Juhász Gyula – Ibsen
Észak lángesze Ibsen. Az éjféli nap országa az ő képzeletének birodalma. Az örökké sápadt, beteg ég alatt, ködök
Séta a kultúra ösvényein
Észak lángesze Ibsen. Az éjféli nap országa az ő képzeletének birodalma. Az örökké sápadt, beteg ég alatt, ködök
1 FEBRUÁR NAGY JELENTŐSÉGŰ A hónapok közül február mindig emlékezetes hónapja marad az esztendőnek, akármilyen lesz a világ.
Ha nagyon pontosan meg akarjuk állapítani, a gábli délelőtt tíz órakor kezdődik. Ekkorára érkeznek meg, talán még vehemensebben:
Talán először őt méltóztassuk. Budapest a nagy hidak városa. A Lánchidat a mult század elején építették, sok évtizeden
A reggeli étlap rendesen más papiroson van, mint a déli, mert ez az illendőség. Nem lehet a vendéget
Beköszöntött a karácsony, s a fia még mindig nem jött vissza a háborúból. Az öregasszony egyedül élt közel
Atyám, aki születése óta balkezes, a következő találó hasonlattal szokta asztali beszélgetéseink alatt megvilágítani az emberi élet természetét:
Előszó a magyar kiadáshoz 1987 nyarán két hónapot töltöttem el egy kunyhóban Vancouver Island erdejében. Ez a sziget Kanada nyugati
Délben még szó sem volt róla, hogy őt is magukkal viszik, s estére már a készülődés lázában égett.
Magam is óramű pontossággal ketyegek s egyhangúan telnek napjaim: elragadtatott egyhangúságban. Eltelve hálával izmaim, ízületeim, véredényeim Vigyázója iránt,