Márai Sándor – Június
E hetekben, csendesen, utazni kezdek. Már nem szeretek messzire utazni. Már csak bensőségesen szeretek utazni. Néhány év előtt,
Séta a kultúra ösvényein
E hetekben, csendesen, utazni kezdek. Már nem szeretek messzire utazni. Már csak bensőségesen szeretek utazni. Néhány év előtt,
Valamint ígérte Christus Urunk magát és az ő Szentlelkét, szinte azképpen be is teljesítette, mert mihent pinkesd napján
Kosztolányi a „Zsivajgó természet” című kötetében játékosan, olykor tréfásan, máskor költői gondolatokat közölve virágokat, állatokat, lepkéket, fákat, rovarokat,
Májusnak dallama van, melyet a nemzetközi dalszerzők hasztalan igyekeznek lekottázni. Már mindent megkíséreltek e célból: de mindig csak
Önjellemző vallomásuk néha vers, néha próza. Néha csak egy szó, néha tizenöt sor. Epigramma, aforizma, találó analógia vagy
Áprilisban születtem. Az ég, melyet először láttam, szeles volt, fénnyel és homállyal változó, a levegő tele párával, felhővel,
Jézus jeruzsálemi bevonulásáról János evangélistánál olvashatjuk a legjelentősebb beszámolót. Szereplői: a lelkes tanítványok serege, az út porába hulló
Kosztolányi Dezső bámulatos élet-szeretetéről sokat hallhattunk. Az élet minden kis részletét elfogultan, elfogadóan szemléli, a megszokottól eltérő módon.
Soha nem értettem a férfiakat, akik sóvárogni és sopánkodni tudnak egy nő miatt. Ezt mondják: „Mit csinál most?
A rendőrség a lehető legalaposabb nyomozással sem volt képes felderíteni Honoré Subrac eltűnésének rejtélyét. Barátom volt, s mivel