Kassák Lajos verseiből …

Közzétette:

1967 Július 22. (42 éve történt)
Meghalt Kassák Lajos költő, író, képzőművész a magyar avantgarde legjelesebb képviselője.

Kassák Lajos
Kassák Lajos

KASSÁK LAJOS: VERS
49

Ki jár a kertben hogy virágzik a föld és énekelni kezd kalitkába-
zárt madaram
ki az ki irást tesz le asztalomra és átlép a falakon melyekből ned-
vesség szivárog
nevemen szólítanak és látom az üldöző katonák árnyékát a kék
égen
szaladj szaladj mondja valaki a hátam mögött de két lakat van
az ajtón amelyen kiléphetnék
két rózsa nyilik a vázában
arcképed a távoli fényben
engedjétek meg hogy köszöntsem őt könyörgök az őrség felé
engem vár ő fris vizzel a korsójában s az édesség gyümölcsei-
vel a keblén
évszakok váltakoznak fölöttem anélkül hogy valaki meghallaná
kiáltásom
ó hol vagytok most barátaim és ti ellenségeim is mind
emlékszem még arcotok ráncaira sötét szemeitekre s a fegyve-
rekre miket nevetéstek hulámaiban viseltek
ti akik irigyelitek az élőket és átkozódtok a halottak fölött vigyé-
tek szét vérből meritett énekeimet
egyazon órában gondolok rátok és a kedvesemre
az ő arcának fényében meneteltek mint minden ezen a világon
az ő világosságában irom én is ezt a költeményt
és boldog vagyok hogy virágzik a földem s vidáman énekel kalit-
kábazárt madaram.

KASSÁK LAJOS: VERSEK
86

Keljünk fel a hajnalban testvérem keljünk fel és lásd a dolgok arcát s a történések kezdetét ahogyan én látom
lásd hogy a madár csőrében a kerek nappal fölrepül és közben énekel
a munka ritmusát halljad ami megmozgatja tagjainkat a csönd kihull belőlünk akár a megemésztett eledel s rohan velünk a vér a mi teremtő nyughatatlan vérünk
feléd közeledem a fölrajzott tereken s az uccák emberhullámai közt érzem a fürdőzők határtalan örömét
a fal ami tegnap még itt állt közöttünk tiszta párákban száll a
horizonton
szemed örvényeiből előjönnek a varázslók a körutak selyemboltjai s gyönyörű paripáján a cirkuszlovarnő
nem fekete koporsó hanem katonazene az ami lépteink kiséri az ő arca az ami világít az ő tenyeréből virágoznak ki gyermekkorunk rózsái
vonatunk kitárt ablaka ez a hajnal
így fordul kerekünk az ablakok fényében s az alvó gyerek fölött arany vitorláikkal elszállnak a méhek
ujjaim játszanak a testeden akár egy hangszeren s nem kérdezem emlékszel-e még a katonára aki megölte kedvesét hogy megnyerhesse az ütközetet
végigmegyek veled az ösvényen kéz a kézben s szívünk könnyü dobogásával mellünkben
a hidak korlátjairól már leolvadtak az öngyilkosok árnyai
ó testvéreim
tenyérnyi földön együtt vagyunk valamennyien
borítsuk le a multat gyászos nehéz kendőkkel.

Dal egy szép lányról

A legszebb nő volt Barbara
akit valaha láttam én
esténként az utcán sétált
mögötte bivalynagy legény.

Fehér mezítelen karját
ha érinthettem volna csak
de akár egy balga koldus
álltam a ködben hallgatag.

Olyan szép volt mint az angyal
nagyon kívántam szeretni
szemében hattyúk fürödtek
alig takarták leplei.

Ó rég elhagyott városom
kihunyt lámpák sikátorok
befellegzett már életem
szívemből kék-zöld vér csorog.

Szőke boszorkám Barbara
messze tájakról látlak még
hogy szép voltál s víg szerelem
ölébe emelt fel az ég.

(1958-1962)

HALK KIS BALLADA

Meghalt az asszony, aki szép volt s akit versben dicsértem én
mondom bizony, meghalt már szegény.
Mint az árva, búsan és sután
egyre sírdogált. Csak sírdogált s letért a földi utakról
örökre egy ünnep délután.
Az enyém volt ő s engemet, mint rózsát viselt a kebelén
s maga is egy rózsa volt szegény.
Ki érti meg súlyos bánatát?
Virágot szedett a réteken egy nyárvégi nap alkonyán
aztán sírt és megölte magát.

MAGÁNYOS FA A PARTON

Ne csapj le rám, fejsze, ne sodorj magaddal szél
egyedül állok itt, akár az elátkozott
s tudom, panaszaimat sem hallja meg senki
miket tagjaim remegései kisérnek.
Valaha erdő állhatott itt és körülvettek
testvéreim, hozzám hasonló valamennyi
örömük és bánatuk olyan, mint az enyém
összedugtuk fejünket s száz erős karjukkal
megsimogattak, miközben bársony rügy fakadt
és illatos virág nyílott rajtuk nevetve.

Miért ily haragot tartó felettem az ég
gyökereim miért tengnek a málló homokban?
Lám, egyik évszak elvonul a másik után
és megvénülök majd anélkül, hogy egyszeris
vőlegény, vagy szép menyasszony lehettem volna.
Milyen lehet a világ e holt partokon túl?
Olykor benézek a ringó folyó tükrébe
s látom nem kellhetek én már többé senkinek
csak állok itt az éhes, zümmögő legyek között
s kegyetlen viharok tépik sárgult fürtjeim.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s