római Birodalom ellen, hogy megfékezze riválisa hatalmát, és az európai területek, valamint a vallás feletti ellenőrzést is átvegye. E megegyezés francia-oszmán szövetségre vezetett, Károlynak pedig rengeteg gondot okozott, hiszen az 1530-1540-es évek a három hatalom közötti folyamatos háborúskodással teltek. A változó szerencsével zajló adok-kapok tulajdonképpen csak részben zárult 1547-ben a drinápolyi békével. Az uralkodó nem akarta ugyan aláírni a megállapodást, az állandó háborúskodás azonban csődközelbe juttatta a birodalmát.

Mi több, mivel gyakori háborúi miatt mások közigazgatási ellenőrzésére kellett bíznia területeit, Károlynak hamarosan szembesülnie kellett hatalma csorbulásával – méghozzá különösen a német vidékeken, azaz a Német-római Birodalom szívében. Az 1550-es év elteltével e békétlenség és hatalmi bizonytalanság a németalföldi területeken is szétterjedt, Károly pedig látta, hogy egy újabb nagy lázadás sem zárható ki. Ezért kihirdette, hogy mindenfajta eretnek vagy a hivatalostól eltérő politikai nézetet valló magatartás halálbüntetéssel sújtandó.

Tudatosan vagy sem, de ekkorra már Károly is igyekezett lecsendesíteni a több évtizednyi keménykezű uralmából, súlyos adóiból és folyamatos kalandozásaiból keletkező viharokat. Az ötvenéves királynak hirtelen szembesülnie kellett azzal, hogy nem bírja összetartani masszív birodalmát és energiája sincs hozzá. Emellett egy születése óta kínzó egészségügyi problémája folyamatosan romló tendenciát mutatott, ahogy ötvenes éveibe lépett. Az alsó állkapcsa ugyanis rendellenesen nagy méretű volt, amely állandóan fájt neki, s ami miatt nem tudott rendesen rágni. Annak köszönhetően, hogy szinte egész életében szinte kizárólag vörös húst evett, köszvény is gyötörte, amely szinte kibírhatatlan kínokat okozott neki. Mivel belátta, hogy ideje java része már lejárt, Károly sajátos döntésre jutott. Királyságának és császárságának a maga módján vetett véget: 1555-ben lemondott Németalföld uralmáról, a következő évben pedig Spanyolországról és a Német-római Császárságról is. Fiát, Fülöpöt nevezte ki utódjának. Károly az Extremadura tartományban lévő yustei kolostorba vonult, hogy itt töltse élete utolsó éveit. Két év múlva, 1558-ban maláriában halt meg, testét a kolostorban égették el.

Milyennek tekinthetjük Károly uralmát? Sok szempontból nagyon jó uralkodó volt, hiszen hatalmas birodalmat örökölt és irányított, és nemcsak megvédte, hanem jelentős mértékben meg is növelte területeit. Emellett általában a csatamezőkön is diadalokat aratott, és elég tehetséges politikus volt ahhoz, hogy az európai és a kontinensen kívüli uralkodókat távol tartsa magától és érdekeitől. Ráadásul, habár szinte folyamatosan háborúskodott, kora számos másik királyával ellentétben azonban nem szól arról a fáma, hogy vérszomjas lett volna. Épp ellenkezőleg: több feljegyzés is megörökítette, mennyire ódzkodott a csatározásoktól. Másfelől azonban lemondásakor nagyon rossz pénzügyi helyzetben hagyta a Habsburg Birodalmat, Spanyolországot egyenesen csődközeli állapotban, a német területeket és Hollandiát pedig szörnyű vallási ellentétek jellemezték.

Forrás: Királyok és királynők (84-87. oldal) Kossuth Kiadó 2017 ISSN 2064 8790 ISBN 978-963-09-9133-9

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s